A műugráson belül három különböző magasságból van lehetőségük leugrani és gyakorlatot bemutatni a sportolóknak: egy, három és tíz méterről ugranak, utóbbit toronyugrásnak nevezik. Mindháromnak megvan a szépsége, illetve nehézsége is. A méteres magasságból leugorva kevesebb idő marad arra, hogy a versenyzők bemutathassák gyakorlataikat, míg ennek tízszereséről sokkal nehezebb hibátlan ugrást bemutatni.
A magyar csapat nemzetközileg is legismertebb és legelismertebb tagja Kormos Villő, olimpikon, illetve háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes úgy kezdte az ismerkedést a sportággal, hogy először önmagát és félelmét kellett legyőzni, ahhoz, hogy le merjen ugrani a számára ma már világot jelentő deszkákról.
„Emlékszem, nagyon féltem, ráadásul tériszonyom is volt. Három méterről is úgy ugrottam le először, hogy kisétáltam a deszka végére, lenéztem, és kijelentettem: nekem ez túl magas. Aztán hátranéztem, de úgy tűnt, visszamenni még félelmetesebb lesz, így nem volt mit tenni, ugrottam” – utalt a kezdetekre a 16 évesen már az athéni olimpián is részt vevő sportoló.
A műugrók felkészülése mentálisan és fizikálisan is nagyon fontos. Rengeteget gyakorolnak szárazföldön, speciális tornateremben, gumiasztallal és biztosítókötéllel szoktak edzeni.
A Magyar Műugró Szakszövetség idén válogatott keretek helyett eseményre készülőket hirdetett. Az elsőben Gondos Flóra, Kormos Villő és Bóta Botond neve szerepel, tőlük várható elsődlegesen az eredményesebb szereplés, azonban a fiatalabbak is megmutathatják hazai környezetben, hogy mire képesek a sokévnyi gyakorlás és megnyert ifjúsági bajnokságok után. (x)