A mezőzomboriak először csak néztek, milyen fura építmény kerekedik a régóta tető nélkül árválkodó, romos házon, amelynek története híven tükrözi az itteniek kemény életét. Egy idősebb bácsi lakott itt, aki eltartási szerződést kötött egy falubeli fiatalemberrel, s hozzá költözött. Ám magának az eltartónak sem volt sok a tejbe aprítani valója, így egy keményebb télen közös elhatározással arra jutottak: lebontják és eltüzelik az üresen maradt ház tetejét. A mezőzomboriak azóta a szegénység és kiszolgáltatottság mementójaként néztek a házra, egészen a múlt hétig. A Debreceni Egyetem építész hallgatói ugyanis új értelmet adtak a megcsonkított tetőnek, s installációjukkal egyedi módon reagáltak a társadalmi szegregációra is. A “megskalpolt” nyári konyhára egy acéllemezzel fedett pseudo-tetőácsolatot tettek, amelyen a táj és a falu tükröződik, képet alkotva a határhelyzetekről, de egymásba mosva a részleteket. A szerkezetben pedig egybeolvad a természetből kölcsönzött zöld-barna kolorit visszafogottsága, és a harsány roma színvilág.
Az ország valamennyi építész-képzéséről és a Magyar Képzőművészeti Egyetemről 150 diák, s jó néhány, a hazai építészeti oktatás legjavát képviselő, díjnyertes építész kapcsolódott be a tokaji borvidék megújulását övező közös gondolkodásba, és épített fel tizenegy művet, térelemet, parafrázist a régió hét településén: Abaújszántón, Golopon, Mádon, Mezőzomborban, Monokon, Tállyán és Tokajon, a Hello Wood által július közepén szervezett Építész Mustrán. A kezdeményezésnek részben az volt a célja, hogy a hallgatók kilépjenek az „elefántcsonttoronyból”, s az országnak ebben a szegény, ám építészeti, természeti értékekkel gazdagon körbevett szegletében együtt gondolkodjanak a helyiekkel múltról, jelenről, jövőről, s egy-egy építménnyel „visszatükrözzék” a látottakat, hallottakat. Ez a tükör egy-egy építmény formájában az ő egyedi látásmódjukat viseli magán, ám innentől kezdve része lesz egy, a hétköznapokban tőlük távolabbi világnak. A kurzus aktualitását az adta, hogy az UNESCO épp 15 évvel ezelőtt terjesztette fel a tokaji borvidéket a világörökségi listára, kultúrtáj kategóriában.
Azt, hogy alkotásaik mennyire a közösség részévé váltak, az egyhetes alkotótábort záró utolsó napon is tapasztaltuk, amikor a résztvevők, valamint a helységeket képviselő polgármesterek, jegyzők, és újságírók együtt járták be a helyszíneket. Tatárka József, Mád polgármestere a Percze-tetőn emelt, „iMÁDlak” névvel illetett kilátónál például már azt tervezgette, miként lehet később megvilágítani az öt méteres építményt, ne csak onnan látszódjék a falu, s az egész környék, hanem a kilátó is faluból, akár éjszaka. Demeterné Bártfay Emese, Monok polgármestere alkotóhelyet ajánlott az egyetemistáknak, ha netán év közben is kedvük támadna a faluban dolgozni. Náluk egyébkánt a Kálvária domb mellett egy tölgyfát körbeölelve építettek egy úgynevezett „Merengőt” a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói: a szakrális térből nagyszerű kilátás nyílik a falura, miközben a háttérben ott a település múltja, a halottak emléke. A csapatok szavazatai alapján idén ők nyerték el az egymillió forint értékű fődíjat. Ugyancsak ők készítettek a falusi házak előtti “pletyka” padok mintájára egyszerű lócákat, a helyiektől kapott, kért, gyűjtött alapanyagokból, szimbolikus formában átalakítva-visszaadva a falunak az örökségét, s erősítve a „hagyományos” kommunikációs csatornát. Lenyűgöző volt a győri Széchenyi István Egyetem leendő építészeinek munkája: ők „kikerekítettek”, azaz egy mobil, egymásba fonódó kerítéssel nagyobbá tettek egy udvart, s így jutott több tér a gyerekeknek az amúgy szűkös tállyai általános iskolában. Az ötlet és a kivitelezés a Hello Wood különdíját érdemelte ki.
A leginkább filozofikus „mű” a tállyai TÁLLYOLÓ volt, amelyet a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési kar hallgatóinak köszönhet a térség: ők ezzel az építménnyel a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács különdíjasai lettek. Tállya Európa mértani közepe – legalábbis egyike azon településeknek, amelyik e címet magának mondaná. Különféle módon számítgatva a mértant ugyanis hat másik – szlovén, francia, szlovák, lengyel stb. - helység is a kontinens középpontjának tartja magát. A Tállyán korábban keresztül vezető, egy hatalmas földkupaccal lezárt régi út és a nemrégiben épült elkerülő furcsa találkozásában helyezték el azt a faszerkezetet, amely iránytű alakot ölt. Ha beleülünk a közepébe, finom szöveges berakások válnak olvashatóvá, s látjuk azon települések nevét, amelyek az Európa mértani közepe címre pályáznak. A fainstalláció újra bekötötte a falut az útba, optikailag megszüntetve a földkupacos lezárást, s zseniális módon, a távlatba vezető perspektívával feloldotta azt a negatív szimbólumot is, amely szerint Európa közepe voltaképp egy zsákfalu.
