Az utóbbi években pedig CANVAS (Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies) nevű szervezetével tart képzéseket a világ legkülönfélébb részein dolgozó ellenzéki aktivistáknak Ukrajnától Indiáig, Tunéziától Zimbabwéig. Popovics az erőszakmentes rendszerellenes szervezkedések popsztárja lett, Foreign Policy-cikkekben, TED-előadásokban és könyvekben mesél saját tapasztalatairól, és ad egészen konkrét tanácsokat is. Nem látják szívesen Iránban és Venezuelában, az orosz állami média komoly erőforrásokat fordít a lejáratására, az Egyesült Arab Emírségben pedig egyenesen terrorszervezeteknek nevezik a CANVAS-t.
A könyv (aminek alcíme Hogyan lehet tejberizs, Lego figurák és más erőszakmentes eszközök segítségével közösségeket mozgósítani, diktátorokat megbuktatni vagy egyszerűen megváltoztatni a világot) az erőszakmentes ellenállás példáit és konkrét módszereit veszi sorra az elmúlt évekből, az elmélettől pedig a gyakorlati tanácsokig is eljut.
Az erőszakmentes ellenállásról a legtöbben két dolgot szoktak gondolni: egyrészt, hogy ez valami langyos hippi bohóckodás. Másrészt, hogy naivitás azt hinni, hogy erős és brutális rendszerekkel szemben sikeres lehet.
Popovics a kifejezetten populáris nyelven megfogalmazott könyvében mindkettővel szemben erős ellenérveket hoz. A diktatúrák megdöntéséhez alapvetően arra van szükség, hogy megtörjék a rendszer legyőzhetetlenségének érzését és az uralkodó félelmet. Ehhez egy mozgalomnak a lehető legtöbb embert maga mellé kell állítania, el kell érniük, hogy az ellenállás vonzó legyen. Ha az átlagemberek azt látják, hogy az ellenzékiek szervezetlenek és erőszakosak, az nem lesz vonzó. Ha viszont azt látják, hogy békésen, szervezetten tiltakozó fiatalokat visznek el a hatóságok, akkor még a nagymamák is idegesen fogják hívogatni a rendőrséget, hogy miért csinálják ezt (ahogy rendszeresen történt Szerbiában is, az Otpornak kifejezetten nagy sikere volt az idősebbek körében).
Bővebben a könyvről itt olvashat.
