Miniszterelnök Úr, Igazságügyi Miniszter Úr, Szeretett Hazánk Kormánya!
Önök az elmúlt napokban az újbeszél szabálya szerint egymás szájából véve ismétlik azokat a hamis szavakat, amelyek szerint a polgári engedetlenség nem létezik.
Önnek, Trócsányi László miniszter úr, június 14-én, ki tudja hogyan, de ez a mondat jutott eszébe: „Számomra nem ismeretes a polgári engedetlenség, azt a jog sem ismeri.”
Erre két napra Ön, Orbán Viktor miniszterelnök úr a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ugyanígy szólott a polgári engedetlenségről: „a magyar jogrendszerben ilyen nincsen”.
Mondhatnánk erre, hogy a nagy szellemek olykor találkoznak. De talán még inkább mondhatjuk azt, hogy vannak, zsánerüket tekintve megfoghatatlan és általános, de igazolhatatlan politikai mondások, ilyen például az a kijelentés, hogy „Magyarország jobban teljesít.”, és vannak olyanok is, amelyek konkrétumokra vonatkoznak. Az előzőeket a kormányzat iránti rajongásunk okán, illetve szervilizmusból olykor szívesen el is hisszük, az utóbbiak ellenben azt a veszélyt hordozzák, hogy a közönség gondolkodni és ítéletet alkotni hajlandó része esetleg hamisságukat rossznéven veszi. Az ún. konkrét hazugság esetében arra sem árt ügyelni, hogy, ha lehet, korábbi szavainkhoz igyekezzünk következetesek maradni.
Nem volt ugyanis mindig így, az idézett párhuzamos mondatok a jelenben igen, de a múltban nem találkoztak az akkori kijelentésekkel:
1990 őszén az ország életét megbénító taxisblokád napjaiban a Fidesz Országos Választmánya nyilatkozatban szögezte le, hogy a Fidesz támogatja a tiltakozó mozgalmat, amely nem lépi túl az állampolgári engedetlenség bevett formáit és az alkotmányosság kereteit.
A következő két mondat pedig tizenhat évvel később, 2006-ban a Magyar Nemzetben jelent meg. Ön, Miniszterelnök Úr, akkor ezt írta:
„A hazug, illegitim és önfejű kormányzati politikára az emberek nyílt és rejtett ellenállással válaszolnak. Az ellenállás rejtett útjait alaposan kiismerte Magyarország a Kádár-rendszer éveiben. Adóelkerülés, szürke- és feketegazdaság, korrupció, csendes munkalassítás. A nyílt ellenállás formáit is ismerjük az elmúlt tizenhat évből és a nyugati demokráciák példáiból: sztrájkok, tüntetések, útlezárások, engedetlenségi mozgalmak.”
Miniszterelnök Úr, az Ön vezetésével 2007 telén pedig több mint százötven Fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselő csoportokba szerveződve az Országgyűlés Felsőházi Ülésterméből levonultak a Kossuth térre kordont bontani. Ön szerelés közben az Index újságírójának ezt mondta: „alkotmányos jogainkat korlátozzák, mégis csak volt itt egy rendszerváltás”. „Vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa. Elérkezett az a pont, amikor, ha másnak nem, a képviselőknek példát kell mutatni demokráciavédelemből” – mondta Ön ugyanekkor a HírTv riporterének szóról szóra ezt mondta: „Ez egy polgári engedetlenségi mozgalom.”.
Az önök mostani, a korábbi szövegeikkel teljes ellentétben álló szavainak az a mai közvetlen előzménye, hogy parlament elfogadta, serény államfőnk pedig azonnal aláírta a „külföldről támogatott civil szervezetek” kötelező regisztrációjáról szóló törvényt. Erre válaszul az érintettek közül többen bejelentették, hogy sem nem regisztrálnak, sem nem fogják kiadványaikon feltüntetni a megbélyegző címkét.
(Ön, Trócsányi miniszter úr pozitivista jogászként például az egyetemen esetleg mondhat akár olyasmit is, hogy a polgári engedetlenség nem érdekli, igazolásait nem érti, vagy nem fogadja el. Miniszterként viszont, különösen amikor a kormányzati hecc-sajtóban a polgári engedetlenekkel szemben terrorista hasonlatokkal súlyosbított gyűlöletkampány folyik, nem állíthatja, hogy a polgári engedetlenség nem létezik. Saját szavainak moralitását, kérjük, akár csak egy pillanatra hasonlítsa össze valamelyik nagy hivatali elődjéével. Azt ugyanis tudnia kell, hogy az Ön igazságügyi miniszteri tekintélyével alátámasztott állami, a kommunista és a náci propaganda modorát idéző, a civilekre zúduló mindennapi gyűlöletpropaganda átválthat fizikai represszióba is.)
Önök tehát a Fidesz környékén, ellentétben a mostani álláspontjukkal, régen helyesen gondolták azt, hogy például a jogtudományban a polgári engedetlenség ismert fogalom. Sőt éltek is vele, használták, mert azt is tudták, hogy a polgári engedetlenségnek minősülő viselkedést a magyar jogalkalmazás, a hatályos magyar jogszabályok bírói gyakorlata is figyelembe kell vegye, értékelve azt, hogy a formálisan jogsértő cselekedet mögött morális indíttatású nyilvános tiltakozási szándék ismerhető fel. A jognak tehát, de hát ezt Önök is tudják, nem csak a nemzetközi elmélete, de a magyar joggyakorlata is ismeri a polgári engedetlenséget: e magatartások bizonyos jellemzőit képes lefordítani a saját fogalmi rendszerére, és jogilag értékelni azokat.
Az alábbiakban a polgári engedetlenség két ilyen fogalmi összetevőjét, és azok lehetséges jogi relevanciáját mutatjuk be Önöknek – mindkettőt illusztrálva egy-egy aktuális magyar üggyel.
A polgári engedetlenség fogalmi elemei
A polgári engedetlenség – ez értelemszerű – nem jogszabályokban definiált jogintézmény, ebből azonban természetesen nem következik, hogy a jog ne ismerné a fogalmát. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a jogtudományban, a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban is fellelhető fogalomról van szó, amelynek jól azonosíthatók fő fogalmi összetevői.
A polgári engedetlenség olyan magatartás, amely ugyan nyíltan megszegi a jogszabályi előírásokat, de morális és jogi elvekre hivatkozik. A polgári engedetlenség mindig erőszakmentes magatartás. A jogszabálysértő magatartást az a meggyőződés motiválja, hogy valamilyen kormányzati politika, szabályozás, intézkedés morálisan helytelen, igazságtalan, elítélendő. A polgári engedetlenkedők tehát ugyan jogszabályt sértenek, de azért, hogy az emberek legalapvetőbb jogait érvényre juttassák. A polgári engedetlenség mindig demonstratív, mindig a nyilvánosság előtt zajlik, hiszen a célja az, hogy az igazságtalanságra, erkölcsi hibára nyilvánosan hívja fel a figyelmet, és ezzel az igazságtalansággal szembesítve a hatalmat, elérje a kifogásolt politika vagy szabályozás megváltoztatását.
A jogszabálysértő magatartáshoz a jogban hátrányos jogkövetkezmények kapcsolódnak. A kérdés az, hogy hasonló jogszabálysértő magatartások jogi szankcionálása eltérő-e attól függően, hogy a cselekedet polgári engedetlenséget valósított meg vagy sem. Így például tekintetbe veendő-e a szankciók alkalmazásakor az, hogy a kifogásolt és adott esetben megszegett jogszabály morálisan helytelen? Jogilag lesz-e jelentősége annak, hogy a polgári engedetlenség gyakorlói a sérelmezett szabályozás módosítását vagy megszüntetését akarják elérni? Értékelendő-e az a büntetés során, hogy a jogszabálysértők magukat felfedve nyíltan és nyilvánosan cselekszenek, és magatartásukkal a közvélemény előtt állást foglalnak a kifogásolt szabályozással szemben? Ha a polgári engedetlenség képletének ezek az elemei jogilag is relevánsak lehetnek a jogalkalmazás számára, akkor nem állíthatjuk, hogy a jog vak lenne a polgári engedetlenségre.
A polgári engedetlenség mint véleménynyilvánítás
A polgári engedetlenség a nyilvánosság előtt zajlik, hiszen akik ezzel az eszközzel élnek, cselekedetükkel a közvélemény előtt akarnak tiltakozni. Mivel tiltakozásuk tárgya valamely kormányzati politika vagy szabályozás, a polgári engedetlenség mindig közügyekben történő állásfoglalás, ebben a formában része a közügyekről szóló nyilvános vitának.
A jog nyelvére fordítva, a polgári engedetlenség, formailag az írott jogszabályi előírásokat sértő magatartás, egyúttal a közügyekről szóló – esetenként nem verbális – szólás, véleménynyilvánítás, azaz szimbolikus beszéd is egyben. A közügyekről szóló véleménynyilvánítás, a demokratikus vita pedig kiemelt alkotmányos védelmet élvez. Közismert, hogy a több évtizedes magyar alkotmánybírósági gyakorlat is igen erős alkotmányos védelmet biztosít a közügyekre vonatkozó véleményeknek. A jog pedig ezt a körülményt akkor sem hagyhatja figyelmen kívül, amikor az erre feljogosított fórumok a polgári engedetlenség mint jogszabálysértő magatartás jogkövetkezményeiről döntenek. Ezek a szankciók ugyanis szükségképpen korlátozzák a véleménynyilvánítás lehetőségét.
A korlátozásnak tehát meg kell felelnie az alapjog-korlátozás alkotmányos kritériumrendszerének, amely megköveteli, hogy az alapjogok, köztük adott esetben a véleményszabadság korlátozása, alkotmányosan legitim célt szolgáljon, és e cél eléréséhez feltétlenül szükséges, továbbá arányos jogkorlátozás legyen. Egyes ügyek konkrét körülményeitől függően mindennek lehet az a kimenete, hogy az a formálisan jogszabálysértő magatartás, amely polgári engedetlenséget juttatott kifejezésre, nem vagy kevésbé lesz szankcionálható, mint az egyébként hasonló, de nem polgári engedetlenségi indíttatású jogszabálysértések.
Ez az érvelés illik azok helyzetére, akik 2015 nyarán úgy tiltakoztak a kormányzat menekültellenes gyűlöletkampányával szemben, hogy leszaggatták, átfestették a kormány óriásplakátjait. Többen közülük maguk jelentkeztek a rendőrségen. Magatartásuk nyilvánvalóan jogszabályt sértett, vagyontárgyakban (óriásplakátokban) kárt okoztak, amit szabálysértési és büntető tényállások szankcionálnak. Számításba kellett venni ugyanakkor azt is, hogy az aktivisták a plakátok megrongálásával politikai üzenetet akartak kifejezésre juttatni, a kormányzati intézkedésekkel szembeni politikai véleményüket nyilvánították ki. Ha tehát egy plakátrongálós ügyben megbüntették volna az érintetteket, azzal egyúttal azt is kimondták volna, hogy ezekben az esetekben az érintettek véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos alapjoga büntetéssel korlátozható. Az ilyen alapjog-korlátozásnak, amint már említettük, ki kell állnia a jogkorlátozás alkotmányos tesztjét [amit a több mint két évtizedes alkotmánybírósági gyakorlattal összhangban az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése is rögzít]. A plakátrongálókat terhelheti polgári jogi, kártérítési felelősség, és természetesen ebben a tekintetben nem állítható, hogy a plakátrongálásra jogszerű lehetőségük lett volna – a polgári engedetlenség fogalmilag jogszabálysértő. Alapjogsértő lehet viszont a cselekmény szabálysértésként vagy bűncselekményként büntetése, ha ez a szankció nem szükséges és arányos. Az alkotmányos intézményrendszer azt is biztosítja, hogy ha a bíróság alapjogsértő módon szab ki büntetést, az ítéletét az érintett alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybíróság előtt megtámadja.
Ami az ügy érdemét illeti, igen erős érvek hozhatók fel amellett, hogy a plakátrongálós ügyekben az arányossági elvárásnak a büntetőszankciók nem feleltek meg. De az arányossági mérlegelés eredményétől tulajdonképpen függetlenül csak annyit kell érzékelnünk, hogy a jogrendszer alkalmas arra, hogy jogi jelentőséget tulajdonítson annak a körülménynek, hogy a plakátrongálók valójában a kormányzati politika elleni tiltakozásuknak adtak hangot. Ha pedig az eljáró bíróságok tekintettel lehetnek, sőt kötelesek tekintettel lenni a formálisan jogsértő magatartás politikai kommunikációs eredőjére, akkor nem állíthatjuk, hogy a jogrendszer saját fogalmi rendszerében ne tudná kezelni a polgári engedetlenséget, akár még akkor is, ha elkövetője a bíró szerint morális ítéletében tévedett.
A helytelen jogszabályokat sértő polgári engedetlenség
A polgári engedetlenség, ismételjük el, fogalmilag jogszabálysértő magatartás, amely sokszor nem az igazságtalannak tartott szabályozást sérti meg, más esetekben viszont éppen abban nyilvánul meg, hogy a polgári engedetlenség gyakorlói magát a kifogásolt jogszabályt nem tartják be. Ezeknek az akcióknak egyúttal a céljuk, hogy elérjék a kifogásolt és megsértett jogszabály megváltoztatását.
A polgári engedetlenség mögötti morális kifogás egy alkotmányos államban sok esetben egyúttal alkotmányossági kritika is: az emberek legalapvetőbb erkölcsi jogait sértő szabályozás az alkotmányos alapjogokat is sérti. A polgári engedetlenségi akció ilyenkor első lépés lehet azon az úton, ami jogi eljárás keretében az alkotmányos alapjogok érvényesítéséhez vezet.
Ilyen a civilellenes törvény néhány napja bejelentett bojkottja. A bojkottáló civil szervezetek elutasítják magát az alkotmányos alapjogokat szerintük – és szerintünk is – sértő törvényt, és persze a benne kifejeződő civilellenes kormányzati politikát. Hogyan kezeli ezt a helyzetet a jog? Ebben az esetben is azt láthatjuk, hogy a jogrendszer képes arra, hogy jogi jelentőséget adjon a bojkott motívumának és figyelemmel legyen arra, hogy a jogi előírások megszegése mögött a szabályozás morális és egyúttal alkotmányos kritikája áll.
Az újonnan bevezetett törvényi kötelezettségek elmulasztása végső soron ahhoz vezet majd, hogy a civil szervezet sorsa bíróság elé kerül, ahol az alkalmazható jogkövetkezmények között a bírság mellett a szervezet megszüntetése is szerepel. Az ítélkező bíró azonban nem csak a civil szervezetekre vonatkozó speciális szabályok alkalmazására köteles, hanem az alkotmányos alapjogok érvényesítésére is. Ez utóbbiak érvényesülése pedig értelemszerűen elsőbbséget élvez az egyéb jogszabályi rendelkezések alkalmazásához képest. A bíró jogosult és egyúttal köteles arra, hogy érvényt szerezzen – méghozzá akár az ellentmondó jogszabályokkal szemben is – azoknak az alkotmányban kifejeződő morális igényeknek, amelyek megsértése okot adott a polgári engedetlenségre. Ebben az esetben tehát a polgári engedetlenség éppen az elé a fórum elé juttathatja a kifogásolt szabályozást, amely tenni tud és tennie is kell a megváltoztatásáért.
Ha bíróság elé kerül az ügy, akkor ugyanis a bíró köteles olyan döntést hozni, amely tiszteletben tartja az érintett civil szervezet alkotmányos alapjogait. Mindenekelőtt, ha van értelmezési mozgástere, a szankcióalkalmazás, a lehetséges jogkövetkezmények közötti választás terén, akkor úgy kell értelmeznie és alkalmaznia a törvényt, hogy azzal ne sértsen alapjogot. Ha nem így tesz, akkor ítélete alkotmányjogi panasszal megtámadható az Alkotmánybíróság előtt.
Ha pedig a bíró nem tudja az alapjogokkal összhangban álló módon alkalmazni a törvényt, vagyis ha a törvény alkotmányellenes, akkor azt el kell küldenie alkotmányossági felülvizsgálatra az Alkotmánybíróságnak. Ugyanezt az eljárás befejezése után alkotmányjogi panasz révén az érintett civil szervezet is megteheti, ha a bíró nem fordult volna az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság végül az alapjogokat sértő törvényt megsemmisíti. Hozzátehetjük ehhez, hogy ha a magyar fórumok nem szereznének érvényt az alapjogoknak, nyitva áll az út a strasbourgi emberi jogi bírósághoz. A jogrendszer tehát több jogérvényesítési eljárást is intézményesített, amelyek révén érvényt lehet szerezni az alapjogoknak.
Az alkotmányos állam például arról ismerhető meg, hogy a közhatalom gyakorlását korlátozzák az alapvető jogok. Ezek a jogok tehát nem csak erkölcsi igényként, hanem alkotmányos intézmények, elsősorban a bíróságok által jogi úton kikényszeríthető jogosultságokként szabnak határt az állami cselekvésnek. Ha a polgári engedetlenség ilyen, alapjogként elismert erkölcsi igényen alapul, akkor annak az alkotmányos állam jogrendszerében, illetve a nemzetközi alapjogvédelmi intézményrendszerben érvényt lehet szerezni.
Mindebből az következik, hogy az Önök által óhajtott politikai cél akár már az eljárás bírói szakaszában, akár az azt követő eljárásokban hiúsulhat meg.
Budapest, 2017. június 21.
Kérjük, fogadják állampolgári üdvözletünket!
Majtényi László és Somody Bernadette
az EKINT munkatársai nevében is
