Mondjuk azt, hogy csak meg akarjuk nézni egész Grúziát, azt pedig a grúzoknak véletlenül se említsük, hogy Abházia egy ország. Ezzel a tanáccsal érkeztünk a kutaiszi reptérről az Enguri-folyónál lévő grúz-abház határátkelőhöz, ahol a hatóságok mindent megtesznek, hogy az embernek ne legyen kedve átmenni. Itt megáll az idő. Nemcsak a ritkának számító külföldi turistáknak, hanem azoknak a tetőtől talpig feketébe öltözött helyieknek is, akik nap mint nap megteszik az utat a senki földjén keresztül Abházia és Grúzia között. Többségük Gali járásból jön, ez az egyetlen része Abháziának, ahová a grúz-abház konfliktus után nagyobb számú grúz népesség tért vissza. Másodrendű, kirekesztett lakosok ők Abházia egy olyan részén, amelyet szellemjárta régióvá tettek a harcok. A grúz oldalon válaszolnunk kell, miért akarunk átjutni egy megszállt területre, mi a foglalkozásunk, hova megyünk pontosan? Csak ezután kapunk engedélyt, hogy átkelhessünk a két oldalt összekötő, a tűző napon végeláthatatlannak tűnő hídon. A túloldal felé egy csomóra kötött fegyver csöve mutat. A szobor a béke jele. Az abház oldalon az orosz katonák ugyanígy megvárakoztatnak, ellenőrzik az abház külügytől kapott vízumokat, így közel öt óra volt átjutni egy másfél kilométeres szakaszon.
Ha valakinek a határtól Szuhumiig tartó úton kételyei támadnának, hogy ez az egész megérte-e, vagy egyáltalán épségben megérkezik-e az életveszélyesen száguldó iránytaxival, akkor a válasz igen. A pálmafás tengerpart, a leanderbokros sétányok és a hegyek a leghíresebb nyaralóhelyekkel is felvennék a versenyt. Az elhagyott házak azonban kikerülhetetlenül emlékeztetnek a harcokra, ahogy arra is, hogy nincs pénz rendbe tenni a régen szovjet Riviérának nevezett térséget.
A Szovjetunió összeomlása után Abházia függetlenedni akart Grúziától, és 1992-93-ban orosz segítséggel legyőzték a grúzokat, akik elvesztették befolyásukat a térség felett. Berija betelepítésének köszönhetően akkor a népesség kb. 45 százalékát grúzok alkották, akik közül 200 ezren menekültek el Abháziából a megtorlás elől - nem múló gyűlölködést víve magukkal. A kaukázusi térségben egyre nagyobb befolyást szerző Moszkva csak a Dél-Oszétia miatt 2008-ban kirobbant orosz-grúz konfliktus után ismerte el az államot.
Abházia a külügyi szolgálatok által nem ajánlott úti cél, mégis a turizmus az egyik fő bevételi forrás. Pár éve szinte üresek voltak a tengerparti városok sétányai, ma már egyre több orosz jön az orosz határon keresztül. A kevésbé tehetősek, akik nem engedhetik meg Szocsit. Az idősebbek a szovjet nosztalgia miatt jönnek, a fiatalabbak pedig azért is, hogy megtapasztalják, milyen volt élni a SZU-ban. Részben a meleg és párás szubtrópusi időnek, részben a megkopott szobroknak, a valaha gyönyörű görögös épületeknek, a varázslatos, gazzal benőtt vasútállomásoknak és a szocreál építészet fennmaradt darabjainak köszönhetően a települések bágyadtak és melankolikusak. Mintha még az ételeket is másnaposra főznék a szovjet stílusú menzákon. Grúziában mindenesetre jobbakat lehet enni.
A háborút megelőzően felkapott Szuhumi, a monostora és hegyi barlangjai miatt ma is népszerű Novy Afon (New Athos) és a ma már elhagyatott szanatóriumáról híres Gagra ugyan egyre nyüzsgőbb, de a legszaporább mégis a természet, ami 25 év alatt benőtte a legfontosabb épületeket is. Megrendítő Szuhumiban a város fölé magasodó mementó, a parlament volt épülete, amely teljesen kiégett a harcok során. Ahogy a legtöbb épület, magára hagyott és szabadon bejárható. Egy nagy madárfészekre hasonlít, a belső terekben hatalmasra nőtt pálmafákkal.
Világháborús szobor Gagrában.
Az orosz turisták azonban jól érzik magukat a romokon. Szuhumi tengerpartján úgy állnak a roskadozó, hajó alakú betonépítmények és kikötők, ahogy 20 éve is állhattak. Az egyik földszintjén egy menő étterem van, a másikban két idős nő üzemeltet egy büfét, ahol a 70-es 80-as évek legnagyobb diszkóslágerei szólnak. A zene a legüresebb éttermekben is hangos, a hangot pedig kelletlenkedve veszik le. A háború maradéka talán az emberek keménysége és hajthatatlansága, ami akkor is megnyilvánul, ha a turistás helyeken simogatható vadállatokat tukmálnak a turistákra. Ha már állatok: a főváros egyik legkedveltebb látványossága a majomotthon. Nemcsak kissé szomorú hely, de hátborzongató is, ha tudjuk, hogy a SZU idején kísérleteztek itt majmokkal az űrprogramhoz, a legenda szerint pedig egy majom-ember hibridet is létre akartak hozni.
A még nem túlzsúfolt, árban a magyarhoz mérhető, tiszta tengerparton kívül a természetet próbálják a turizmusba beforgatni, dzsipes túrákkal. Ötméterenként kínálják az utakat minden településen, majd a hatalmas rutinnal rendelkező, néha félelmetesen vezető sofőrök UAZ-okkal iparszerűen viszik a turistákat a fotókon néptelennek tűnő hegyekbe. A Ritsa-tó még így is bámulatos, nem csoda, hogy Sztálin is helyezett ide egy dácsát, amit bárki meg is nézhet pénzért. A turizmus és a nemzeti identitásépítés szimbiózisban él: olcsó szuvenírek tömkelege kapható mindenhol abház helyszínek képeivel, abház zászlóval, abház színekkel. A nemzeti identitás másik fontos építőköve a sport, ami nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a háborús hősökön kívül óriásplakátokon szerepelnek a sportcsapatok is, de Szuhumi adott otthont tavaly az el nem ismert országok foci vb-jének, amit meg is nyert.
Hiába a szovjet nosztalgia, a volt KGB-munkatárs, Raul Hadzsimba elnök vezette Abházia meg akarja őrizni függetlenségét Oroszországtól. A külföldiek ingatlanvásárlásáról szóló törvényt nem sikerült átverni a 35 fős parlamenten, az abházok ugyanis attól tartanak, hogy kivásárolnák őket az oroszok. Ugyan a külföldi turisták - mint amilyenek mi, az Experience Balkan csapat voltunk - nagyon ritkák, nincsenek is rájuk felkészülve: angol nyelvű étlap, térkép, nyelvismeret nincs.
A magyarokat viszont ismerik. Az oroszok legtöbbször azt említették, hogy valamelyik felmenőjük Magyarországon járt katonaként és szép emlékeket őriz az országról. Orbán Viktor nevét is tudják, a kormánypropaganda lecsorgott egy gagrai közértig is: az idős eladó nemcsak azt mondta, hogy Orbán Viktor jó miniszterelnök, hanem megemlítette Soros nevét is és félreérthetetlen kézmozdulattal jelezte, jó dolog, hogy Orbán kicsinálja. Látszik, hogy vevők a rebellisnek látszó politikára, de tagadhatatlan, hogy az orosz segítség elfogadása után a függetlenség csak illúzió: Moszkva az évek alatt rubelmilliárdokkal lökte meg a gazdaságot, a térségben 4000 orosz katona van, a mezőgazdasági termékeket, teát, citrusféléket Oroszországba exportálják. 2002-ben pedig gyorsított eljárásban szerezhettek a SZU volt lakosai orosz állampolgárságot és útlevelet, így Moszkva a világra is kapu az abházok számára. Ami pedig nagy csalódás, hogy nagyon kell fülelni, ha abház nyelvet szeretnénk hallani. Mindenki oroszul szólal meg. Ezt az üdülőövezetet az oroszok már nem nem engedik át Grúziának.
