ÁSZ;Fidesz;ügyészség;DK;

- Vizsgálatot követel a Fidesznél a DK

A Demokratikus Koalíció az Állami Számvevőszék és az ügyészség visszamenőleges vizsgálatát követeli a Fidesz 2010-es plakátkampánya ügyében.  

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a napokban nyilvánosságra került hírek szerint a kormánypárt hét éve csalt a kampányelszámolással, és ezzel a számvevőszék mellett a választókat is "átverte".
"Bebizonyosodott, hogy ismét bort ittak és vizet prédikáltak, a Fidesz megszegte a magyar törvényeket" - közölte a DK-s politikusa. Hozzátette: nemcsak arról van szó, hogy a piaci ár töredékéért kaptak plakáthelyeket, hanem annak is mindössze töredékét vallották be.

Gréczy Zsolt felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy számoljon el pártja "törvénytelen kampányával", továbbá vizsgálják meg, ki a felelős a "rendszerszintű törvénytelenségért".

A DK szóvivője azt mondta, amennyiben a visszamenőleges vizsgálatról szóló felszólításuknak most nem lesz eredménye, akkor kormányváltás után történhet meg a fideszes politikusok felelősségre vonása, valamint a tisztességes pártfinanszírozási törvény megalkotása.

Gréczy Zsolt kérdésekre válaszolva elmondta, Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének személyes ügye, hogy mire fordítja 1,3 milliárd forintos osztalékbevételét. A párt szóvivője szerint bárhogy is dönt a volt kormányfő, azt átláthatóan, tisztán teszi.

Szilárdnak és szélsőségektől mentesnek nevezte Magyarország közbiztonságát a belügyminiszter a budapesti Kapisztrán téren tartott tisztavató ünnepségen szombaton.