Hol van már David Cameron? Pedig alig több mint egy éve csupán, hogy távozott a brit kormány éléről. Azután, hogy nem tudta elkerülni saját választási ígéretét és kényszerűen megtartották az uniós tagságról szóló referendumot, amelyet minden előrejelzés ellenére a Brexit-pártiak nyertek. Nagy-Britannia most zsákutcában vergődik, ahonnan Theresa May akarja valahogy kivonszolni a briteket, kiléptetve a szigetországot az Unióból, Európából.
A brit konzervatív hatalmi elit vakságáért, a Munkáspárt tétovázásáért Nagy-Britannia nagy árat fizet. Nemcsak mert a Brexitnek precedenst kell teremtenie, mi van, ha egy tagállam kívül szeretné magát tudni az Unión; nemcsak mert a multik menekülnek Londonból, amely lassan elveszti minden koronaékszerét, hanem mert a brit "birodalom" és a birodalmi identitás - meghasadt. Főként az új generációkban erősebbnek bizonyul a kötődés az európai közösséghez, mint a szigetország bezárkózásához, ahonnan csak a Trump-féle Egyesült Államok felé nyílik szabadon ajtó. Már ha sikerül tető alá hozni valamiféle szabadkereskedelmi egyezményt a két ország között.
A britek ráébrednek, nem volt jó ötlet kilépni az Unióból: a lakosság 68 százaléka hajlandó lenne akár fizetni is, hogy megtarthassa az uniós állampolgársággal járó előjogokat – írja az Independent a London School of Economics és az Opinium nevű közvélemény-kutató felmérésére hivatkozva. A megkérdezettek 32 százaléka semmit nem fizetne, 68 százalék viszont évente 594 fontot, kétszázezer forintot is adna a tagság jogaiért, de még a kilépésre szavazók 58 százaléka is hajlandó lenne erre. Tizedük ezer fontnál is többet. A fiatalok 85 százaléka pedig szeretné megtartani európai állampolgárságát.
Cameronnak már csak mély lábnyomait látjuk, amelyekben May forgolódik: a megegyezés nem lesz egyszerű. Az első sokkból felébredve az uniós elit ráébredhetett saját erejére és arra az erőtlenségre, amit a britek mind inkább megéreznek: a hagyományosan különleges, de Trump alatt meglehetősen bizonytalan amerikai-brit viszony nem pótolhatja a kontinentális európai közösséget, amely éppen a Brexit és Trump miatt a második világháború után először kényszerül arra, hogy megfogalmazza identitását. Ez az identitás – Emmanuel Macron francia elnök és a minden jel szerint hatalmon maradó Angela Merkel német kancellár több mint noszogatása nyomán - nem fogja megengedni, hogy bárki több szabadpiaci (gazdasági) előnyt csikarjon ki magának a közösségtől, mint amennyire erősíti annak etikáját. Egyszerűen megfogalmazva: a britek megpróbálnak visszafarolni a XX. századba, míg az Unió, ha lassan is, de kezdi felismerni: ki kell lépnie Amerika árnyékából, s „magára kell hagynia” a transzatlanti kapcsolatainak igézetében lebegő Nagy-Britanniát.
Miért érdekes ez? Orbán Viktor Unión belüli szövetségesét vesztette el tavaly nyáron abban a küzdelemben, amelyet a nemzetállamok Európájáért vív szüntelen, miközben nemzeti érdekeiket felismerve a visegrádiak is lehámlanak róla. Derül az ég a föderális Európa tervei felett. Amiből a nemzetállamok polgárai egyelőre csak a szabadságot, az európai szabadságot érzik. Mielőtt elfelednénk: minden Brüsszel-ellenes kormánypropaganda ellenére a magyarok 70 százaléka még mindig Unió-párti.
