A család kirándulni ment Tiszalökre, ahol a 2,5 éves gyermekük – aki mellett végig ott voltak – egy medencébe akart belépni, de megcsúszott. A fejét beverte a medence szélébe. Eszméletét nem vesztette el. A fejéből folyt a vér, ijesztő volt az egész. A két szülő nagyon megijedt, kerestek a közelben egy elsősegély dobozt, fertőtlenítették, bekötötték a sebet.
„A gyermek viselkedése azonban (hirtelen aludt el az autóban) arra engedett következtetni, hogy jobb, ha látja egy orvos, de a legközelebbi kórház 40 kilométerre volt – mesélte Veres Gábor. - „Ekkor körülbelül 20:30 volt. Amíg hazaértünk az interneten elolvastuk, hogy ilyen esetekben mit kell figyelni.
Ha a beteg orrából és/vagy füléből átlátszó folyadék szivárog. Ez jelentheti azt is, hogy megrepedt vagy eltört a koponyacsont és agyvíz szivárog. Ilyen jeleket eddig nem észleltünk, a hirtelen elalvás pedig azért lehetett, mert a kisfiú napközben kihagyta az alvást és a víz is kiszívta, ezért hagytuk volna pihenni, ha nem látok meg egy jelentős mennyiségű átlátszó folyadékot a kis orra és szája között. Hirtelen telefonálásba kezdtünk. Felhívtuk a B.A.Z. Megyei Kórház gyermek háziorvosi ügyeletét, hogy megkérdezzük mi a teendő. Az ügyeletes orvos azt mondta, hogy ne késlekedjünk. Van a városban orvosi ügyelet, vigyük el oda, amint tudjuk.
21:00 körül érkeztünk meg a rendelőbe. A folyadék szivárgás megszűnni látszott ezért picit megnyugodtunk és arra gondoltunk, hogy az a kis meghűlés okozta, ami miatt egész nap folyt az orra egyébként is. Voltak előttünk, ezért kivártuk a sorunkat. Végre bejutottunk. 21:15 körül. Az ügyletes megnézte. Mi elmondtuk mit észleltünk. Ő azt javasolta, hogy vigyük be a miskolci Megyei kórházba mert az jól felszerelt és egy óra alatt elérhető. Az orvos a sebet szinte meg sem nézte. Arra hagyatkozott, ami elmondtunk neki.
Visszamentünk a szállásra, összepakoltunk és elindultunk Miskolcra. kb. 23:10- re értünk a B.A.Z Megyei kórház gyermek ambullanciájára. Leültünk a váróban és vártuk, hogy valaki kijön, mert az ajtóra az volt írva, hogy ne kopogjunk. 23:30 körül jött oda a biztonsági őr, hogy hiába várunk nincs orvos, mert mindkettő a műtőben van és most kezdtek el műteni egy koponyasérültet és egy karsérültet. Visszakérdeztem, hogy akkor most mit csináljunk. Mire azt mondta, hogy felszól a műtőbe és megkérdezi. Az első hívásnál azt a választ kapta, hogy körülbelül 1 óra múlva tudják megnézni a gyermeket. Akkor kértem, hogy hívja fel nekem újra a műtőt, hogy el tudjam mondani mi a helyzet. Felhívta, elmondtam. A válasz szó szerint ez volt: ” Egy óra múlva esetleg meg tudjuk nézni. Műtét van, ez most fontosabb. Nekem most erre nincs időm, mert gyógyszereket kell beadnom” erre letette a telefont.
Tehetetlennek éreztük magunkat. Le-fel járkáltunk az ölemben a gyerekkel az idő pedig telt. Közben érkezett egy kislány is, aki nem tudott kiegyenesedni a hasi fájdalomtól és többször hányt. Újra mondtam a biztonsági őrnek, hogy ez nem tréfa és két gyerek életével játszanak, de ő sajnos nem tudott mit tenni. Nem műthet az orvos helyett gyorsabban. Hogy világos legyen: Az egyik legnagyobb magyarországi gyermek ellátó központ traumatológiáján nincs orvos, aki ránéz egy sérült gyermekre!!! Nem tudom leírni, hogy MI és a beteg kislány anyukája min mentünk keresztül. Akinek van gyermeke megérti.
4:15 perckor jött egy ápoló és azt mondta, vigyük fel a gyereket az osztályra, mert a doktornő megnézi. Ha 4 órával korábban jön, akkor az általa 4:25-kor elrendelt koponyaröntgen már rég kész lett volna és nem kellett volna ébren tartanunk a 2 és fél éves babát. 4 órával korábban tudtuk volna, hogy nem tört el a koponyacsontja és ez a 4 óra nem vesz el 4 évet az életünkből. Közben azért egy belgyógyász látta a gyereket, aki nem rendelhet diagnosztikát, csak a sebész. Ő is megerősítette, hogy két orvos van összesen az ambulancián. Később megtudtuk, hogy van még egy, de őt fel kell ébreszteni. Nem sikerült… A hányós kislány közben egy kocsiban feküdt a parkolóban. Oda ment ki hozzá egy ápoló néha megnézni. A mi gyermekünk jól van. Tényleg csak a Jóistennek lehetünk hálásak, hogy nem történt tragédia. A dolgozóknak, akik lelkiismeretesen próbálják végezni munkájukat pedig kitartást kívánok és köszönjük a -jobb híján- együttérzést.”
