Bár az uniós átlagnál jóval olcsóbb a magyar élelmiszer, ám előfordul, hogy az alsó áras (legolcsóbb) termékekért többet kell fizetni Budapesten, mint Nyugat-Európában.
Itt van például Krefeld, egy csendes, 220 ezer fős német város a Rajna bal partján. A település a német átlaghoz képest a jobb módúak közé tartozik, ami kitűnik abból is, hogy a numbeo.com ár-összehasonlító oldal szerint az ország átlagánál valamivel drágább ott az élelmiszer. A budapesti élelmiszerárakhoz képest pedig bő harmaddal többet kell otthagyni a kasszánál.
Azonban igencsak más a kép, ha egy ottani szegényebb vásárló a magyar sorstársaihoz hasonlóan az áruházak akciós újságjait böngészve, és némi utazás árán mindenhonnan a legolcsóbb, saját márkás vagy akciós termékekből vadássza össze a konyhába valót.
Kilenc élelmiszer kategóriát – tej, kenyér, rizs, tojás, sajt, csirke, marhahús, alma, krumpli – nézve ugyanis kiderül, hogy amíg Budapesten a legügyesebb vevők 5300 forintból tudták kihozni a vásárlásukat, addig a krefeldi szegényebbek - vagy spórolósabbak - ugyanezen a héten egy ezressel és majdnem 20 százalékkal olcsóbban, 4300 forintnyi euróért pakolhatták teli a kosarat.
Igaz, ez speciális eset, mivel a hét során az egyik helyi áruház kőkemény akciót hirdetett a krumplira, a városban 91 forintnyi euróért is lehetett burgonyát venni - ami persze jelentősen lejjebb húzta az árszintet. Ugyanakkor nemcsak Krefeldben lett volna érdemes vékony pénztárcájú magyarként megtölteni a kamrát és a hűtőt.
Míg az Egyesült Királyságban átlagosan 25-50 százalékkal drágábbak az alapélelmiszerek a magyar fővároshoz képest, addig az általunk szúrópróbaszerűen megnézett helyi árakból kiderült, hogy például a kelet-angliai Bedfordban is 15 százalékkal alacsonyabb árakon lehetett a magyar fővároshoz képest a legolcsóbb termékekből bespájzolni.
Bár a véletlen, vagy éppen nyárközépi készletsöprés is okozhatta a rendkívül olcsó kínálatot, az tény, hogy míg a magyar élelmiszerek a nyugati, illetve - Lengyelország és Románia kivételével - a térségbeli országokhoz képest is olcsóak, addig jóval kisebb az árkülönbség ha valaki a kifejezetten legszegényebb vásárlóknak kínált alsó áras termékeket vizsgálja.
Amíg a legolcsóbb tej a napokban 180 forintért kelt el literenként Budapesten, addig a héten Berlinben lehetett 167 forintnyi euróért is akciós tejet venni. Az arra járó szerencsés Brémában 913 forintért juthatott hozzá egy kiló sajthoz, míg Budapesten 1200 forint volt a legolcsóbb.
De aki keres, találhat ennél szélsőségesebb példát is. Jelen sorok írójának a szuper gazdag, a magyar lakossághoz képest több mint tízszeres vásárlóerővel bíró Liechtenstein egyik áruházában sikerült a hazaihoz képest jóval olcsóbban import sárgabarackot vásárolnia.
Elsősorban az Egyesült Királyságban és Németországban jóval nagyobb az árkülönbség a drágább termékek és a szegényebbek által keresett dömpingáras termékek között, mint Magyarországon. Azaz, az ottani kereseteket is figyelembe véve egy kinti szegényebb jóval olcsóbban tud élelemhez jutni, mint hazai sorstársa. Például a német fővárosban átlagosan 30-40 százalékkal többe kerül a kilenc alapélelmiszer kategória, mint Budapesten. Ugyanakkor ha valaki Berlinben a legolcsóbb termékekre hajt, az ottani átlagárakhoz képest majdnem 60 százalékkal alacsonyabb árakon is talál alsó áras terméket, ami egyúttal mindössze 16 százalékkal drágább, mint Budapesten.
Azaz: úgy fest, hogy a kinti vékonyabb pénztárcájú vásárlók megnyeréséért a kereskedelmi láncok sokkal keményebb leárazásokba, árversenybe bocsátkoznak, mint Magyarországon. Sőt, az általunk vizsgált fővárosokban - Berlin, London, Zágráb, Prága, Pozsony, Varsó, Bukarest - mindenütt nagyobb volt a különbség az átlagárak és a legolcsóbb termékek árai között, mint Budapesten, ami arra utalhat - ami régi iparági pletyka - hogy nálunk a leglanyhább a piaci verseny.
A legerősebb piaci versenyre az Egyesült Királyság élelmiszerár-adatai utalnak. Londonban a magyar árakhoz képest átlagosan 41 százalékkal többe kerül az élelmiszer, mint itthon. Azonban a brit főváros kereskedői az ottani átlagárakhoz képest 50 százalékkal olcsóbb terméket is kínálnak, ami már csak ötödével több, mint az alsó áras magyar termékek. De még nagyobbra nyílik az olló a már említett Bedfordban, ahol az átlaghoz képest 90 százalékkal is találni olcsóbb kínálatot, így nem csoda, hogy ha lehetőség lenne rá, jobban járna egy itteni szegényebb, ha a magyar fizetéséből az amúgy meglehetősen gazdag Bedfordban próbálna megreggelizni. - Batka Zoltán
Magyarországon jelentős átalakuláson ment át az árszerkezet, ugyanakkor a folyamatos dohány és szeszes ital áremelésnek érdemi befolyásoló szerepe a fogyasztására nincs, viszont az árszínvonal-emelkedés jó részéért felelősek - mondta Czelleng Ádám, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője.
- Mennyire követte a jövedelmek növekedése az árak emelkedését?
- A kutató nincs könnyű helyzetben, mert a reáljövedelmekről csak 2015 végéig állnak rendelkezésre adatok, eszerint 2012-től kezdve 6 százalékos bővülést mértek. Az ennél szűkebb reálkeresetek viszont 2017 júniusáig 7,5 százalékkal növekedtek. Ha a nagy fogyasztási csoportokat (élelmiszer, tartós fogyasztási cikkek, ruházat, energia) vesszük figyelembe, akkor az élelmiszerek drágultak a leginkább 270 százalékkal, köszönhetően a dohánytermékeknek és a szeszes italoknak. Összehasonlításul a ruházati cikkekért 30 százalékkal kellett többet adni, mint öt évvel korábban, a tartós fogyasztási cikkek viszont olcsóbbak lettek. Az energiahordozók (beleértve az üzemanyagokat is) ára megduplázódott.
- A dohánytermékek és a szeszes italok árát a növekvő adó- és járulékterhek emelték. Az élelmiszerek közül melyek drágultak kevésbé?
- A baromfihús, a tej és a tojás, viszont az átlagot meghaladó áremelkedés volt tapasztalható a burgonyánál valamint a friss gyümölcsnél.
- Az árak miképpen hatottak az élelmiszer-fogyasztásra?
- Súlyuk megnövekedett a háztartások fogyasztásában, 2012-ben a jövedelmek 32 százalékát költöttük élelmiszerekre (beleértve a dohánytermékeket is), manapság már 35 százalékát. Az áremelések alig befolyásolták dohány- és szeszesital-fogyasztást. Viszont egyre több húst és tejterméket eszünk, ugyanakkor tejből és kenyérből kevesebb fogy. - B.M.
Magyarország, a közepes
Külföldön járva a helyi árakkal szembesülve azonnal megkezdődik a fejszámolás arról, hogy egy adott árucikk - az átlagjövedelmeket figyelembe véve - vajon olcsó, drága vagy elfogadható árú a magyarországihoz viszonyítva.
Az Európai Unióban 1995 óta használják az összehasonlítás megkönnyítésére az úgynevezett vásárlóerő-paritást. (Ma már az úgynevezett Európai Összehasonlítási Program elnevezésű nemzetközi statisztikai együttműködés keretében 37 európai ország adatait rangsorolják.) A vásárlóerő-paritás számításának lényege, hogy az egyes országok egy lakosra jutó bruttó hazai termékénél számba vett áruk és szolgáltatások árarányait vetik egybe egymással, egy adott képlet alapján.
Gyakran használják az árszínvonal fogalmát is, amely a termékek árainak súlyozott átlaga, ezt azonban egyes statisztikusok nem kedvelik, mert véleményük szerint nem tükrözi az egyes országok lakosainak fogyasztási szokásait. Az izraeliek számára közömbös a friss meggy ára, mivel csak import befőtt formájában ismerik, tekintettel arra, hogy náluk nem terem meg az ízletes gyümölcs, ugyanakkor nálunk a juhhús fogyasztása elhanyagolható, szemben a mediterrán országokéval.
Vásárlóerő-paritáson az élelmiszerek és az alkoholt nem tartalmazó italok Európán belül Svájcban a legdrágábbak, őket Norvégia, Dánia, Izland és Svédország követi, majd Ausztria következik a sorban. Ha az eurózóna átlaga 104 egység, ehhez képest Svájc értéke 172, de még Ausztriáé is 120, ami egy szinten van Írországgal. A magyarok számára oly fontos Egyesült Királyság tizedik a sorban Luxembourg és Olaszország közé ékelődve. Érdekes, hogy a német árszínvonal ugyanakkor az eurózóna átlaga alatt található. A lista túlsó végén Macedónia (58), Lengyelország (63) és Románia (64) helyezkedik el, Magyarország (79) a a középmezőny alján lelhető fel, miként Csehország (79) is, felettünk Észtország (88) foglal helyet.
Az alkohol Írországban rendkívül drága (az EU-átlag fölött 75 százalékkal), Bulgáriába viszont hihetetlenül olcsó (36 százalékkal az átlag alatt). A dohánytermékek az Egyesült Királyságban a legdrágábbak, s ez is Bulgáriában a legolcsóbb. Az Európai Unión belül a kenyér és a gabonafélék esetében Dánia a legdrágább, a tojás, a tej, a sajt viszont Cipruson kerül a legtöbbe. A legkevesebbe a kenyér Romániában kerül, a hús viszont Albániában, a hal pedig Macedóniában. A tejtermékek Lengyelországban fizetnek a legkevesebbet. Magyarország ebben a tekintetben stabil, hiszen nincs se legdrágább, se legolcsóbb élelmiszerünk. Kibéreltük középmezőny alját. - B.M.
