Hatalmas, soha nem beteljesülő szerelem, ádázan gyilkos történelmi viharok, pusztító háború és őrülten tébolyult szenvedélyek, romantika a köbön, ugyanakkor véres öldöklés, Borisz Paszternak Doktor Zsivágó című remekműve kultikusan legendás alkotássá vált. Legenda már a története is; a Szovjetunióban nem adják ki, de a nyugati világon 1957-es megjelenése után végigsöpör, 26 hétig vezeti a The New York Times bestsellerlistáját. Még Nobel-díj is jár érte. A kommunizmus-ellenesség szimbólumává válik. Keleten ezt nem nézik jó szemmel, igaztalan vádak tömkelegével bombázzák Paszternákot. Választás elé állítják: lemond a díjról, vagy emigrációba kényszerítik. A hazája mellett dönt, ahol csak halála után 28 évvel, 1988-ban adják ki főművét.
Naná, hogy nagyszabású film lesz belőle. 1965-ben David Lean olyan sikerrel viszi vászonra, Omar Sharif, Julie Christie, Geraldine Chaplin főszereplésével, hogy öt Oscar- és ugyanennyi Golden Globe-díj a jutalma.
Ekkora diadalmenetet követően tulajdonképpen nehezen érthető, hogyan is kerülte el, hogy musicalt csináljanak belőle. Prózai változatban persze színpadra került, nálunk például csaknem 30 éve Szolnokon, Szikora János rendezésében, ami némiképp ellenzékinek számított az akkor már fellazuló rendszerben. Vagy 15 esztendeje Győrben, ahol Közép-Európában most először mutatták be a musical változatot, tűzték műsorra a prózai verziót, Korcsmáros György intenciói szerint. A Lucy Simon, Michael Weller, Michael Korie, Amy Powers jegyezte musical ősbemutatóját Kaliforniában tartották, 2015-ben érkezett a Broadwayre, ahol a kritikusok jól levágták és nagyot bukott.
Az a helyzet, hogy túl egyszerűek a musical dalai. Áradnak persze a dallamok, de mélység nem sok van bennük, ahhoz képest, hogy mennyire fajsúlyos a téma, kiborulni nem lehet tőlük, igaz, alig akad musical, amitől lehet, pedig igen sok közülük a mélyértelműséget imitálja. Ezúttal is erről van szó. A Győri Nemzeti Színház társulata többet visz a darabba, mint ami benne van. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vendégszerepelve, lázasan szenvedélyes előadást hoztak létre. Az odaadás tán attól is megnőtt, hogy elromlott a forgószínpad, amit nem is sikerült megjavítani, emiatt egy időre le kellett állítani a produkciót. A színészek vállalták, hogy szükségből, forgó nélkül, egy díszletben játszanak tovább, és tán azért is adtak bele még többet, mert kárpótolni akarták a publikumot a kimaradt látványelemek miatt. Meg nyilván nekik is fel kellett találniuk magukat, hiszen több jelenetet nem a megszokott díszletben, ezért más térben játszottak, és ez sok szereplős tablók, táncok esetében egyáltalán nem könnyű. De a szereplők, Forgács Péter rendezésében, aki színpadra is lépett, hősiesen állták a sarat, beleadtak apait-anyait. A zenekar Medveczky Szabolcs vezényletével, jókora intenzitással játszott. Nem állítom, hogy nem maradt meg a darab felszínes képeskönyv jellege, amiben inkább csak ízelítőt kapunk rémes korok eseményeiből, és ezek között a röpke időkre létrejövő, majd törvényszerűen ellehetetlenülő szerelemből. Fejszés Attila, Tóth Angelika, Kecskés Tímea, Nagy Balázs komoly teljesítményt nyújtanak, de senki nem spórol az energiáival. Azt nem mondom, hogy megrendülök, de értékelem az akarattal társuló tehetséget és az előadás lendületét.
A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadásában elvágyódnak a fiatalok. Fotó: Janics Attila
A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadásán, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház produkciójában - a Városmajori Parkszínpadon vendégszerepelve - pont a lendületből van nekem kevés. Miközben szó sincs arról, hogy bárki magát kímélve, kevés energiát fektetne be. Csak tűz, zsigeri kétségbeesés, tomboló világvége hangulat helyett többször is kimódoltságot érzek az amúgy gondosan alapos kivitelezésben és kvalitásos teljesítményben. Ladányi Andrea amúgy bravúros és kifejező koreográfiái az abszolút felkészült tánckar előadásában időnként betétté válnak, mert a színészek számára nem megvalósíthatóak, miközben Ladányi őket is alaposan megmozgatja.
A színpad állandó vibrálásban van, az izgalmas fényhatásokat is beleértve, de ez a felfokozott dinamika azt is eredményezi, hogy nem mesélik el igazán az eredetileg Déry Tibor kisregényéből származó történet, amiből Pós Sándor, Presser Gábor, Adamis Anna írtak musicalt, és ami szinte robbant a csaknem 45 évvel ezelőtti ősbemutatón a Vígszínházban. Arról szólt, hogy el akarunk menekülni onnan, ahol vagyunk, de ahová elrohanunk, ott se jó, meg aztán ott sem lehet elfelejteni, mi volt itthon, és ebből tragikussá váló feszültségek garmadája következik, meg az alig létrejövő szerelmek halála. Mivel manapság is sokan elmennek, vagy menni készülnek, és rengetegen kint sem lelik a helyüket, a téma sajnálatosan aktuális.
Tán nem véletlen, hogy a minap mutatta be a musicalt a Szindra Társulat, Földessy Margit rendezésében, a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Az a produkció olykor bicebóca, hiszen közel sem mindenki rendelkezik a műfajhoz szükséges felkészültséggel, de a fiatalok személyes problémaként élik meg, amit tolmácsolnak, és ettől hitele, jókora svungja van az előadásnak. A nyíregyházi változat sokkal profibb, mégis kevesebbet ad számomra. Miközben Tasnádi Csaba kemény összmunkával létrejött rendezését sem unom, van benne energia bőven, jó énekesi teljesítmények is, csak azt a saját kínként kezelt megszenvedettséget nem érzem, ami a Szindra Társulat esetében magával ragadott. Kuthy Patrícia, Illyés Ákos, Szabó Márta, Varga Balázs, Horváth Margit, Puskás Tivadar - ahogy a többiek is - maximálisan odaadják magukat a produkciónak. A megrendülés azonban, csakúgy, mint a Doktor Zsivágó esetében, ezúttal is elmarad. De ettől ez még egy kellemes este. Csak hát lehetne sokkal több!
