Kína;USA;Észak-Korea;szankciók;

- Új szankciók jöhetnek Észak-Korea ellen

Az Egyesült Államok szigorúbb szankciók bevezetését sürgeti Észak-Korea ellen. A Reuters értesülése szerint ehhez megszerezhették Kína támogatását is, mivel azt remélik, hogy a Biztonsági Tanács 15 tagja egyhangúlag jóváhagyja majd a büntetőintézkedések megerősítését – értesült a Reuters. Washington és Peking a június 4-i észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakétakísérlet óta tárgyalásokat folytat egymással arról, hogyan lehetne az észak-koreai rezsim nukleáris ambícióit megfékezni. Azóta Phenjan újabb nagy hatótávolságú rakétát lőtt ki. A kínai ENSZ-nagykövet, Liu Csie-ji a hírügynökségnek megerősítette, hogy konszenzusos határozat elfogadására számítanak.

Az újabb szankciók elfogadásához legalább kilenc igen szavazat szükséges, méghozzá úgy, hogy a BT egyetlen állandó tagja sem él vétójogával. Kína és Oroszország is egyeztet az észak-koreai szankciók ügyéről. A Trump-kormányzat Kínától várja, hogy gyakoroljon nyomást Észak-Koreára, rákényszerítve Phenjant nukleáris kísérleteinek és rakétatesztjeinek beszüntetésére.