egészségügy;

- A magyar beteg

Milyen is a magyar beteg? Hát erős, büszke és jobban teljesít, mint külföldi sorstársai. Ezt nem valamiféle nemzeti elfogultság mondatja velem.

A világ betegei csak heverésznek az ágyukban, mit sem törődve azzal, hogy mi történik a kórházzal, ahol gyógyulásra várnak. A magyar beteg, ha tudomására jut, vagy megsejti, hogy az intézményben nyári felújítás van vagy lesz, akkor nyaralni megy. Hóna alá csapja az infúziós állványt, a lázlapját és irány a Balaton, vagy a hegyek, esetleg valamelyik tengerpart. A gyógyszerek nem okoznak gondot, mert azt eddig is a magyar beteg fizette, váltotta ki maga, mozgásképtelensége esetén valamely családtagja.

Mindez egy minapi államtitkári bejelentésből derült ki. A kormánypolitikus szerint ugyanis a Jahn Ferenc kórházban nem azért zárták be az egyik belgyógyászati osztályt, mert az ápoló személyzet a szomszédos bútoráruházba ment át dolgozni a jóval kisebb felelősség, illetve a jobb munkakörülmények és a magasabb bérek miatt. Hanem azért ürült ki az osztály, mert a betegek nyáron nyaralni mentek. A kórházat meg felújítják.

Több forgatócsoport is ellátogatott a kórházba, de nemcsak betegnek, orvosnak, nővéreknek nem találták a nyomát, hanem az állítólagos felújításnak sem. A feltett kérdésekre a kórház vezetője természetesen (?) nem válaszolt.

Az eset nem egyedi, az ország több kórházában zárnak be osztályokat vagy csökkentik a kapacitást. Az egészségügyi államtitkár iránymutatása alapján nyilvánvaló, hogy a magyar betegek tömegesen mennek majd nyaralni. A nemzeti receptcsere közben még arról is értesülhetnek a Kossuth téri "Ház"-mestertől, hogy a magyar egészségügy világszínvonalú, a fehér lovas miniszterelnök-helyettestől pedig megtudhatják, hogy a gazdaság motorja az egészségügy, és példát mutatunk Európának.

A magyar beteg elégedetten sóhajt és indul a közeli sámánhoz, javasasszonyhoz.