Magyarország miniszterelnökének egyetlen szava sincs egy, a maga nemében páratlan teljesítményről. A teljes hazai sajtót megjárta a hír, hogy a szegedi Radnóti Gimnázium egyik végzős osztályában a megszerezhető száznegyvenhat érettségi osztályzatból száznegyvenhárom lett ötös, és csak három négyes csúszott be. Se neki, se az oktatásügyért is felelős miniszternek, Balog Zoltánnak a száját ennek kapcsán nem hagyta el egyetlen elismerő szó sem. Akár annyi – mert a mostani semminél ez is sokkal több lett volna –, hogy: bravó lányok, bravó fiúk!
A sajtóban nemes egyszerűséggel csak zseniosztálynak nevezett szegedi radnótisokról (jegyezzük meg, a 12. M osztályról van szó) az elmúlt hetekben csak az nem hallott és nem olvasott, aki nem ebben az országban él. Bizonyára mind a miniszterelnöknek, mind az EMMI-t vezető miniszternek van külön sajtóosztálya, de e csapatok egyetlen tagjának sem jutott eszébe, hogy főnökeik figyelmét felhívják: valamit kezdeni kellene a zseniosztállyal. Kormányzatilag és politikailag is kifizetődő lett volna odaállni valamelyiküknek a kitűnő diákok mellé, és a gratuláció mellett elmondani, hogy nincs romokban a magyar oktatás, ha ilyen teljesítményekre is képesek a tanulók. Ez persze vaskos hazugság lett volna (ettől még sokan elhiszik), mert a pénzkivonással, a gimnáziumok számának tudatos csökkentésével és a tankötelezettség felső korhatárának leszállításával nem a teljesítménynövelés volt a kormány és a szaktárca célja. Emellett az egyéni képességek bizony egyéni képességek. A mindenkori oktatáspolitikának kevés köze lehet ahhoz, hogy az okos és szorgalmas diákok – mondjuk egyszerűen így – jól tanulnak. Ez az ügy másik oldala.
A szegedi Radnóti Gimnázium diákjairól még az is tudható volt, hogy a híradások napjaiban a Börzsönyben kirándultak és táboroztak. Két perc alatt megszervezhették volna, hogy vagy a miniszterelnök vagy az emberi erőforrások minisztere meglátogassa őket. Ilyen villámlátogatás hírét hiába keresnénk a médiában.
Miért nem érez késztetést egy ilyen találkozóra a két emlegetett politikus? Miért nem akarnak megismerkedni ezekkel az átlagosnak nem mondható diákokkal? Miért ne lehetne tábortűz mellett, szalonnasütés közben megkérdezni ezeket a fiúkat és lányokat, mik a terveik és az elképzeléseik? Hova mennek tanulni? Mit remélnek az egyetemi diplomától? Hányan folytatják tanulmányaikat külföldi iskolákban? Hol? Melyik egyetemen? Miért ott? Hogyan látják most: külföldről vezetnek még haza utak? Mennyire természetes az átjárás egy külföldi és egy magyar kutatóintézet között? Egyáltalán, hogyan képzelik ezek a fiatalemberek a jövőjüket? Egy miniszterelnöknek, az emberi erőforrások miniszterének ezeket a kérdéseket fel kellene tennie a zseniosztály tanulóinak. Egyszerűen azért, mert egy ország (Magyarország!) közép- és hosszú távú sorsa rajtuk és a hozzájuk hasonló érettségizőkön múlik. Azon, hogy a külföldi egyetemeken eltöltött évek után haza kívánnak-e jönni. Azon, hogy az ország kínál-e olyan tudományos és kutatási lehetőséget, hogy a hazatérésük ne az illúziók birodalmába tartozzék. És megfordítva: az itthon végzettek ne külföldön keressék a boldogulásukat.
Magyarország miniszterelnöke, az oktatásért felelős minisztere – a sajtóhírek alapján – kísérletet sem tett arra, hogy gratuláljon ezeknek a szegedi diákoknak. A gesztus elmaradása üzenettel ér fel: mindez nem számít, a zseniosztály nem fontos, szót sem érdemel. Legfelső kormányzati szinten bizonyára semmilyen összefüggést nem látnak páratlan tanulmányi teljesítmények és az ország jövője között. A történtekből másra aligha lehet következtetni.
Az érettségiző osztály elmaradt köszöntése önmagában is kijelöli, mit gondol tudásról, kultúráról, műveltségről a regnáló kormány (semmit), de a helyzet, ha lehet, ennél is szomorúbb. Az a kormányfő, akinek egyetlen szava sincs a kivételesen tehetséges szegedi diákokhoz, egy Facebookra feltett videó tanúsága szerint körbeudvarolta Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgót, hogy térjen haza, és rúgja a labdát a magyar bajnokságban. Eldönthetetlen, hogy véletlenül futott-e össze a két jeles férfi, vagy a jelenetet előre megtervezték, de a lényeg nem ez. Megint kiderült, idehaza mi a fontos. Maradjunk annyiban: Dzsudzsák Balázs fontos. Nyilván csöppet sem az, de ha az ország miniszterelnöke szerint igen, akkor sokkal nagyobb a baj, mint eddig sejtettük.
Kinek udvarolt a kormányfő? A magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányának, aki a tavalyi Európa-bajnokság után azt nyilatkozta: azt hitte, nyugat-európai klubok menedzserei szerződésajánlatokkal rohamozzák meg a nemzeti tizenegy tagjait. Kiderült, egyetlen játékost sem kerestek meg, ami kijelöli labdarúgóink helyét a világban. Talán az sem véletlen, hogy Dzsudzsák jelenleg az Egyesült Arab Emírségek egyik klubja, az Al-Vahda játékosa.
Orbán szerint: ő jöjjön, a zseniosztály tagjai meg csináljanak, amit akarnak.
Így állunk.
