A német birodalmi kancellárnak egyébként meglehetősen sivár és vigasztalan beszédében figyelemreméltó mozzanat, hogy a német kormány kigyógyult abból a föltevésből, hogy a német bürokratikus és még parlamenti ellenőrzés alatt sem álló kormány békét köthet, még pedig talán különbékét, az orosz forradalmi demokráciával.
Az orosz forradalom óta ez a gondolat gyakran föl-bukkant Bethmann Hollweg beszédeiben, sőt a bécsi „Freundenblatt" cikkeiben is, mondván, hogy a középhatalmaknak Oroszországgal szemben nincsenek támadó vagy hódító szándékaik. Stockholmban azután Scheidemann elvtárs és társai meggyőződhettek arról, hogy velük és a demokráciával könnyen meg tud egyezni az orosz demokrácia, de a bürokratikus és militarisztikus vezetés alatt álló kormányzattal nem is tud és talán nem is akar.
A stockholmi összejövetelek eredménye, hogy a többségi szociáldemokrata párt ezt a megismerését közölte az értelmesebb érvelés számára hozzáférhető polgári pártokkal és ebből született meg az a mozgalom, amelynek most még csak a legelején vagyunk, és amely arra törekszik, hogy az orosz demokráciával német demokrácia kerüljön szembe, mint tárgyaló fél. A kancellár persze nem jutott el ide, de ennek az állás-foglalásnak az a hatása máris megvolt, hogy a Michaelis és Cseidze között kötendő különbéke gondolatáról nincsen szó.
Ezt a kihűlt eszmét fölmelegíti most a „Magyar Hírlap", amely rendszerint Andrássy Gyula gróf fölfogásának szokott hangoztatója lenni. „Michaelis és Zlocov" cimű vezércikkében olvassuk többek között a következőket:
Ha a zlocovi áttörésnek politikai hatása lesz, — és ezt várjuk és ebben hiszünk mi is — akkor ez csak az lehet, hogy meg fog bukni a háborút hirdető mostani köztársasági kormány és fölül fog kerekedni az az igazi demokratikus irányzat, amely a háború végét óhajtja. Ha a Kerenskiék megbuktak, akkor talán meg fogunk tudni egyezni a békét akaró szélső balszárnnyal. És ez a reménység a legbiztatóbb eseménye a tegnapi napnak. Michaelis beszédében legszebben a zlocovi ágyúk szóltak a béke érdekében.
A legszélsőbb balszárnnyal, vagyis Leninnel akarnak Andrássyék megegyezni, vagyis olyanokkal, akik, ha nálunk élnének és dolgoznának úgy mint Oroszországban, Andrássyék helyeslése mellett akasztatnának föl és lövettetnének agyon.
Semmi sem árthat jobban a békéért való orosz agitációnak, mintha az oroszok megtudják, hogy ilyenféle reménységekkel és várakozásokkal néznek reájuk a középhatalmak reakciósai. Mert ne higyje ám egy pillanatra se a „Magyar Hírlap", hogy a „szélső balszárny" az ő javukra és az ő érdekükben dolgozik. Bármily hevesen és eréllyel támadja is Lenin az orosz háborús erőket: Andrássy sohasem egyezhet meg vele, mert ha Lenin és a „szélső balszárny" ellensége is az orosz polgári demokráciának, a háborúskodó burzsoáziának, még nagyobb ellensége a magyar vagy a német feudalizmusnak.
A németek már kigyógyultak abból a betegségükből, amely elhitette velük, hogy Lenin és bolsevikiek általában Hindenburg javára dolgoznak. Ideje volna, ha Andrássyék is kivetnék fejükből ezt a bolondgombát.
Népszava 1917. július 21.
