Érthető, hogy a népszerűségének mélypontjára került SPD elnöke, egyben kancellárjelöltje kétségbeesett lépésre kényszerült. Martin Schulz a német szociáldemokraták dortmundi kongresszusán ugyanis Angela Merkel német kancellár pártját hibáztatta, amiért a CDU/CSU jobbközép politikai formáció számára úgymond nem fontos az európai értékek védelme. Schulz Európa „új problémáiról” beszélt, példaként felhozva, hogy az Orbán Viktor vezette magyar kormány, illetve a lengyel kabinet megkérdőjelezi a toleranciát és a világ iránti nyitottságot, a CDU bajor testvérpártja azonban ennek dacára „díszvendégként” fogadta a német menekültpolitikát leginkább támadó magyar miniszterelnököt.
Martin Schulz memóriája szelektív. Nehéz lenne ugyan cáfolni a német kereszténydemokrata-keresztényszocialista uniót illető kritikáját, hiszen az az Európai Néppárt tagszervezeteként puszta mandátumféltésből rendszeresen blokkolta a más EP-frakciók által javasolt büntetőintézkedések életbe léptetését a magyar kormány ellen. Schulz azonban az Európai Parlament elnökeként maga is vétkes volt a politikai rövidlátásban, amikor az Orbán Viktor kabinetje ellen szankciókat követelőknek azt válaszolta, önnön passzivitását igazolandó: nem akarja, hogy a magyar kormányfő áldozati szerepben tetszeleghessen. A többi uniós bürokratához hasonlóan ő sem volt hajlandó kilépni a komfortzónájából; nem lépett közbe a hazánkban zajló antidemokratikus folyamatokat látva, inkább a chamberlaini hagyományokhoz visszanyúlva egyfajta megbékéltetési politikát (appeasement) folytatott, nyilvánvalóan haszontalanul. Az eredmény nem maradt el: Brüsszel tétlenségétől vérszemet kapva Orbán Viktor gondoskodott arról, hogy a „centrális erőtér” lázálma megvalósuljon Magyarországon, mintegy felváltva azzal a politikai váltógazdaság normális demokráciákban működő modelljét. Sőt, a kór járványosnak bizonyult az öreg kontinensen. Az orbáni ideológia Varsóban is gyökeret vert, a lengyel regionális középhatalom szélsőjobbra tolódása pedig immár a magyar kormányfő ámokfutásánál is több fejfájást okoz az észak-atlanti szövetség vezetői számára.
Ismétlem: megértem, hogy a választási kampányban a szignifikánsan meggyengült SPD elnöke, nem is ok nélkül, Orbán Viktorral riogat, a német társadalom elkötelezettségére bazírozva Európa iránt. Jogos bizony a Helmut Kohl által képviselt értékek szembeállítása is mindazzal, ami ma hazánkban zajlik. Kétlem azonban, hogy a német szociáldemokrata párt Schröder országlása óta tartó gyengélkedése pusztán értékközpontú politizálással orvosolható volna. Éppoly elengedhetetlen a tömegek megnyeréséhez a markáns baloldali fordulat, a tőkével szembeni ellensúly képzésének szándéka az SPD programjában. Ha Martin Schulz mégis az Orbán Viktorral való konfrontációra építené fel kampányát, ajánlom figyelmébe például a Hitlerrel szövetséges Horthy dicsőítését a magyar kormányfő részéről vagy az alkotmányosság határait feszegető jogi manővert a plakáttörvény kapcsán, amelyet nyilvánvalóan Orbán vezényelt le.
