ÁSZ;munka;adók;

- A munkát terhelő adók csökkentését javasolja az ÁSZ elnöke

A béreket terhelő adók csökkentése elsődleges feladatat, mert Magyarország még mindig túladóztatja a munkát a környező országokhoz, illetve az Európai Unió átlagához képest, ami versenyképességi hátrány - ezt az állami tévében mondta Domokos László.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint Magyarország érdeke, hogy a gazdasági lendület fennmaradjon, aminek fontos feltétele, hogy ne legyen nagyobb adóteher a béreken, ne legyenek magasabbak a munkát terhelő járulékok, mint versenytársainknál.

Hozzátette ugyanakkor, jelenleg még nincs olyan helyzetben a költségvetés, hogy a kiadási oldalt csökkentse, mert sok elmaradt állami feladat van, amit finanszírozni kell. A számvevőszék elnöke szerint a gazdaság fenntartható fehérítéséből származó többletbevételeket lehetne adócsökkentésre fordítani.

Az ÁSZ elnöke szerint 8-10 év alatt lehet megközelíteni az osztrák szintet, illetve a munkát terhelő adók csökkentése is többéves feladat. Hosszabb távú gondolkodásra nyílt meg a lehetőség azzal, hogy Magyarország megerősödött - hangsúlyozta Domokos László.

Az Overseas Retirement Indexben 13 kritérium alapján választották ki, hol lehet a legjobb nyugdíjasként élni a világon, és jó hír lehet a magyar nyugdíjasoknak, hogy nem kell sehová sem költözni: Budapest is benne van a legjobb tízben - lep meg a hírrel a Portfólió. A megélhetési költségek, a szórakozás, az egészségügy vagy éppen a lakhatási lehetőségek alapján Budapesten kívül több európai város is felfért a tizes listára. Igaz, a kritériumok azt jelzik, hogy valójában a külföldről érkező - az otthonról kapott magas nyugdíj birtokában - idős ember éreztheti magát a munkás évek után megpihenve a paradicsomban Magyarországon.