Egy újpesti kiskocsmában álltam sorban sörért, és amikor a tekintetem az ártáblára tévedt, nem akart hinni saját magának: a szemgolyóm azt látta kiírva, hogy fél deci szemcsepp 270 forint. Kicsit elcsodálkoztam. Nem azon, hogy ilyen olcsó, hanem azon, hogy ilyen sok. Fél deci szemcsepp. Minek annyi belőle, ha elegendő pár csepp?
Aztán arra gondoltam, hogy ha akciós a szemcsepp, akkor veszek belőle. Ki tudja még, mire lesz jó. Azt egy kicsit furcsálltam ugyan, hogy szemcseppet most már nem csak gyógyszertárban árulnak, hanem kocsmában is, de hát nem vagyok én már az a nagyon meglepődős fajta. Írtam a múltkor, tán emlékeznek rá, hogy Óbudán láttam egy nénit, akinek beleszorult a lába a gyepbe, abba a szép, magyar, zöld gyepbe. Nahát, ez járja a fővárosban. Meg se lepődök. Óbudán földbe gyökerezik az ember lába, de ha kiszabadul, Újpesten a kocsmában még vehet szemcseppet. És csak 270 forint. Nem pénz.
Gondoltam is sorban állás közben, hogy veszek rögtön két decit belőle. Hadd legyen otthon szemcsepp. Úgyis felment mindennek az ára, főleg a gyógyszernek. A minap, amikor ki akartam váltani a szokásos gyógyszeremet, a patikárius asszonyka azt mondta, hogy a végösszeg nyolcezer forint lesz, biztosan kifizetem-e? Rá is vágtam rögtön, hogy biztosan nem. Ez a gyógyszer nekem alig egy ezresbe szokott kerülni, múlt hónapban legalábbis még annyi volt. Aztán hipp-hopp, beköszöntött az augusztus, és a gyógyszerem ára felment nyolcszáz százalékkal. Meg se lepődtem. Mondom, nem vagyok az a meglepődős fajta. De kiderült aztán, hogy nem a pirula ára ment föl, csak a rendelőben az asszisztens rossz helyre tette az ikszet, és a tb által támogatott kategóriából átkerültem a tűrtbe. Legyintettem erre is. Amikor a patikárius asszonyka magyarázni kezdte, hogy a rendelőben nem a megfelelő kategóriában lettem beikszelve, a szavába vágtam, hogy ne is folytassa, kedves asszonyom, érzem én már jó ideje a saját bőrömön, hogy nem vagyok az a nagyon támogatott típus. Beköszöntött megint a három TTT korszaka, nem tudom, mondtam-e már. Ha a kormányhivatalban vagy az illetékes hatóságnál az ember neve mellé odakerül egy kicsi ikszecske, akkor vége van. Ezt hívom én irányított szerencsejátéknak, mert nálunk az a szerencsés nyerhet csak pályázatot, támogatást, közbeszerzést, akinek a neve mellett nincsen ikszecske. Micsoda szerencse, ugye. Aki ikszes, az ne is próbálkozzon, aki a kormányhivatali nagyurakkal és a lefizetett hatósági vezetőkkel nincsen jóban, az ássa el magát. A szerencsés ember közben röhög magában. Kilopja a magyar emberek szemét, és röhög.
Mondom, elhatároztam, hogy veszek a szemcseppből, mondtam is a pultosnak, amikor sorra kerültem, hogy kérek egy korsó sört a legolcsóbb fajtából, és mellé két deci szemcseppet. Nagyot nézett erre. Nem lesz elég egy feles? Ezt kérdezte. Rögtön négy felessel nyitok? Ezt meg én nem értettem. Hát hiszen az ő ártábláján van kiírva, hogy van szemcsepp. Méghozzá csak 270 forint. Hát mit csodálkozik rajta, ha a vásárló spájzol belőle rosszabb időkre? Azt válaszoltam neki konokul, hogy két deci lesz, mire visszakérdezett, hogy milyen ízűt kérek. Ne bolondozzon velem, mondtam erre én, méghogy milyen ízűt. Miért, milyen van? Azt mondta, hogy van körtés, szilvás, meg vodkás, de ez utóbbinak nincsen íze. Haha, milyen vicces, válaszoltam erre. Még szép, hogy nincs neki íze. Hát hiszen szemcsepp. Elém rakott erre négy kis üveget, hát akkor láttam, hogy mit hívnak ebben a kocsmában szemcseppnek. Hát a féldecis gyorsítót. Azt az undorító löttyöt, azt a gyümölcsöt soha nem látott vegyipari mérget, amit az alkoholisták szoktak bevágni még a pultnál, hogy mire a helyükre érnek, már a helyére kerüljön a méreg is.
Megszánt a kocsmáros ekkor, és elárulta, hogy a vendégei nevezték el szemcseppnek ezt a röviditalt, és annyira bevált, hogy kénytelen volt az ártáblára a becenevet kiírni. Különben azt sem tudnák, hogy mit isznak. S kérdezte, hogy biztosan kifizetem-e? Dehogyis, válaszoltam, jól néznénk ki, ha a sör mellé szemcseppet innék. Bólogatott, hogy ez már csak így van, de nézzek csak körül. Ezt issza itt mindenki.
Körbenéztem, s láttam, hogy valóban: szemcseppel él a magyar.
Ez maradt neki. Ellopták körülötte az egész országot, és ami maradt, az a szemcsepp, búfelejtőnek. Van úgynevezett körtés, úgynevezett szilvás, meg úgynevezett vodkás, de ez utóbbinak legalább nincsen íze.
Hát így éltek, polgártársak. Bevágjátok a szemcseppet, aztán vártok, hogy hasson. Különleges egy szemcsepp ez. A hatása az, hogy idővel nem fogtok tőle látni. De talán ez a célotok, polgártársak. Nem látni, ami van. Nem látni, nem gondolkodni, csak várni, hogy hasson a méreg. Darabja a méregnek csak 270 forint. Hát hogyne lenne népszerű. De tudjátok mit, magyarok? Még jobban jártok, ha ezek végre tényleg kilopják a szemeteket is. Úgyse vennétek észre. Hát minek akkor nektek a szem, minek? Minek? Hát csak igyatok, magyarok. Igyatok, amíg képesek vagytok ellátni a pultig.