Az amerikaiaknak van még mit megtapasztalniuk, amit mi sem mutat jobban, mint Jared Yates Sextonnak, a The New York Times újságírójának látványos összeomlása.
Sexton kapkodja a levegőt. Attól készült ki, hogy hitt a demokráciában. Attól, hogy azt gondolta, Bob Woodward és Carl Bernstein lábnyomaiban lépkedve, mint a The Washington Post tette a ’70-es években a Watergate-ügyben, majd aprólékosan nyomoz. Mind több részletet tár fel és közöl arról, hogyan keresték meg az orosz kormány nevében Donald Trump fiát még a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban Hillary Clintont besározó információk ígéretével. Azt hitte, ha majd lassan mindent nyilvánosságra hoz és a kerek történettel kellően megbotránkoztatta, felháborította a közönséget, hírnevet is szerez magának, mint ama két előd, amikor több év után megpillanthatta Richard Nixon savanyú képét, amint lemond az elnökségről. „Tricky Dicky” igazán trükkös politikus volt a maga korában, de nem volt annyira trükkös, hogy tényleg átverje a demokráciát. Most meg itt van Amerikának Trump és Trump Jr., aki egyáltalán nem trükkös. Sőt. A fiú a lehető legegyszerűbbet tette, amit csak tehetett. Magasról pottyantott Sextonra, meg a The New York Timesra, a demokráciára. Mindenkire, amikor az egész orosz levélváltását kipakolta kedden a Twitterre. A sztorin eddig hónapok óta megszállott lelkesedéssel dolgozó nyomorult újságíró nem akart hinni a szemének, látva, hogyan markolja immár a semmit. Hiába követett több nyomot, mozgatott meg minden követ, lesve, hogy felbukkan a „Mély Torok”, aki tanácsokkal látja el. Trump Jr. úgy osztotta meg a bizonyítékokat az oroszokkal való összejátszásról, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. A tárgyalás, meg a közzététel módja is.
Sexton lassan szedte össze magát. Azt írta, örül, hogy Trump Jr. bizonyítékokat posztol az összejátszásról, ami miatt tavaly még őt (is) paranoidnak tartották. Aztán csak annyit bírt mondani: annyira bizarr az egész. Most ott áll az elnök a fiával, ott áll maga a Nagy Amerikai Demokrácia széttárt karral, látva, hogyan teszik minden elnökjelölti ígéret ellenére Amerikát nem naggyá, hanem bizarr törpévé. A világ is tágra nyílt szemekkel figyeli, mihez kezd a demokrácia mintájának öntisztuló képessége a pofátlanság tapasztalatával, amelyre eddig nem tehetett szert sem Amerika, sem Európa. Mit kezd a bizarr helyzettel, amelyet mi itt, a keleti végeken évek óta kénytelenek vagyunk megtapasztalni, és amivel nem tudunk mit kezdeni, nemhogy bárkivel meg tudnánk értetni e bizarr állapot lényegét. Azt, hogyan húzza ki lábunk alól a demokrácia szőnyegét a felkent autonóm pofátlansága. Amit a magyar kormányfő oly magától értetődő egyszerűséggel vágott bele értetlenkedő képünkbe annak idején: ennyi, oszt jó napot.
Nyugalom, Mr. Sexton! Ha elképedt tétlensége kellően sokáig tart, úgy megtapasztalja majd, mily gyorsan válik könnyed epizóddá az, ami ma még hápogtatóan bizarr, s hogyan lesz a demokrácia paranoidjává az egész nemzet.
