Az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja az állami cégvezetők bérének maximálásáról szóló népszavazási kezdeményezést - adta hírül az MTI július 31-én. (Jegyzetem írásakor a Jobbik és a DK álláspontját még nem ismertem.) A Kúria által jóváhagyott kérdés: „Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?” Nem árulok zsákbamacskát, ezért azonnal válaszolok: nem értek egyet azzal, hogy állami és önkormányzati tulajdonban lévő – stratégiai jelentőségű, több ezer (esetleg tízezer) munkavállalót foglalkoztató – vállalatok vezetői esetében mintegy havi 1,5 millió forintos jövedelemplafont vezessenek be. Azt meg különösen nagy butaságnak tartom, hogy a korlátot a legfőbb közjogi méltóság éves javadalmazásához próbálják kötni, aki tudtommal semmilyen szállal nem kötődik a termelő és szolgáltatási szektorhoz. De az is igazolja a dolog összehasonlíthatatlanságát, hogy a vállalati vezetők egyáltalán nem kapnak államfői juttatásokat (térítés nélküli rezidencia, ingyenes egészségügyi ellátás, életfogytig járó titkárság és szolgálati lakás stb.)
Rossz tehát a kérdésben jelölt mérce, ezért számomra nem elfogadható a köztársasági elnök és egy állami vállalati vezető éves jövedelmének bármiféle összevetése. A fent említett négy minipárt és az egykori tömegpárt aktivistái kampány-megfontolásból ismét „árnyékra vetődtek”. Pótcselekvés ez a javából, hiszen érdemi együttműködés és közös programalkotás helyett értékelhető eredményre soha nem vezető akcióba kezdtek.
Normális viszonyok között egy gazdasági csúcsvezető jövedelme a versenyszektorban és az állami (önkormányzati) vállalati szférában kizárólag a tudáson (tapasztalaton), a teljesítményen és a munkaerőpiac kereslet-kínálati viszonyain alapulhat. Mindkét szegmensben a tényleges tulajdonos feladata és kizárólagos jogosítványa, hogy a legrátermettebb jelöltet szemelje ki és válassza meg a gazdasági társaság elnökének (vezérigazgatójának). Ha ez korrekt módon történik, akkor semmi nem indokolhatja a tulajdon szerinti megkülönböztetést, nevezetesen a népszavazással célba vett speciális állami bérszabályozást. A Magyarországon működő hazai és multinacionális cégek esetében a második vonalban dolgozó menedzserek már megkeresik a havi bruttó 1,5 millió forintot. Miként lehet életszerű az a javaslat, melynek értelmében a nemzetgazdaság szempontjából létfontosságú vállalatok esetében (MÁV, Magyar Posta, MVM, Magyar Fejlesztési Bank stb.) korlátozzák a tulajdonost az első számú vezető bérjövedelmének meghatározásában, ami aztán azt is eredményezheti, hogy a csúcsgóré fizetése alacsonyabb lesz, mint pl. az informatikai főosztályvezetőé? Ha a népszavazási kérdésben rejlő drasztikus szabályozásra sor kerülne, akkor várhatóan az alábbi folyamatok indulnának be:
1.) A jól kereső, rátermett és becsületes állami cégvezetők azonnal szednék a sátorfájukat és hazai vagy multinacionális vállalkozásoknál folytatnák pályafutásukat. Azonnal elhagynák a közszektort, mégpedig dupla jövedelemért.
2.) A képzett (kellően rafinált, esetleg nem túlságosan szilárd jellemű) személyek a jövőben körmönfont módon, de csak „kivennék a jussukat” (a 1,5 millió forint feletti részt), aminek számos technikája ismert. A kedvezményes szolgálati bérlakástól kezdve a nulla százalék kamatozású vállalati hitelekig, az ellenőrizhetetlen bónuszoktól a legkülönfélébb visszaosztásokig. Higgyék el, képesek megcsinálni.
3.) És most jön a legszomorúbb verzió. Okosok és szorgalmasok hiányában az állami cégeknél gyorsan „elszaporodnának” a politikai pártok által telepített, semmire sem alkalmas, ostoba komisszárok. Láttunk már ilyet a múltban, de tartok tőle, hogy még ma sem ritka a „megbízható” vállalati elvtárs. Ezek az arcátlan és semmirekellő káderek gyorsan rászoknak a közösből való érdemtelen részesedésre. Kár lenne a mostaninál nagyobb teret biztosítani a számukra.
A köztulajdonban levő gazdasági társaságok esetében a képzettség, a felkészültség és a rátermettség ugyanolyan fontos, mint a magáncégeknél. Ezt a javadalmazáskor is illik szem előtt tartani. Parazitákra, szemérmetlen zabrálókra a gazdaság egyetlen szegmensében sincs szükség. A körültekintően kiválasztott állami cégvezetők vonatkozásában honorálni kell a tisztességes/becsületes hozzáállást és a kiemelkedő vezetői teljesítményt: a profitszféra munkaerő-piacának jövedelmi viszonyaihoz igazodó, méltányos vezetői alapbérrel és ösztönző prémiummal. Nem bonyolult összefüggés ez, mindössze megköveteli a kövezetes tulajdonosi szemléletet és az ehhez kapcsolódó felelős magatartást. Ezek hiánya semmiképpen nem pótolható népszavazással.
