Theresa May választási kampányának sarkköve volt, hogy csakis egy konzervatív kormány képes a szigetország érdekeinek képviseletére a június 19-re kitűzött Brexit-tárgyalásokon. A Munkáspárt által vezetett “káosz koalíciója” az érvek szerint felkészületlen lett volna a sorsdöntő alkudozásra. Az egy jó poénért valószínűleg még az édesanyját is eladni képes Boris Johnson külügyminiszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió “megenné reggelire” az ellenzék vezérét, Jeremy Corbynt. A konzervatív vezető számításai természetesen nem váltak be és a remélt földcsuszamlásszerű győzelem helyett csak az ultrakonzervatív északír Demokratikus Unionista Párt tíz képviselőjének támogatásában bízhat a két nap késéssel, szerdán elhangzó királynői programbeszédben foglalt törvényhozási tervek parlamenti elfogadásánál. Ám minden múlt heti bizonytalanság ellenére június 19-én valóban tárgyalóasztalhoz ül David Davis brexit-ügyi miniszter és Michel Barnier, az EU főtárgyalója. A “B-day” nem érkezett el túl korán: Nagy-Britannia 361 nappal ezelőtt döntött az Európai Unióból való kilépésről.
Egy éven belül két szükségtelen és váratlan eredményt hozó szavazás után az Egyesült Királyság kétségtelen káoszban van. Mi sem jellemzőbb erre, mint hogy a kisebbségi kormányon belül is komoly ellentétek feszülnek a Brexit-tárgyalásokon képviselt álláspontokat illetően. Theresa May, ahogy ezt ez év eleji, a patinás Lancaster House-ban tartott programbeszédében kifejtette, az egységes belső piacból és a vámunióból való kilépés híve, arra hivatkozva, hogy a brit tagság megőrzésével a kormánynak úgy kellene elfogadnia az uniónak a munkaerő szabad mozgására vonatkozó szabályait és az Európai Unió Bíróságának jogi fennhatóságát, hogy azokat nem tudja befolyásolni. Mindez azzal érne fel, hogy Nagy-Britannia ténylegesen ki sem lépett a közösségből.
A kormányfő számára, akinek szállóigévé vált elve, hogy “egy rossz megegyezésnél jobb, ha nincs megegyezés”, a Brexit legfőbb célja a bevándorlás jelentős csökkentése. Pénzügyminisztere, Philip Hammond és a westminsteri funkcióval ugyan nem rendelkező, de a 13 skóciai mandátum miatt jelentős befolyásra szert tett Ruth Davidson skót tory vezető ugyanakkor nyitottabb, “puhább” megközelítésre törekszik, a gazdaság érdekeit és a munkahelyek megőrzését helyezve előtérbe. A héten a kormány hatékonyságának fokozására létrejött független agytröszt, az Institute for Government Brexit-vitáján felszólalt Tim Bale politológus óvott a kilépési koncepció puhításától, de különösen attól, hogy Theresa May együttműködést keressen a Munkáspárttal és egy bizonyos “alternatív Brexit-tervvel” álljon elő, melynek szellemében az Egyesült Királyság bent maradna mind az egységes piacban, mind a vámunióban. A londoni Queen Mary Egyetem oktatójának tudomása szerint “legalább nyolcvan olyan konzervatív parlamenti képviselő van, aki semmiféle kompromisszumra nem hajlandó”. Olyan emberekről van szó a professzor szerint, akik “nemhogy ezzel fenyegetőznek, de ténylegesen is készek odahajítani egy kézigránátot May elé, ha úgy érzik, cserben hagyja, vagy elárulja őket”. “Fantáziavilágban él” a kormányfő, ha alkuban gondolkozik, nem mintha a Munkáspárt, amely a kisebbségi kormány bukásában bízva lélekben már egy megismételt választásra készül, szeretné magát egy konzervatív deal partnereként láttatni.
A Brexit gazdasági következményei már az előtt érződnek az Egyesült Királyságban, hogy az Európai Unió benyújtotta volna a Financial Times pénteki számában megjelent becslés szerint 100 milliárd eurós válási számláját. Az emelkedő infláció nyomán megtorpant a vásárlási kedv, a font értékvesztése kedvezőtlen hatást visszafogja az életszínvonalat, az első negyedévben mindössze 0,2 százalékkal növekedett a GDP. Egyre hangosabb a riogatás, hogy rövidesen Nagy-Britannia tarthat igényt Európa “legbetegebb emberének” kétes címére.
