Elromlott itthon a gáztűzhely, nem gyulladt meg rajta a bal egyes gázrózsa, szóltam hát a főbérlőnek, hogy van egy kis probléma, meg kellene oldani. A lakás tulajdonosa rugalmas volt, azt mondta, hívjak egy gázszerelőt, csináltassam meg, s a javítás költségét majd levonjuk az albérleti díjból.
Biztosra akartam menni. Én nem alkuszom, fogadkoztam, én hadd legyek boldog. Én tökéletes gázrózsát akarok. Rákerestem a neten a Világ Legokosabb Gázszerelőjére, és minő szerencsém volt! A Google szerint a Világ Legokosabb Gászerelője éppen magyar! És nem is messze lakik Budapesttől! Felhívtam Őt a megadott főispáni székhelyen, és előadtam titkárságvezetőjének, hogy van egy kis probléma.
- Mi az? - kérdezte.
- Elromlott itthon a gáztűzhely, nem gyullad meg rajta a bal egyes gázrózsa - válaszoltam, mire hatalmasat sóhajtott, és azt mondta:
- Ezerszer elmondtam már, hogy a kódolt üzeneteket nem ezen a telefonszámon kell előadni! De rendben van, továbbítom az üzenetet Őexcellenciájának.
Bediktáltam a címemet és a telefonszámomat, és alig telt el egy óra, már vissza is hívtak. Bevallom, a magyarországi bürokrácia ismeretében nem is számítottam ilyen gyors ügyintézésre. Aztán arra gondoltam, hogy ez így van rendjén, elvégre mégis a Világ Legokosabb Gázszerelőjéről van szó! A telefonban egy férfihang azt mondta:
- Itt gázrózsa jobb felső négyes. Jelentkezem. Vétel.
Ezt nagyon viccesnek találtam, gondoltam, kicsit viccelődöm én is.
- Itt gázrózsa bal egyes. Vettem. Vétel - mondtam.
Egy kis nevetést vártam a vonal túlsó végén, de ehelyett azt kérdezte a komoly férfihang:
- Hányas fokozat? Vétel.
Mivel sok amerikai akciófilmet láttam már, rögtön tudtam, hogy mit kell válaszolni ilyenkor.
- Tűzriadó fokozat! Vétel!
- Értettem! Azonnal megyünk! Vétel! - vágta rá amaz, és le is tette a telefont.
Ejha, azonnal jönnek! Nahát! Mégis igaza lehet a kormánynak, tűnődtem aztán, mégis egy erős és büszke országban élek én, hol az egyszerű európai kisember magyarosan csip-csup ügyeit ily gyorsan intézik ma már. Érdemes volt hát egy egész köztársaságot fölszámolni és egy negyedszázados demokráciát kibelezni itt!
Félóra múlva két nagydarab, kopasz, öltönyös ember állított be hozzám. A fülükből drót lógott. Nem is köszöntek, csak félretoltak az útból.
- Előzetes biztonsági ellenőrzés - mondták, majd benyomultak. Körbeszaglásztak a nappaliban, a gyerekszobában, s még az erkélyre is kimentek. Nem értettem, hogy minek mennek ki az erkélyre, ha egyszer a tűzhely a konyhában van, de arra gondoltam, a Világ Legokosabb Gázszerelőjének emberei nem tévedhetnek, s tán olyan rejtett összefüggést is észrevesznek a meghibásodott bal egyes gázrózsa és a balkon viszonylatában, amit vaksi szemmel én nem láthatok. Gondoltam, segítek nekik.
- Megmutassam a gáztűzhelyet? - kérdeztem az egyiktől, aki éppen a mosdóban nézelődött szigorú arccal, mire rám nézett, s azt mondta:
- A tűzriadó fokozatban ez már nem a mi feladatunk.
Hűha, gondoltam, ez egy komoly cég lehet. Ezek nem viccelnek. Földerítik az egész albérletet, mielőtt azt a vacak kis gázrózsát megközelítenék. Ekkor félrevonultak, valamit pusmogtak az adó-vevőjükbe, majd odaálltak a bejárati ajtó mellé jobbról és balról.
- Itt tűzmadár kettes, az objektum tiszta, feljöhettek, vétel - mondta az egyik kopasz, és nem telt bele három perc, négy testőr társaságában megjelent Ő Maga.
Nem, nem a Világ Legokosabb Gázszerelője volt, hanem a Mindenek Fölött Álló Első Méltóság (MFÁEM), röviden a Magyar Haza Atyja (MHA). Térdre borultam előtte, de nagyvonalú volt, azt mondta, erre semmi szükség, elegendő egy csók a keze fejére. Megcsókoltam a kezét, mire rám mosolygott:
- Polgártárs, köszönöm felajánlását a Magyar Haza nevében.
Nem értettem, hogy milyen felajánlásról beszél. De időm sem volt ezen tűnődni, mert a MFÁEM bement a nappaliba, körbenézett, majd elégedetten bólogatott.
- Olajképek, rézkarcok, kisgrafikák. Nem valami sok. De azért elvisszük.
Majd az egyik kisgrafikára mutatott, s azt kérdezte:
- Az kitől van?
- Tettamanti Béla alkotása, felség - feleltem. - Az a kép címe, hogy Kétfejű veréb.
Simon Zoltán rézkarca. A képen Rembrandt.
- Ügyes - bólogatott a Magyar Haza Atyja. - Hát az a rézkarc? Csak nem egy Rembrandt?
- Nem, felség - válaszoltam -, az Simon Zoltán rézkarca 1993-ból, de valóban, a képen látható úr maga Rembrandt.
- Tőle nincs semmije? - kérdezte a Haza Atyja. - Mármint ettől a Rembrandttól?
- Nincs, felség.
- Nem baj, ne szomorkodjon - veregette meg a vállamat -, az egyik stadionomban nekem van kettő is.
Intett az embereinek, mire azok leszedték az összes képemet a falról, papírba tekerték őket, és a hónuk alá csapták.
- Most már mehetünk - mondta a MFÁEM, majd rám kacsintott:
- Köszönöm áldozatodat!
Már mentek ki az ajtón kifelé, mikor eszembe jutott a gáztűzhely.
- És a gázrózsával mi lesz, felség? - kérdeztem riadtan, mire a Magyar Haza Atyja visszafordult, s azt válaszolta:
- Írjon ki rá egy közbeszerzést, és akkor jövök megint. De addig szerezzen egy Rembrandtot, különben viszem az egész kócerájt!