lemondás;külügyminiszter;Horvátország;

- Lemondott a horvát külügyminiszter

Lemondott tisztségéről Davor Ivo Stier horvát külügyminiszter hétfőn, de egyúttal közölte, hogy továbbra is tagja marad a kormányzó pártnak, a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ), és a kereszténydemokrata politikát fogja képviselni a parlamentben.

Kiemelte: létrehozták a keretet az öntudatos külpolitika irányításához, most azonban szerinte egy új időszak kezdődik.
"Nagy megtiszteltetést jelent Horvátországot képviselni a világban, de most fontosabb a kereszténydemokrata értékeket képviselni itthon" - húzta alá. A politikus három nappal azután jelentette be lemondását, hogy a horvát parlament múlt pénteken bizalmat szavazott az új koalíciós kormánynak.

Stier elmondta, hogy már a múlt héten kérte Andrej Plenkovic horvát kormányfőt, hogy pénteken, amikor az új miniszterekről szavaz a parlament, jelöljön új embert a külügyminisztérium élére is. Plenkovic azonban ezt nem akarta megtenni addig, míg Stier haza nem tér külföldről. A külügyminiszter egész héten hivatalos úton az Egyesült Államokban tartózkodott.

A külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette: addig marad posztján, míg a parlament nem szavaz az új külügyminiszter személyéről. Jelezte ugyanakkor, hogy továbbra is a HDZ titkára kíván maradni.

Sajtóértesülések szerint Stiernek nem tetszett, hogy a HDZ a liberális Horvát Néppárttal (HNS) kötött új koalíciót. A külügyminiszter a Híd Függetlenek Listája (Híd) párttal való együttműködés mellett állt ki az elejétől fogva.

Miután Andrej Plenkovic április végén kezdeményezte a kisebbik koalíciós párt, a Híd minisztereinek leváltását, mert azok támogatták az ellenzéki szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát a pénzügyminiszterrel szemben, a koalíció felbomlott és a parlamenti többség is bizonytalanná vált. Míg Plenkovic új többség létrehozását, addig Stier előrehozott választásokat sürgetett.

Az N1 horvát televízió riportere szerint a külügyminisztert rosszul érintette az is, hogy a HNS megbízott elnöke, Predrag Stromar nemrég megválasztott miniszterelnök-helyettes lett a társadalmi tevékenységek koordinátora is a kormányban, ami eddig Stier hatáskörébe tartozott.

A tárcavezető a HDZ-belül konzervatívabb értékeket képvisel. Nemrég családjával együtt részt vett a Séta az életért elnevezésű abortuszellenes békés tüntetésen Zágrábban, míg Predrag Stromar szombaton a Zágráb Pride elnevezésű melegfelvonuláson menetelt.

A menekültek átirányításáról ne miniszteri szinten, az Európai Unió Tanácsában döntsenek, hanem magasabb, állam- és kormányfői szinten, az Európai Tanács hozzon egyhangú határozatot - ezt sürgető közös nyilatkozatot fogadtak el hétfőn Varsóban a visegrádi országcsoport (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) belügyminiszterei.