Fidesz;EU;büntetés;bűn;

Ujhelyi István - Népszava fotó/Vajda József

- Ujhelyi: a Fidesz bűne, ha az EU megbünteti Magyarországot!

Európai parlamenti képviselőként azért kezdeményeztem a magyar Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, hogy még időben módosítani lehessen a botrányos felsőoktatási törvényt - írja közleményében Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselője. 

Az Európai Bizottság ugyanis nemrég újabb szakaszba léptette a CEU-ellenes módosítások ügyében Magyarországgal szemben megindított kötelezettségszegési eljárást, és ha még ebben a hónapban nem történik érdemi lépés, úgy az Európai Bíróság elé kerülhet az ügy, aminek következményeképpen Magyarország súlyos pénzügyi bírsággal számolhat.

Az MSZP frakció jelzésére a javaslathoz csatlakozott az LMP – kibővítve a tervezett rendkívüli ülés napirendjét a devizahitel-károsultak kilakoltatásának felfüggesztésével – és a Demokratikus Koalíció, de jelezte részvételét az ülésen a Jobbik képviselőcsoportja is.

Felháborító, hogy a Fidesznek ezekben a kérdésekben is csak zavaros és bárgyú „sorosozásra" futotta. A Fidesz ismét bizonyította, hogy továbbra is a felelőtlen és elvtelen ámokfutást választja. Nem törődik sem a rászoruló magyar emberekkel, sem Magyarország európai kapcsolataival.

Ha a felsőoktatási törvény és Orbán Viktor politikai magánháborúja miatt súlyos pénzbüntetés éri Magyarországot, az kizárólag a Fidesz-kormány felelőssége és bűne lesz.

Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő

A béreket terhelő adók csökkentése elsődleges feladatat, mert Magyarország még mindig túladóztatja a munkát a környező országokhoz, illetve az Európai Unió átlagához képest, ami versenyképességi hátrány - ezt az állami tévében mondta Domokos László.