– Hogy van?
– Rettentő fáradtan. Nehéz programmal érkeztem, de a közönség roppant nyitott volt, boldog vagyok. És a taps! Az nagyon izgalmas volt. Kelet-Németországból származom, de sosem hallottam még ilyen típusú, lassú, hangos tapsot koncert után.
– Magyarul úgy hívják: vastaps. Aki először lép fel nálunk, meglepődik tőle.
Bamm, bamm, bamm… Fantasztikus érzés volt!
– A basszusoktól gyakran kérdezik, melyik tenorszerepet énekelnék szívesen. Én inkább arra vagyok kíváncsi: melyik szoprán hősnőt alakítaná?
– Te jó ég, miért kérdez ilyen nehezet?! Hm. Azt hiszem, Gildát választanám, hogy minél hamarabb meghaljak. Izoldát semmiképpen, annak a szerepnek sosincs vége.
– Ha bárkit választhatna, melyik zeneszerzővel találkozna legszívesebben?
– Mozarttal. Szerintem remekül szórakoznánk, biztosan remek fickó. És Wagnerrel is, mert néhány dologban szeretném kijavítani. Megkérdezné tőle, egyes helyeken mégis hogy gondolta, amit odaírt az énekeseknek… Ő vélhetően nehezebb eset, de én is szász vagyok, megértenénk egymást. Mozart, Wagner, Bach – ők az én embereim.
– Mi volt az első komolyzenei emléke?
– Heinrich Schütz. A Drezdai Fiúkórusban nőttem fel, az ő fantasztikus műveit énekeltük. A kórus adta alapokra építkezem ma is. és mindegy, hogy egyházi vagy világi zenét, netán operát hallgatunk, az mindig segít, jó hatással van ránk, akár énekesnek készülünk, akár nem. Rengeteget tanultam Schütztől fiatal koromban.
– A karnagya nyilván elmondta, hogy ígéretes tehetség – de mikor kristályosodott ki önben, mekkora?
– Nem tudom megmondani. Fiatal koromban csak énekeltem, mint mindenki más körülöttem. Nem sejtettem, hogy egy napon itt ülök majd és önnel beszélgetek vagy a Metropolitanben lépek fel. Egy idő után pedig mindössze reméltem, hogy mindez megtörténhet.
– Jól látom, hogy az operaénekesek élete az utóbbi években egyre inkább hasonlít a rocksztárokéra? Turnék, közösségi média, irreális elvárások…
– Ahogy mondja. Őszintén? Nem könnyű. Felgyorsult az életünk: rengeteg utazás, ilyen tévéshow, olyan táncos műsor… Minden országban megvan, mit kell bevállalni a publicitásért. Mintha kissé távolodnánk attól, ami igazán fontos. Mindenki azt akarja, hogy gyönyörűek legyünk, egészségesek, sportosak – mi pedig erre is törekszünk, holott nem erről kellene szólnia az egésznek. Tudom, mennyire szenvednek ettől az iszonyatos nyomástól a fiatal, pályakezdő énekesek: csináld ezt, csináld azt, légy ilyen, harcolj azért, hogy itt vagy ott felléphess… A döntéshozók pedig kihasználják a kiszolgáltatottságukat: á, ennek a srácnak el kell tartania a családját, azt tehetek vele, mit csak akarok! Kezdünk letérni a helyes útról. Régen rossz, ha ez pénzkereset csupán, meg harc. Persze, enni kell adnunk a családunknak. Ám az igazi kérdés az: mit tehetek azért, hogy boldoggá tegyem az embereket a zenémmel? Ez volna a feladatunk. Elképesztően fontos, hogy ne veszítsük el az éneklés gyönyörűségét!
– És önt mi teszi boldoggá a színpadon?
– Az a szerencse, hogy pont ugyanez. Néha nagyon jól tudok énekelni. Máskor csak nyolcvan százalékos teljesítményre vagyok képes. De az, hogy a zenémmel boldoggá tehetem az embereket, a legnagyobb ajándék. Ötvenkét éves vagyok, állandóan utazom, bőröndben élek. Amikor reggel felkelek, elmondom magamnak: tessék, ma ez meg ez a feladatod. Ha este úgy alhatok el, hogy teljesítettem, amit kitűztem, boldog vagyok.
– Mit csinálna, ha holnaptól nem énekelhetne többé?
– Vennék egy rollert, és cikáznék vele Budapesten, ahogyan ön, amikor az interjúra érkezett. Imádok új, izgalmas dolgokat kipróbálni.
– Ha ezentúl csupán egyetlen szerepben léphetne fel élete végéig, mit énekelne?
– Komolyan?! Ez a leghülyébb és egyben legjobb kérdés, amin az utóbbi években gondolkodnom kellett. Hát, nem olyasmi lenne, amit mostanában éneklek. Tudja, mit? Elvis Presley-t énekelnék. Ő volt a legnagyobbak egyike. Lehet, hogy a magasabb tartományokban nem a legkiemelkedőbb, de a mélységei…
– Tegyük föl, hogy nem csupán a Wagner-tetralógiában, de igaziból ön az istenek királya. Mire használná a korlátlan hatalmát?
– Csinálnék egy kis plusz időt, hogy többet aludhassak. Az mindenki másnak is jól jönne, nem?
