DUPLA SZERETŐ Francois Ozon filmje egy nő és két elképzelt férfi viszonyáról itt is sikert aratott.
A legkülönösebb szembesülés a francia fenegyereknek, Francois Ozonnak volt köszönhető idén a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. Egy vagina telibe fotografált lüktető képével, meg a nőgyógyászati tágító eszköz sajátos kattogásával indul a Dupla szerető című filmje, amelyet az építészeti csipkéből vert fürdőváros fesztiválja jó hagyományok szerint a cannes-i fesztiválról válogatott. Karlovy Vary egyik okos döntése, hogy a nagy nemzetközi fesztiválok legbecsesebb munkáit nyár közepén elhozza a programjába. Ozon őrületig paranoiás, egy nő és két képzelt férfi vadul szexista filmjén kívül így láthatták a nagy fesztiválokról lemaradtak például Sofia Coppola, Michael Haneke, Akim Fatih és a mi Mundruczó Kornélunk cannes-i versenyben debütált filmjét. Mundruczó Jupter holdja című, otthon már moziban látható új munkája idén az egyetlen magyar produkció volt Karlovy Varyban, ami elég fura azok után, hogy három éven át a legnagyobb díjakat kapták a hazai munkák (Szász János, Pálfy György, Hajdu Szabolcs). Ozon filmjében a telibe fotografált vagina még egyszer főszerephez jut, de akkor az aktus közben elért csúcs gyönyörétől egy ordító száj hatalmas odvát formázza meg. Nem lehetett csodálkozni, hogy a látványtól a nézőtéren felharsant a nevetés.
Másképpen, de szintén meghökkentő volt a találkozás a friss Oscar-díjas Casey Affleckkel is. Mikor fellépdelt a színpadra az elnök díjáért, a hófehér estélyi zakója ellenére is mintha egy fiú lépne elénk a szomszédból. Vagy mint Az öreg város című filmből a gondnok, akinek megformálásáért megkapta az Amerikai Filmakadémia legmagasabb elismerését. Egyszerű, természetes, és lerítt róla, hogy tesz az ünnepélyes külsőségekre. Később elmondta, mindig elmélyült beleélésre van szüksége ahhoz, hogy eljátsszon egy szerepet. „Nem érdekel, hogy egy film sikeres lesz-e, az a fontos, hogy kikkel dolgozom. Barátokkal tudok dolgozni, akiket szeretek.”
UMA THURMAN Az amerikai színésznő jött, átvette a díját, majd eltűnt.
A Karlovy Varyba elhozott új filmben, az A Ghost Storyban (Kísértettörténet) a kísértetté lett férj szerepét a barátai kedvéért vállalta. A film misztikus blöffnek látszik (még akkor is, ha idén a Sundance fesztivál pár kritikusát elbűvölte). Afflecknek élve csak pár perces jelenete van, majd meghal. Helyette már csak egy bő lepedőben suhanó kísértet figyeli nagy hallgatagon szeretett feleséget. Alighanem a filmtörténetben ez a legkülönösebb szerep, amire egy Oscar-díjas a fejét adja. De a barátság az barátság. Uma Thurmannel viszont feledhető lett a találkozás. Jött, átvette a díjat és eltűnt. Egyetlen jó mondat maradt utána emlékül: „Rendkívül fontosak a fesztiválok, hihetetlen kulturális szolgálatot tesznek világszerte ma, amikor az emberek elfelejtettek egymás szavára odafigyelni."
Két muskétásnak becézte a helyi sajtó a brit film híres veteránját, Ken Loach rendezőt és állandó forgatókönyvíróját, Paul Lavertyt, akik életműdíjat kaptak. Ajándék volt velük találkozni: Loach elragadó ember, egyenes beszédű, nyolcvanon túl is bámulatosan lendületes. Sugárzik róla, amit mindig emlegetnek, hogy vérbeli humanista. A közös munkamódszerükről beszéltek, a kétkezi munkájukból élő filmhőseik megteremtéséről. Ma eléggé egyedül vannak a világ filmművészetében, akiket még érdekel az úgynevezett munkásosztály tagjainak élete, gondolkodása, konfliktus-halmaza. De hogy állják a sarat, arra az Én, Daniel Blake című filmjük tavalyi cannes-i Arany Pálma díja a bizonysag.
Pár éve még a filmcsillagokat hintó fuvarozta Karlovy Varyban a rajongó tömeg sorfala között a premierek vörös szőnyegéig. Most csak elegáns géperejű járműre telik, viszont tény, ez a fesztivál nagyon ad a „cirkuszt és kenyeret” szlogen mindkét tagjára. A kulturális táplálék – a sokszínűre összeválogatott filmprogramok, meg a nagy klasszikusok (idén Tarkovszkij, Makavejev, Mizogucsi, Wajda) felújított remekei - mellett a cirkusz is jelen van. Gyakran humorba pakolva.
Találkozásaink a vérbeli cseh humorral, a szellemes iróniával a fesztivál idején naponta többször adottak. A fesztivál 11 termében kora reggeltől éjfélig futó vetítéseken minden film előtt bejátszanak egy klipet a Kristály Glóbusz híres nyerteseiről. Az ironikus csattanóra kihegyezett filmecskéket mindig kitörő taps taps fogadja. Milos Forman például a gyógyszereit töri porrá a Kristály Glóbusz karcsú leányka-szobrával, a bekapott por elmázolódott foltjával a szája körül, olyan, mint egy pákosztos óvodás. Jirí Menzel nagy igyekezetében végül hanyatt esik a székével, amikor a díj kristálygömbjén keresztül akarja meglesni a fiatal takarítónő ruhája alatti rejtelmeket. Harvey Keitelnek a lábát töri el a ráejtett díj, az aprócska Danny de Vito pedig díjával „üti agyon” az álmát zavaró telefont. Jude Law a szoborkislányból farag a kocsijáról ellopott orrdísz helyett mutatós másikat. És így tovább. Idén Menzel felejthetetlen hőse, a Szigorúan ellenőrzött vonatok kislánypopsit pecsételő, nőcsábász forgalmistája, Josef Somr ma zsémbes, nagyothalló öregemberként kap szeretetteljes szurkát a klipben.
A versenyfilmek szokásos hullámzó nívójából két film volt emlékezetes. Az izraeli Cukrászmester története egy izraeli, illetve egy német férfi tragikusan végződő szerelmével indul és a német cukrász különös jeruzsálemi akcióját meséli el végtelen érzékenységgel. Ofir Raul Graizer filmje meghökkentő szépségű találkozás a szerelemmel és a szeretettel. A másik erős dráma az orosz Borisz Hlebnyikov Aritmia című filmje. Nem az intim érzelmek titkait láttatja, mint a Cukrászmester, hanem a társadalmi szintű „minden egész eltörött” állapot elviselhetetlenségét. Egy kisváros fiatal orvosházaspárjának zaklatott hétköznapjain és szakadni készülő kapcsolatán keresztül a rendező azt a végső pontot sejteti hősei életében, amikor a mindennapok adottságaiban már az ember önbecsülése vész el. Két erős emlékű találkozás a vásznon megjelenő világgal. Egy fesztiválon nem is kevés.
