Az unortodox gazdaságpolitikát elvető országok számára evidencia: nem a drágábban finanszírozó pénzintézetektől vesznek fel hitelt költségvetésük hiányának betömésére, hanem maguk bocsátanak ki állampapírokat, a bankoknál alacsonyabb kamatokkal. És ez így van rendjén! Magyarország azonban nem ilyen. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét (NER) átszövő bankellenes hangulat csatamezején 2015-től elindították a lakossági állampapírállomány dinamikus bővítését, nehéz helyzetbe hozván a hitelintézeteket. Az akció nem is volt sikertelen, az emberek szép lassan kivonták betéteiket a kereskedelmi bankokból, hogy a Magyar Államkincstár papírjainak kedvezőbb hozamait élvezzék, ami manapság sincs másképp.
Tudjuk, a világ boldogabb országaitól sem idegen az állampapírok kibocsátása, élnek is vele, amióta világ a világ. A célközönség kiszemelésében azonban az az alapvető különbség, hogy míg másutt az államkötvények fő vásárlói a kereskedelmi bankok, a biztosítók és a befektetési alapok, addig nálunk a nemzeti büszkeség jegyében az Államadósság Kezelő Központ vezére döngeti a mellét, hogy minálunk nemcsak háborúk vagy az ezeknél is gyakrabban előforduló természeti katasztrófák idején nyúl mélyen a zsebébe a polgár, hogy nehéz helyzetbe kerülő hazáját támogassa, hanem a szürke hétköznapokban is. Tény, hogy az állampapírállomány negyede már a lakosság kezében van. A helyzet azonban korántsem ennyire rózsás. A jegybank alapítványai maguk is az állampapírok vásárlói voltak, vagyis az állam a tiltott önfinanszírozás bűnébe esett, míg csak le nem lepleződött. Az állomány így könnyedén növekedhetett évente akár 30-40 százalékkal is. A különböző trükkök sem fedték el azonban azt a tényt, amit a háztartások államkötvényeik megvásárlásával ékesen bizonyítottak: a kormány iránti bizalom meglehetősen korlátozott. Megtehetnék ugyan, hogy a még magasabb kamat reményében akár 3 vagy 10 évig is megtakarítanak. Ehelyett korlátozott optimizmusuk egyértelmű fokmérőjeként, pénzüket nagyrészt olyan papírokba fektették, amelynek futamideje éppen csak eléri a fél-egy esztendőt. Befektetéseik gyors lejártakor meg majd eldöntik, hogy újra befektetnek-e, vagy jöhet a párnaciha. Meghazudtolná magát az Orbán-Matolcsy rendszer, ha a háztartások bizonytalanságát kiszámítható gazdaságpolitikával pótolná, vagy azzal, hogy a görcsös befelé fordulást a külföldi hitelek részbeni felvételével oldaná. A külhoni pénzügyi intézményekről, befektetési alapokról tudjuk: számukra - ha nem is a régi lendülettel de -továbbra is vonzó lenne magyar devizakötvényt vásárolni. Hajlandóságuk viszont meglehetősen hektikus, és ez az, amit kiegyensúlyozna a belföld stabilitása.
Közismert: a Magyar Nemzeti Bank fokozatosan csökkenti a jegybanknál lévő kereskedelmi banki betétállományt. Matolcsyék vágya, hogy a pénzintézetek ahelyett, hogy a jegybanknál betétet gyűjtenének, inkább hitelezzenek. A szándék eddig többnyire szándék maradt. Most pedig jókora pofont kaptak, még az állampapír-forgalmazási jutalékukat is csökkentik. Ki érti ezt?
