támogatás;ígéret;háziorvosok;

Illusztráció - Népszava fotó/Vajda József

- Dühösek a háziorvosok - Pénz helyett ígéret

A miniszter köszöntő levelében június elsejétől ígérte a 130 ezer forintos támogatást a háziorvosoknak, ám eddig az érintettek egy fillért sem kaptak – adta hírül a Weborvos.hu.

 A szakmai portál szerint az év eleje helyett csak június elsejétől jár a háziorvosi praxisoknak az újabb, 130 ezer forintos rezsitámogatás, ám a pénz még nem érkezett meg, ugyanis az ehhez szükséges rendelet módosítását nem hagyta jóvá a kormány.

A háziorvosok többsége úgy véli, előbb-utóbb a számlán lesz a pénz, ám felháborítónak tartják a késlekedést, miközben - ahogy többen állítják – mástól sem hangos a média, minthogy ismét emelik a praxisok finanszírozását. Ehhez képest idén még egyetlen plusz forintot sem kaptak. A miniszter által küldött, Semmelweis-napi köszöntőlevél ügyében a háziorvosokat képviselő Fakoosz elnöke, Selmeczi Kamill emailben fordult a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz, amelynek válaszából kiderült, hogy egyelőre hiányzik a szükséges kormányrendelet módosítása, ám ha ez megtörténik, akkor az abban foglaltaknak megfelelően fog eljárni az alapkezelő, azaz utalni fogja a megemelt díjakat visszamenőlegesen.

 A tegnapi napon újabb támadás érte a hónapok óta kitartó Ligetvédőket - írja közleményében Horváth Zsolt, XIV. kerületi alpolgármester, a DK politikusa. (közben ma újfent "helyzet" volt a Ligetben)