EU;Lengyelország;

- Varsó alkonya

Sokszor hallhattuk az elmúlt években kormányzati illetékesektől, hogy egyre több ország másolja hazánkat, a magyar modell mind népszerűbbé válik. Való igaz: azután, hogy az Orbán-kormány kiengedte a szellemet a palackból, s egy sor olyan intézkedést hozott, amely szembemegy az Európai Unió alapértékeivel, a jogsértés már mások számára sem volt tabutéma. A Varsóban hatalomra került Jog és Igazságosság (PiS) ultrakonzervatív párt azt látta: a magyar kormányt ugyan bírálta Brüsszel egy sor törvény miatt, szankciókat nem alkalmazott. Hiába születtek olyan intézkedések, amelyek egyértelműen azt a célt szolgálták, hogy a hatalmi ágak egy kézben legyenek, az EU nem tudott tenni ez ellen semmit, mert nem volt felkészülve arra, hogy egy tagállam vonzónak tarthatja a diktatúrát.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a „magyar modell” követője. Ő is olyan politikus, akit senki és semmi nem tántoríthat el attól, hogy ráerőltesse elképzeléseit az egész országra, nem törődve azzal, hogy azoknak semmi köze az Unió szellemiségéhez. Most éppen az igazságügyi reform véghezvitelén mesterkedik, ami a független lengyel igazságszolgáltatás halálát jelentené. Kaczynski eljutott odáig, hogy őrjöngve vádolja az ellenzéket testvére, Lech Kaczynski meggyilkolásával. Ez arra utal, a hatalom átalakította tudatát, deformálta jellemét, olyan szellemi átalakuláson ment át, amilyenen a diktátorok szoktak.

Különös látni, mennyire kettészakadt Európa. Németország és Franciaország az uniós integráció elmélyítésében hisz, a varsói és a budapesti vezetés viszont a német, a svéd vagy a francia adófizetők pénzét egy diktatórikus kleptokrácia kiépítésére használja fel. Ez így nem mehet tovább – gondolják a kontinens nyugati felén. Brüsszel biztosan nem tudja alkalmazni a hetes cikkelyt és megvonni a szavazati jogot a renitens államoktól, ám ha e két állam továbbra is ilyen elánnal húzogatja az oroszlán bajszát, annál keményebb feltételekhez kötik majd az uniós támogatások lehívását 2021-től. Aki nem törődik ezzel, az nem az EU-val, hanem saját népével megy szembe.