rendőrség;drogdílerek;

Forrás: police.hu

- Ezt bebukták a drogdílerek - Videó

A rendőrök a Könyves Kálmán körút egyik parkolójában, kábítószer átadása közben fogtak el két feltételezhető dílert és a segítőjüket - írja a police.hu.

A rendőri akciót megelőzően a 40 éves K. Csaba autóval fuvarozta a 27 éves N. Lászlót a találkozó helyszínére. A budapesti lakosok a kocsiban várták a 24 éves V. Alex érkezését. Miután a dunavarsányi V. Alex gyalog megérkezett és beszállt az autóba, K. Csaba a jármű mellett figyelte, hogy az adás-vételt más ne zavarhassa meg.

A nyomozók ekkor fogták el a három férfit, akik közül V. Alex a kocsiból kidobott egy alufólia csomagot, amiben a rendőrök 64,96 gramm marihuánát találtak.

A felderítők az autót átvizsgálták, és a padlón szétszórva a bal első ülés elől 69 darab kék színű kábítószergyanús tablettát foglaltak le. A rendőrök K. Csaba nadrágzsebében a nevére kiállított hamis rendőrigazolványt is találtak.

A nyomozók az elfogott férfiakat előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem 60 százaléka azt szeretné, ha Theresa May miniszterelnök távozna tisztségéből, miután a csütörtökön tartott választáson a párt elveszítette abszolút parlamenti többségét.