gumiabroncs;NAV;csalás;

- Hétszázmilliós csalással gyanúsítanak egy gumikkal kereskedő céget

Több mint hétszázmillió forintos bevétel eltitkolásával gyanúsít a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy gumiabronccsal kereskedő céget, melyet Komárom-Esztergom megyében jegyeztek be, de Pest megyében működött - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense.

Hideg-Göblyös Rita közölte: a társaság az EU-n kívülről is szerzett be gumiabroncsokat, amelyeket Magyarországon értékesített. Az elkövetők a bevételt fiktív - az általuk létrehozott cégláncolat társaságai által fém alkatrészekről kiállított - számlákkal akarták eltüntetni. A gyanú szerint a vállalkozás könyvelője is tudta, hogy a számlák valótlan üzletről szólnak.

Az ügyben bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indult a nyomozás. A könyvelővel együtt három ember előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. Az államnak okozott kár megtérülésére 1,6 milliárd forint értékben zárolták a cég árukészletét, valamint 24 millió forint készpénzt és számlapénzt is lefoglaltak.

Tücsköt, szöcskét, sáskát, skorpiót, hangyát, s mindenféle más ízeltlábút is lehet hamarosan emberi fogyasztásra árusítani az unión belül az új élelmiszerekről szóló EU-rendelet szerint – már ha az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság az ilyen termékeket nem találja az emberi egészségre veszélyesnek. A jogszabály jövő januártól valamennyi tagállamban kötelezően alkalmazandó – írja a Magyar Ügyvéd blog.