Országgyűlés;módosítás;plakáttörvény;

Első körben nagy erőkkel szavazott a Fidesz, de az is kevés volt a kétharmadhoz június 14-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

- Plakáttörvény - Simán átment a Házon a módosítás

A településkép védelméről szóló törvény módosításával szigorította az Országgyűlés a politikai reklámok kihelyezését. A jogszabály módosítását 123 kormánypárti igen szavazattal, 68 ellenzéki képviselő ellenszavazata mellett fogadta el a parlament.

A településkép védelméről szóló jogszabály kiegészült a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre vonatkozó különös szabályokkal. Az új passzusok előírják a kötelező listaáras plakáthely-beszerzést a közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülő szervezeteknek.  Részletesebben azon szervekre vonatkozna, amelyeket nevesít a költségvetés, a büdzséből támogatásban részesülnek, valamint azon szervezetekre is, amelyek költségvetésből támogatott jogi személyektől kapnak forrást, utóbbiakra azonban csak akkor vonatkozna, ha teljes bevételük legalább fele származik a költségvetésből támogatott szervezettől.

A listaártól csupán az uniós nyílt eljárás szerint lefolytatott beszerzéssel, illetve a közbeszerzési törvény szerinti központi beszerző szerv által lefolytatott beszerzési eljárás során lehet eltérni. Rögzítették azt is, hogy a plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi. Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat. 

Ezen rendelkezések elfogadásához egyszerű többség is elegendő volt az ülésen, azonban a törvényalkotási bizottságnak volt egy MSZP-nek tulajdonított, kétharmados rendelkezéseket tartalmazó indítványa, amely nem kapta meg a szükséges támogatást a zárószavazáson.

Az Országgyűlés múlt héten kedden szavazott az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosításról, vagyis az úgynevezett plakáttörvényről, azonban a sarkalatos rendelkezések nem kapták meg a minősített többséget. Ilyen volt például az, hogy megtiltották volna a politikai plakátok kihelyezését a választási kampányidőszakon kívül. Az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabályt csütörtökön Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő azzal indokolt, hogy a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz.

lásd még: Csellel lesz lex a Simicska

"Aljas politikai manipuláció történt"

Az MSZP-s Bárándy Gergely minősítette így azt, ami ma az Országgyűlésben történt. Megfogalmazása szerint sérti a házszabályt és a törvényalkotási bizottság ügyrendjét, hogy az MSZP által az ötpárti egyeztetésre elküldött dokumentum módosító indítványként került az Országgyűlés elé. Szerinte ez közel áll a bűncselekményhez.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint már egyenesen háború van, amit a kormány vív, a saját szabadságát védve, mert a szabadságvesztéssel játszanak akkor, ha következő választáson vesztenek. A plakáttörvény minden áron való elfogadtatását a politikus azzal magyarázta, hogy a hírek szerint a miniszterelnök dührohamokat kap, amikor olyan plakátokat lát, ami nem tetszik neki.  Az LMP-s politikus szerint ez a parlamentarizmus mélypontja. Közölte azt is, hogy a kormánypártok által benyújtott módosító indítványnak semmi köze sem volt az LMP javaslataihoz.

 

 

Több mint 800 millió forint kötbérigényt jelentett be a BKV a 3-as metró vonalán futó szerelvények gyártója és felújítója, a Metrovagonmas felé, és azonnali hatállyal Magyarországra kérette a társaság vezetését - közölte a BKV.