VIZES VB 2017;vizes világbajnokság;FINA;Borsa Miklós;

- Még a teltházas eseményekre is lehetnek jegyek

Elképzelhető, hogy a magyarországi vizes világbajnokság már telt házas versenyeire, mérkőzéseire is lehet még jegyet kapni, erről a szervezők folyamatosan egyeztetnek a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) vezetőivel. „Akár ötven, de száz jegy is felszabadulhat, méghozzá igen jó helyeken” – mondta Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján.

Borsa Miklós jelezte: a szervezőknek minden eseményre kötelezően fenn kell tartaniuk bizonyos darabszámú jegyet a nemzetközi szervezet részére. A vb alatt folyamatosan egyeztetnek a FINA-vezetőkkel arról, hogy a belépőkből ténylegesen mennyit vesznek igénybe, míg a fölöslegesnek bizonyuló jegyeket „röviddel az adott esemény előtt” értékesítik.

A szóvivő kiemelte: a belépőket kizárólag a hivatalos jegyértékesítő partneren, az eventim.hu oldalon keresztül vásárolhatják meg az érdeklődők.

Több tonnányi ételt ment és főz meg a rászorulóknak a budapesti Food Not Bombs. Az önkéntesek a nyitottabb társadalomért is dolgoznak.