A döntés azt üzeni, még ez is belefér. Magyarán: a hazai labdarúgás áldatlan körülményei között nem kapitánykérdés a szörnyűséges 0-1. (Egyébként valóban nem az, ám van olyan értékhatár, amelynek alulmúlása esetén nincs más lehetőség, mint az elválás. Már abban az esetben, ha létezik bármiféle norma.)
No de eddig egészen mást hallgatott a szövetségtől – meg annak buzgó támogatóitól – az ország. Ahogyan egyéb területeken, úgy a futball világában is kizárólag az szökött a fülbe, hogy ragyogó fejlődés mutatkozik az egész vonalon. E haladás legfőbb bizonyítéka – hangoztatták a hivatalosságok – a múlt évi Eb-szereplés, amely a csoportmérkőzések során tényleg kellemes meglepetésekkel járt, ám amely nem jöhetett volna létre az UEFA nem kis segítsége, a létszámemelés nélkül. Három mérkőzés – ha a jelenlegi vb-kvalifikációs sorozatban hat forduló után négypontos norvégokkal vívott két pótselejtezőt is ideszámítjuk, akkor öt találkozó – azonban nem hozhat elemi változást, és a kontinenstorna óta történtek azt igazolták: a franciaországi alakítás (a belgák elleni 0-4-et leszámítva) üdítő kivétel volt, különben úgy áll a helyzet, ahogyan legalább negyedszázada egyfolytában. Azért érdemes huszonöt esztendőt említeni, mert éppen ennyi ideje „sikerült” először kikapni Izland legjobbjaitól (ugyancsak vb-selejtezőn 1-2), és azért is vonható párhuzam, mert akkor sem menesztették a szövetségi kapitányt, igaz, a Steaua csapatát BEK-diadalra vezető Jenei Imre és Storck nemzetközi eredményei között – diszkréten fogalmazva – nincs különösebb egybeesés.
A keserves negyedszázad a pezsdítő Európa-bajnokság után a következőképpen folytatódott: szokás szerint már augusztus első hetére orra bukott minden magyar résztvevő az európai kupák amúgy nem túlzottan megterhelő bevezető szakaszán; a bürokratikus értékelés szerint szüntelen javulást tükröző bajnokság átlag nézőszáma 44-gyel emelkedett (2633-ról 2677-re); a legjobb külföldi bajnokságokban játszó magyarok állománya viszont egyáltalán nem növekedett, jóllehet a közelmúltban már minden korábbinál kevesebb honfitársunk léphetett fel az európai topligákban. Pedig még a szintén rémes emlékű máltai 1-2 idején, 2006 októberében is így festett a válogatott klub-összetétele: Király (Crystal Palace) – Fehér (Eindhoven), Juhász (Anderlecht), Vanczák (St. Truiden), Leandro (Debrecen) – Gera (West Bromwich Albion), Dárdai (Hertha), Tóth Balázs (Kayserispor), Huszti (Hannover) – Szabics (Mainz), Torghelle (PAOK Szaloniki). Mostanra a dekadens Nyugathoz hasonlóan hanyatlott az eurozónai készlet, a nemzeti együttes pedig eljutott oda, hogy legutóbbi négy találkozóját egyaránt elveszítette, és e meccsek egyikén sem szerzett gólt (sőt valamiféle akciója sem sok volt, ha akadt egyáltalán). Közben a vb-selejtezőcsoportban hat mérkőzés, hét pont a mérleg, miután a Feröer szigeteken és Andorrában hatból öt pont veszett oda...
El ne feledjük: mindez úgy ment végbe, hogy az állam 2011 óta százmilliárdokkal kínálta meg az úgynevezett labdarúgást.
Amely változatlanul ott van, ahol a part szakad, immár a szövetségi elöljáróság közvetett beismerése szerint is. A csakfoci.hu portál megszavaztatta olvasóit: maradhat-e Storck szövetségi kapitány és/vagy sportigazgató? A válaszadók 67 százaléka arra voksolt, hogy a német tréner sem a válogatott szakvezetője, sem az MLSZ direktora nem lehet ezután. A sokoldalú szakember kapitányi statisztikája egyébként így néz ki: 21 mérkőzés, 6 győzelem, 7 döntetlen, 8 vereség.
A nagy magyar labdarúgó-kataklizmák közül a hollandiai 1-8-at és az andorrai 0-1-et is a magáénak tudó huszonegyedik századi szövetségnél ez változatlanul Black Jack.
Józanabb helyeken viszont sokkal inkább nyelő, mint nyerő huszonegy.
