Jakab Attila vallástörténészként sem idegenkedik attól, hogy sarkosan fogalmazzon, és stílusán akkor sem változtat, amikor teljesen más szerepkörben, háromgyermekes, elvált apaként nyilatkozik. Magyarországon az igazságszolgáltatás nem működik, „teljes bírói önkény uralkodik”, a gyermekvédelmi rendszer pedig semmit nem tesz azért, hogy védje a gyerekek érdekeit – állítja. A férfi saját példájára hivatkozik.
Felesége kezdeményezésére a bíróság kimondta a válást, a három gyerek feletti „szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlását” az anyának ítélte, ugyanakkor rendelkezett az apa láthatási jogáról és a tartásdíj mértékéről. A periratok tanúsága szerint a bíróság a felek és tanúk meghallgatása után, pedagógusi és pszichológusi szakvélemény kikérésével hozta meg döntését.
Az apa megnyugtatónak tartja, hogy az ítélet ilyen szempontból világos, jogilag rendezett helyzetet teremtett: még akkor is, ha a bíróság nem neki kedvezett. Az eljárásnak azonban van olyan aspektusa, ami szerinte igazolja: „Magyarország nem Nyugat-Európa, hanem a bizánci-balkáni világ része”. Felesége jegyzőkönyvbe mondta, hogy időnként rácsap valamelyik gyerekre, vagy meghúzza a hajukat, hisz valahogyan fékezni és büntetni kell a helytelenkedőket: „a határokat meg kell tanítanom a gyerekeknek, mert zabolátlanul ön- és közveszélyesek lesznek”.
Jakab Attila úgy tapasztalta, hogy a bíróság érdemben nem vizsgálta, történt-e – a törvények által tiltott – gyermekbántalmazás. Értékelése szerint jelen pillanatban hivatalos papír van arról, hogy egyéni bírói mérlegeléstől függően „pofozható a gyermek”.
Mielőtt a férfi belekezdett volna történetébe, tisztáztuk: lapunk nem vállalkozik arra, hogy egy kívülről nehezen átlátható családi konfliktusban megpróbáljon igazságot tenni, és akár csak közvetve is véleményt mondjon arról, melyik szülő lenne alkalmasabb a gyermeknevelésre. Jakab Attila hangsúlyozta, hogy nem a konkrét üggyel akar foglalkozni, hanem – mivel a szóban forgó esetben a bíróság az anya cselekményét nem találta „bántalmazást elérő súlyúnak” – általánosságban szeretne választ kapni néhány kérdésére.
Melyik jogszabályban szerepel a testi fenyítés bíróságok által elfogadható mértékének meghatározása? Számszerűen mennyi az a „cselekmény” (pofozás, hajcibálás), ami még nem minősül gyermekbántalmazásnak? Meddig „nevelő célzatú” a pofon, és mettől gyermekbántalmazás? Az elcsattanó pofon milyen erősségtől számít pofonnak? Egy adott szülőnek hányszor kell a „cselekményt” megvalósítania ahhoz, hogy az már gyermekbántalmazásnak minősüljön?
Az elvált apa levelet írt – a teljesség igény nélkül – a köztársasági elnöknek, az igazságügyi miniszternek, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az ügyészségnek, a Kúriának, az Országos Bírói Hivatalnak (OBH) és a bíróságnak. Több címzett „illetékesség hiányában” elutasította, vagy máshová irányította megkeresését. Az OBH például közölte, hogy tavaly országos konferenciát szervezett, amelynek középpontjában a családon belüli erőszak és a bántalmazott gyerekek védelme állt: a bírói hivatal a bírságok szakmai munkájába, ítélkező tevékenységébe azonban nem avatkozhat be.
Jakab Attila gyermekjogi szakértők álláspontjára is kíváncsi volt. Herczog Mária ezt írta: „A gyerekek testi fenyítésének, megalázásának minden formája tilos Magyarországon, és ez egyértelműen bántalmazásnak minősül. Mivel azonban sem a közvélemény, sem sokszor maguk a jogot alkalmazó szakemberek sincsenek tisztában a jogi helyzettel, és sajnos nem értenek egyet a tilalommal, gyakran nem lehet érvényt szerezni neki.”
Az elvált apa azt tartaná kívánatosnak, ha társadalmi vita kezdődne a gyermekbántalmazásról. Jelenleg ugyanis szerinte a bíró saját hatáskörben dönti el, mi a „megengedhető gyermekpofozás” mértéke. Amennyiben megfelelően magas az ingerküszöbe, akkor azt „csak a gyermek halála éri el”. Kijelentését nyilván lehet árnyalni, de – ahogyan már említettük – Jakab Attila nem idegenkedik attól, hogy sarkosan fogalmazzon.
A gyermekek bántalmazása lehet olyan körülmény, amely önmagában kizárja a szülői felügyeleti jogkör gyakorlására való alkalmasságát – hívta fel a figyelmet Turbucz Zoltán, a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégiumának vezetőhelyettese.
A bíróságnak ugyanakkor vizsgálnia kell, hogy a bántalmazás milyen mértékű, milyen hatással van a gyermekekre. Az esetleges bántalmazás ténye sem zárja ki, hogy a bíróság a szülői felügyeletre való alkalmasságról az ügy egyéb körülményeit is figyelembe véve döntsön. Sőt: a bíróságnak kötelezettsége az egyéb körülményeket vizsgálni, és azok összességéből levonni következtetéseit.
A bíróságnak mérlegelnie kell a szülők személyiségjegyeit, a gyermeknevelés során tanúsított magatartását, a gyermekek szülőkhöz való kötődését – így összességében azt, hogy mely döntés áll leginkább a gyermekek érdekében.
