A kormányzat „terrorizmus szításával” vádolja az újságírókat. Akár 43 éves börtönbüntetéssel is sújthatják őket. A 17-ből 11 gyanúsított már hét hónap óta vizsgálati fogságban ül, köztük Murat Sabuncu főszerkesztő, Kadri Gürsel publicista, Musa Kart karikaturista, továbbá Bülent Utku, a Cumhuriyet Alapítvány elnökségi tagja. Mindannyiukat 2016 októberében vették őrizetbe. A rendőrség akkor tartóztatta le a főszerkesztőt, amikor Németországból tért vissza hazájába. Tavaly december 29-én az oknyomozó újságíró Ahmet Siket tartóztatták le, aki szintén e lapnak írt cikkeket. Őt már 2011-2012 között egy éves börtönnel sújtották, mert rámutatott arra, hogy a Fethullah Gülen Egyesült Államokban élő prédikátor köre hogy épült be az államba, s segítette Recep Tayyip Erdogant, aki akkor még miniszterelnökként szolgált. Gülen a tavaly július közepén végrehajtott puccskísérlet után az ország első számú ellensége lett. A leszámolási hullámban több mint 50 ezer állítólagos gülenistát tartóztattak le.
Jellemző a török viszonyokra, hogy csak idén áprilisban készült el a gyanúsítottakkal szembeni vádirat. Ebben terroristák (a gülenisták, valamint a Kurd Munkáspárt, a PKK) támogatásával vádolták őket. Ez nyilvánvaló hazugság, a lap ugyanis Gülen mozgalmával szemben mindig is keményen fellépett cikkeiben, s az a vád is teljesen megalapozatlan, hogy összejátszottak volna a PKK-val.
„Nekünk, kritikus újságíróknak annál fontosabb a munkánk, minél kevesebben vagyunk. Olyan, mintha szabadságharcosok lennénk, és a harc még csak most kezdődött.” – mondta egy ízben a lap előző főszerkesztője, az egy éves börtönnel sújtott Can Dündar, aki ma már Berlinben él, száműzetésben. A lap „bűne” a következő volt. Beszámolt arról, hogy 2014 januárjában a török hatóságok teherautókat állítottak meg a szír határ közelében. A járművek a török titkosszolgálathoz tartoztak. Feszült helyzet alakult ki, a két fél fegyvert is fogott egymásra. A hatóság végül átvizsgálta a teherautókat, amikben fegyvereket találtak, miközben a jármű vezetői azt állították, humanitárius segélyt szállítanak Szíriába az ottani török kisebbségnek. Aztán váratlanul felső utasítás érkezett, s felszólították a hatóságokat arra, engedjék tovább a járműveket. Az esetről megjelent akkori hírekben még fegyverekről szó sem volt, csak nemzetközi segélyről. 2015 májusában viszont Can Dündar lapja olyan felvételeket szerzett, amik teljesen világosan bizonyították, mit rejtegettek a teherautókban.
A kormányzat legnagyobb ellenségei közé tartoznak az újságírók. Összesen 150 médiavállalkozást zárattak be a puccskísérlet óta és összesen 160 újságíró került rács mögé, köztük a német állampolgárságú Mesale Tolu és Deniz Yücel. Ankarát „az újságírók legnagyobb börtönének” is nevezik”. A Riporterek Határok Nélkül szervezet szerint a sajtószabadság tekintetében Törökország a 155. helyet foglalja el a vizsgált 180 államból.
A Cumhuriyet a független sajtó utolsó törökországi bástyái közé tartozott. Ám ma már az országban mindenkit ellenségnek, gülenistának kiáltanak ki, aki szembemegy Erdogan akaratával. A népszavazáson elfogadott alkotmánymódosítás révén ráadásul Erdogan teljhatalomra tett szert, ami azt jelzi: nemcsak a független újságírók jelene keserves, a jövőjük is az. Egyetlen olyan beadványt sem bíráltak el kedvezően, amelyben az újságírók szabadon engedését követelték.
Kadri Günsel egyébként tavaly októberben egy médiakonferencián azt közölte, komoly veszélyben vannak. Napokkal később, október 31-én tartóztatták le.
Egy német közvéleménykutatás szerint az ország polgárainak nagy része igen elégedetlen a szövetségi kormány Törökország-politikájával. A megkérdezettek 76 százaléka annak a véleményének adott hangot, hogy a kabinet túl sokat enged meg Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnöknek. Mindössze 12 százalék fogalmazott meg ezzel ellentétes véleményt. További 12 százalék nem nyilatkozott a kérdésről.
A Törökországhoz fűződő viszony kapcsán mintha a német kormánykoalíción belül sem lenne teljes egyetértés. Míg Sigmar Gabriel külügyminiszter egyre keményebben lép fel Ankarával szemben, Angela Merkel kancellár menteni próbálja a menthetőt. Gabriel a napokban nyílt levelet írt a németországi török közösség tagjainak, amiben világossá tette, hogy Berlin nem tűrheti tovább az Erdogan-kormány súlyos jogsértéseit. Azt is közölte, a német szövetségi kormány nem szemlélheti tovább tétlenül a német állampolgárok bebörtönzését. Múlt csütörtökön a német politika új irányvonalát hirdette meg Törökországgal szemben azt követően, hogy Törökországban letartóztatták az emberi jogi aktivistát, Peter Steudtnert. Frank-Walter Steinmeier elnök szintén jelezte, támogatja a kemény fellépést.
Peter Altmaier, a kancellárhoz közel álló kancelláriaminiszter ezzel szemben óva intett a „török mint nép” elítéléséről.
A Gabriel és Merkel közötti különbségnek elsősorban a közelgő parlamenti választás az oka. A kancellár nem engedheti meg magának, hogy hazája olyan menekültválsággal szembesüljön, mint 2015 szeptemberétől, amikor egyetlen év alatt több mint egymillió menekültet fogadott be országa. Ekkor a kancellár népszerűsége történelmi mélypontokat ért el. Merkel ezért váltig kitart az Európai Unió és Törökország között tavaly márciusban létrejött menekültügyi megállapodás mellett. A közvélemény-kutatásokban a CDU/CSU mögött mintegy 15 százalékkal álló szociáldemokraták azonban ráéreztek arra, hogy a keményebb Törökország-politikával akár szavazatokra is szert tehetnek. Ezzel rátapintottak Merkel gyenge pontjára.
A két ország közötti viszonyban végbemenő változások akár fordulópontnak is tekinthetőek, hiszen évtizedeken keresztül Németország volt Európában a török érdekek első számú szószólója. A hatvanas években pedig a németek hívtak be elsőként török vendégmunkásokat a munkaerőhiány csillapítására.
Vasárnap Jeremy Corbyn brit munkáspárti vezető az összes újságíró szabadon bocsátását követelte Törökországtól.
