Kövér László;vizes vb;

- Kövér: sokan gondolták, hogy nem éljük túl a vizes vb-t

A vasárnap záruló vb vége előtt kijelenthető, hogy Magyarország sikeresen rendezte meg a 17. vizes világbajnokságot, ehhez a vizes sportágak nemzetközi szövetségének (FINA) a támogatása és a magyar emberek összefogása is kellett - mondta Kövér László házelnök szombaton, aki a FINA elnökségének fogadásán Julio Cesar Maglione-től, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnökétől megkapta a FINA-díjat.

Kövér László az Országgyűlésben tartott fogadáson azt hangoztatta: a kívülállók számára akkora őrültségnek tűnhetett, hogy Magyarország beugróként megrendezi a 2017-es világbajnokságot, mint 27 méter magasból leugrani. A házelnök ezzel viccesen (?) a Batthyány téren felállított toronyra utalt, amelyről a versenyzők ugrottak le. "Többen gondolták, hogy nem fogjuk túlélni" - tette hozzá a házelnök.

Szerinte most már "megkockáztatható", hogy Magyarország sikeres volt, amihez a magyar emberek összefogása, valamint a FINA bizalma és támogatása is kellett - hízelgett a nemzetközi szövetségnek Kövér, mégiscsak most kapta meg a FINA-díjat.

A sablonszöveget sajátjai dicséretével folytatta: szerinte összefogott a politika, a kormány, amely stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, az Országgyűlés, az önkormányzatok, a gazdasági ágazat szereplői, a beruházások kivitelezői is. Kövér László reményét fejezte ki, hogy ez az összefogás beépül a közgondolkodásba és az örökségünk részévé válik. Magasztos beszédét azzal zárta: a magyar versenyzők által megszerzett érmekkel példaképet állítottak a fiatalok elé, a létesítmények pedig nem csak Magyarország, hanem a világ vizes közösségének a kincsét is gazdagítják.

Éljen.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke Facebook-oldalán intett nyugalomra a párton belüli viszályok után. A szocialista pártvezető türelmet kért a szimpatizánsoktól, majd megígérte, hogy többet nem fog veszekedés kihallatszani az öltözőből.