Néha az alkalom és annak időzítése szerencsésen találkozik. Erre gondoltam, amikor az amerikai kormány meghívására júliusban három hetes tanulmányúton vettem részt az Egyesült Államokban. A tanulmányút célja az amerikai külpolitikai döntéshozatali rendszer tanulmányozása volt. Egy 25 fős nemzetközi csoport tagjaként több mint harminc tájékoztatót hallgattam meg. Találkoztunk az adminisztráció, a Kongresszus, think tankek, a média és befolyásos NGO-k képviselőivel, a fővárosban és a nyugati parton, de az amerikai „vidéken” is. A cél az volt, hogy a rendelkezésre álló viszonylag rövid idő alatt képet kapjunk az amerikai külpolitikai döntéshozatalt befolyásoló érdekekről és a folyamat szereplőiről. A nemzetközi csoport minden tagja más és más országból, öt különböző földrészről érkezett.
Miközben a tanulmányutat szervezők szándéka érthető – Amerikának mint globális hatalomnak fontos érdeke, hogy külpolitikai döntései születésének körülményeit minél szélesebb körben ismertesse –, aközben a tanulmányút időzítése aligha lehetett volna izgalmasabb. A Trump adminisztráció már eddigi működése során is több kérdő-, sőt felkiáltójelet tett az évtizedek óta követett amerikai külpolitika sarkalatos elvei mögé. A három hét alatt ezért arra kerestem a választ, hogy mi változik és mi marad változatlan az amerikai külpolitikában.
A program szervezői tudatában voltak a különleges időzítésnek, ezért nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a Republikánus Párthoz közeli agytrösztök megfelelő alkalmat kapjanak a várható amerikai külpolitika fő elveinek bemutatására. A két emblematikusan jobboldali intézménynél, a Heritage Alapítványnál és a Cato Intézetben kapott tájékoztatás közös nevezője szerint például az amerikai külpolitika elvi alapját továbbra is az alkotmányban lefektetett értékek jelentik, azok nemzetközi érvényesítéséért szállnak síkra, ebben semmilyen változás nincs. Ugyanezt hangsúlyozták a külügyminisztériumban lezajlott találkozókon.
Egyöntetű vélemény volt továbbá, hogy az amerikai-európai stratégai viszony, amely változatlanul sarkalatos eleme az amerikai biztonságpolitikának, a NATO szövetség szilárdságán nyugszik. Ez nem változott a hidegháború vége óta. Egy stabil Európa fontosságát a világszerte erősödő populizmus és radikalizmus is felértékeli.
Trump párizsi bejelentése - miszerint hazája kimaradhat a klímaegyezményből - miatt nagy érdeklődés kísérte ennek kommentálását. Szinte minden találkozón hangsúlyozták, hogy a szövetségi államok, sőt egyes városok szintjén változatlanul fontos szempont a globális felmelegedés elleni fellépés és a környezetvédelem, amelyet sok konkrét lépéssel is alátámasztanak. Felhívták a figyelmet Mattis védelmi miniszter több nyilatkozatára, amelyekben jelezte, hogy tisztában van az éghajlat-változásnak az Egyesült Államok nemzetbiztonságára gyakorolt hatásával. Mattis szerint ez egyes régiókban a legfontosabb regionális, sőt globális biztonságpolitikai kockázati tényezővé válhat, amiben különösen a vízlelőhelyekhez való hozzáférés játszhat nagy szerepet.
Az amerikai haditengerészet San Diego-i támaszpontján tett látogatás során a tájékoztatót tartó magas rangú tiszt hangsúlyozta a tengerek szabadságának, a világkereskedelem zavartalanságának jelentőségét a globális biztonság szempontjából. Az ebben való amerikai felelősséget, beleértve a haditengerészeti képességeket, kulcsfontosságúnak minősítette.
A tanulmányút időszakában járt csúcsra Trump elnök és a Kongresszus vitája az Oroszország elleni szankciók ügyében, ezért a téma számos találkozón szóba került. Általában véve is Trump és az „orosz kapcsolat” gyakori felbukkanása a találkozókat övező beszélgetésekben arra utalt: ez az ügy még messze van attól, hogy lezártnak lehetne tekinteni.
A három hét alkalmat adott a politikai eliten túl az úgynevezett amerikai átlagpolgárral való találkozókra is. Fontos tapasztalat volt, hogy miközben az elit – párthovatartozástól szinte függetlenül – változatlanul kitart az Egyesült Államok nemzetközi elkötelezettségének fenntartása mellett, addig ezt az átlagpolgárok nem feltétlenül látják így. Ez megerősítette, hogy Trump elnökké választásában az amerikai nemzetközi szerep ügyében mutatkozó társadalmi-politikai törés nem elhanyagolható tényező volt. Mindez viszont arra is utal, hogy a következő évek amerikai külpolitikájában a bizonytalansági faktorok jelen lesznek, akár növekedhetnek is.
Ez a veszély abban a formában is megjelenik, hogy az amerikai külpolitikát a világ számos országában tekintették – és tekintik ma is – egyfajta mintának. Egy értékorientációjában stabil, erős atlanti kötelékben hívő Egyesült Államok ma is meghatározó Európa – és benne Magyarország – biztonsága és jóléte szempontjából.
A jelenlegi amerikai adminisztráció még nem jelölte ki külpolitikájának minden sarokkövét. Tapasztalataim szerint komoly esély van arra, hogy az alapvető értékekben és célokban az eddigiekhez képest nem lesz radikális váltás. Garancia azonban nincs rá.
