Tata;;befogás;

Forrás: police.hu

- Kerékpárúton nyargalt a megriadt ló

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. június 11-én 12 óra 4 perckor érkezett bejelentés, hogy Tata külterületén egy ló ledobta lovasát és az állat elszaladt - tudósít az esetről a police.hu.

A rendőrök az 1-es számú főútvonal melletti kerékpárúton észlelték a vágtató paripát. A motoros járőr Tata-Tóvároskert egyik mellékutcájába terelte a lovat, illetve a forgalmat lassította. 15 percnyi terelést követően egy helyi fiatal lány segítségével megfékezték, majd megnyugtatták a riadt állatot és gazdájának sérülésmentesen átadták.

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője tájékoztatta reggel az MTI-t arról, hogy tömegbaleset miatt torlódik a forgalom az M3-as autópályán, a főváros irányába.  Csámpai Attila azt mondta: a 37-es kilométernél, Bag után hét autó ütközött össze. Eddig két sérültről tudni; őket a mentők vizsgálják.  A járművek több sávot elfoglalnak, ezért jelentős torlódás alakult ki. Már mintegy hat kilométeres a kocsisor az autópályán - tette hozzá a szóvivő.