szökött rab;

- Megszökött a rendőrőrsről egy férfi Kistarcsán

Előállítás közben megszökött egy férfi a kistarcsai rendőrőrsről szerdán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, a 39 éves férfit lopás miatt fogták el és állították elő a kistarcsai rendőrök. Az intézkedés során a gyanúsított megszökött a rendőrőrsről, még keresik. A police.hu szerdai közleménye szerint büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki csaknem hárommillió forint értékben lopott nyergeket és kantárokat egy csömöri lovardából még június végén.

A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben délután a nyomozók tanúként hallgatták ki Józsa Zsoltot, akiről kiderült, hogy több hatóság is körözi. A rendőrök kérik, hogy aki információval rendelkezik Józsa Zsolt tartózkodási helyéről, tegyen bejelentést. A police.hu-n képet is közzétettek a férfiról.

Egy ember meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek, amikor egy személyautó és egy kisbusz karambolozott a 81-es főút 38-as kilométerénél, Alsódobosnál - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség szerda este.