Bűnügy-baleset;hamis termékek;gyerekjáték;

Illusztráció: Shutterstock

Hamis gyerekjátékok ezreire csapott le a NAV

Negyvenezer hamis gyermekjátékot találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Kelebián egy konténer-szerelvényben - tájékoztatott a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken.

Márkus Réka közölte: egy vasúti konténerszerelvény ellenőrzéskor különféle iparjogvédelmi oltalom alatt álló gyermekjátékokat rejtő kartondobozokat találtak. A szakértő megállapította, hogy a mintegy negyvenezer gyermekjáték - vízipisztoly, építőkocka, játékkártya, plüss- és különféle műanyagfigura - mindegyike hamisítvány.  A pénzügyőrök a megközelítőleg 41 millió forint értékű hamis termékeket lefoglalták, és iparvédelmi jogok megsértésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül - közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.