Többnapos rendezvénysorozattal emlékezik a török kormány a tavalyi puccskísérlet egy éves évfordulójára. Binali Yildirim miniszterelnök kedden az isztambuli temetőben koszorúzta meg a 2016. július 15-én délután kezdődött, 16-án hajnalban már el is bukott törökországi puccskísérlet áldozatainak síremlékét, ma a parlamentben rendeznek emlékülést. Az esemény főszónoka Recep Tayyip Erdogan államfő lesz, akinek teljhatalmi törekvései ellen irányult a hadsereg kudarcba fulladt lázadása. A kormányzat Ausztriában és Németországban is próbált ünnepelni, de erre egyik országban sem kapott lehetőséget. Berlin nem engedte meg a G20-ra érkező Erdogan számára, hogy népgyűlést tartson a puccs leverésének emlékére, Bécs pedig megtiltotta a belépést a török gazdasági miniszternek, aki ugyancsak évfordulós nagygyűlésen akart együtt ünnepelni az ausztriai törökökkel.
A török hadsereg lázadó egységei 2016. július 15-én, péntek este szállták meg Isztambult és Ankarát, éjfélkor a köztelevízióban be is jelentették, hogy átvették a hatalmat. A hadsereg közleménye hangsúlyozta, hogy „a demokratikus rend helyreállítása” érdekében léptek fel, nem kívánnak katonai diktatúrát bevezetni, továbbra is garantálják az emberi és szabadságjogokat, fenntartanak minden diplomáciai kapcsolatot, mert céljuk csakis a jogállam megőrzése. Szombat reggelre azonban a puccskísérlet megbukott, s megkezdődött a modern Törökország történelmének egyik legsötétebb fejezete.
A kudarc okairól megoszlanak a szakértői vélemények, de több tényező közrejátszott. Máig nem tudni, hogy a puccsisták nem tudták előre, vagy annak ismeretében tervezték meg a hatalomátvételi kísérletet, hogy Erdogan nem a fővárosban, hanem vidéki rezidenciáján tartózkodik. A sikertelenséghez mindenképpen hozzájárult, hogy a hadsereg nem volt egységes, maradtak Erdoganhoz hű erők, és a titkosszolgálat az elnök mellé állt, ők menekítették ki a fővárosból, még időben. De nagymértékben hozzájárult az Erdogan által különben ellenségnek és veszélyforrásnak tartott közösségi média ereje is, Twitteren kért híveitől segítséget a pácba került elnök. Az Ankarában és Isztambulban felvonuló, a NATO második legnagyobb haderejének számító török hadsereg tankjai, helikopterei váratlanul nem az elnökkel és környezetével, hanem annak fegyvertelen civil támogatóival találták szemben magukat.
Az elmúlt egy év történései megnyirbálták az Erdogan-hívők táborát, de mindmáig szép számmal vannak, akik tűzbe mennek érte. Az áprilisi – a nemzetközi megfigyelők és az ellenzék által elcsaltnak, meghamísítottnak nevezett – népszavazáson már csak 2 százaléknyi előnyt tudott szerezni az elnök, de a 80 milliós országban csupán félmillióan vállalták azt is, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője, Kemal Kilicdaroglu Igazságmenetét lezáró nagygyűlésen részt vegyenek Isztambulban.
Az elmúlt egy év mérlege szomorú. A szükségállapot azóta is hatályban van, a puccs értelmi szerzőjének kikiáltott Fethullah Gülen (vélt és valós) hívei elleni hajtóvadászat, a politikai-társadalmi tisztogatás lankadatlan, folyik az Erdogan-rezsim bebetonozása.
A „gülenizmus” a terrorizmus szinonimája lett Törökországban. Egyetlen év alatt 150 ezer ember ellen indult eljárás és több mint 50 ezer embert börtönöztek be, köztük az atatürki modern, világi Törökország eszméjét védelmező CHP, illetve a kurd kisebbséget képviselő HDP ellenzéki pártok politikusait és több kurd többségű település polgármesterét, mindnyájukat mondvacsinált terrorváddal. A közszférát kisöpörték, több mint 150 ezer embert bocsátottak el úgy állásából, hogy máshol sem alkalmazhatják őket. Az ellenzéki média gyakorlatilag megszűnt, összességében 131 televíziót, rádiót, nyomtatott sajtóterméket és hírügynökséget zártak be. A rezsim igazi arcát mutatja, hogy a meghurcoláshoz, bebörtönzéshez elég egy Erdogant bíráló kijelentés is.
