Egyiptom;szomszéd;barát;Orbán;

MTI Fotó: Balogh Zoltán

- Orbán a barátai kedvéért a térképet is átrajzolja

Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem "politikai értelemben" a szomszédunk, annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely hatást gyakorol a mi életünkre - az MTI beszámolója szerint ezt sajtónyilatkozatában szögezte le Orbán Viktor, miután Budapesten tárgyalt az észak-afrikai ország elnökével.

Stabilitás, elkötelezettség

A miniszterelnök Magyarország elsőrendű érdekének nevezte Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitását, az ország terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is. Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere - mondta a miniszterelnök Abdel-Fattáh esz-Szíszinek.

Szerelmesnek lenni a függetlenségbe 

Amikor a magyarok más országokra tekintenek, elsősorban azt vizsgálják, hogy azok mennyire szerelmesek a saját függetlenségükbe, hiszen a magyar történelem is a szuverenitásért folytatott küzdelmek sorozata - fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: így amikor olyan országból érkezik vezető Budapestre - ilyen Abdel-Fattáh esz-Szíszi is -, amely e logika mentén próbálja újjáépíteni saját nemzetét, "belőlünk mindig tiszteletet vált ki, az ilyen látogatót különösen értékes vendégnek tekintjük".

Gratulált Egyiptomnak ahhoz is, hogy sikerül konszolidálnia gazdaságát, és nemzeti egységre törekvő politikát folytat. A magyar-egyiptomi kapcsolatokat úgy jellemezte: a politika világában a szorosabb együttműködés folyamata már előrehaladt, és számos gazdasági kérdésben is sikerült "ablakot nyitni". A kormányfő arra számít, hogy hamarosan a magyar-egyiptomi gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok nagyságrendileg nőhetnek.

Elkötelezett és példamutató a "keresztények védelmében"

A miniszterelnök az MTI tudósítása szerint köszönetet mondott Abdel-Fattáh esz-Szíszinek azért, hogy a közel-keleti keresztények védelmének ügyében elkötelezett és példamutató politikát folytat, valamint közölte: kedden a megbeszéléseikhez csatlakozik a másik három visegrádi állam - Lengyelország, Csehország és Szlovákia - miniszterelnöke, és a biztonsági kérdések mellett a gazdasági együttműködés témája is napirenden lesz. A cél egy közép-európai-egyiptomi gazdasági együttműködés megindításai.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

 Az egyiptomi nép vállalja a terrorizmus elleni harcot 

Erről már Abdel-Fattáh esz-Szíszi biztosította a világot nyilatkozatában, kiemelve: meg vannak győződve a stabilitás szükségességéről és készek megfizetni ennek az árát. Mint hangsúlyozta, nem Egyiptom vezetése harcol a terrorizmus ellen, hanem a nép, amely elutasítja a szélsőséges szervezetek eszméit, miután zok ellentmondanak mindannak, amiben a nép hisz. Az egyiptomiak törekednek a változásra, ezért a szigorú gazdasági intézkedéseket is vállalták, amelyeket sok más ország nem bírt volna el, de az egyiptomi emberek elfogadták azokat, mert biztosak a stabilitás jelentőségében - magyarázta.
Abdel-Fattáh esz-Szíszi szerint nem szükséges külön köszönetet mondani az országban élő keresztények védelméért, hiszen Egyiptomban nem tesznek különbséget vallási alapon az emberek között, és minden embernek joga van a biztonsághoz és a védelemhez. A keresztény kisebbség a nép része, amelyért felelősséget vállalnak - tette hozzá. Megjegyezte: jövőre ünnepelik a magyar-egyiptomi diplomáciai kapcsolatok felvételének 90. évfordulóját.

Egy emlék: 

Közel száz egyiptomi újságíró tiltakozott Kairó belvárosában, miután számos kollégájukat őrizetbe vették az egyiptomi elnök elleni tiltakozások tudósításáért. A kormányellenes demonstrációkon több mint 200 embert vettek őrizetbe a helyi hatóságok - jelentette az MTI tavaly áprilisban. Májusban már arról jöttek a hírek, hogy az egyiptomi bíróság kémkedés miatt halálra ítélt hat embert, köztük három újságírót. Ketten  a katari székhelyű al-Dzsazíra arab hírtévének dolgoztak, egyikük pedig jordániai újságíró.

Az ítélet Mohammed Murszi volt egyiptomi elnök perében született, őt 2015 májusában már halálra ítélték azzal a váddal, hogy "külföldi fegyveresek" segítségével kitört börtönéből a 2011-es egyiptomi felkelés első napjaiban. Utóbbi felkelés során űzték el hatalmából Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi elnököt. Murszi mellett 106 embert ítéltek akkor halálra. A hatalomváltást Abdel-Fattáh esz-Szíszi, a hadsereg akkori főparancsnoka, jelenlegi elnök hajtotta végre. Ezt követően a Muzulmán Testvériség több száz tagját ítélték halálra vagy életfogytiglani börtönbüntetésre.

.

 Súlyos balesetet szenvedett, és vázára kiégett egy autóbusz Bajorországban, az A9-es autópályán. A jármű egy kamionnal ütközött. A rendőrségi adatok szerint 30 ember megsérült, 18 eltűnt, többen meghaltak. A Bild 18 halottról írt, ez az információ egyelőre nem kapott rendőrségi megerősítést.