A papír tartalma tehát megismerhető, az üggyel kapcsolatos kérdések száma azonban nem csökkent. Az alapdilemmára továbbra sincs válasz: nem tudjuk, mi dolga van a magyar kormánynak egy olyan állammal, amelynek a nukleáris tapasztalatai még a mienknél is lényegesen szerényebbek, és amely csak a közelmúltban került le (nem a megbízhatósága, hanem egy összetett, a térség háborús feszültségeit enyhíteni próbáló világpolitikai alku nyomán) a nukleáris latorállamok listájáról. Korántsem egyértelmű, hogy Irán valóban letett a saját atomfegyver megszerzésének szándékáról, és – bár a kereskedelmi szankciók feloldása után sokan szeretnének üzletelni vele – nemhogy az európai demokráciák, de még a nem különösebben finnyás (és a régióban amúgy erősen érdekelt) Oroszország sem törekszik vele nyíltan nukleáris együttműködésre.
A szóban forgó megállapodás a fenti aggályokhoz képest ártatlannak tűnik: formailag csupán egy szándéknyilatkozat, amely a nukleáris technológia békés célú felhasználásával kapcsolatos területeken – az oktatásban, a biztonságban, a kutatás-fejlesztésben irányoz elő együttműködést, amely ugyanakkor bármely más részkérdésre is kiterjedhet a felek egyező akarata nyomán. Tisztázatlan marad a kooperáció finanszírozása, de felveti a szöveg az uniós források bevonásának lehetőségét.
Szóba kerül a nukleáris hulladékok közös kezelése is, ami végképp megnehezíti a szándéknyilatkozat értelmezését. Magyarország egyelőre nem tud megbirkózni a kiégett fűtőelemek kezelésével (egyelőre a paksi atomerőmű területén lévő ideiglenes tárolóban tartjuk a nagy aktivitású hulladékot), és Iránnak sincs saját végleges tárolási vagy feldolgozási technológiája, vagyis itt a felek egyike sem rendelkezik olyan tudással, amelyet a másik hasznosíthatna. Perger András, a Greenpeace szakértője – jelezve, hogy még nem ismeri részletesen a kikért szöveget – lapunknak megerősítette, hogy amennyiben az anyag tényleg utal a közös hulladékkezelésre, az új elem az együttműködés rövid történetében, és mindenképpen magyarázatra szorul.
Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője ugyancsak a hulladék kérdését nevezte a kibontakozó kooperáció legaggályosabb pontjának (a félelmek azzal kapcsolatosak, hogy a kiégett fűtőelemek akár a szegény ember atombombájának nevezett ún. piszkos bombák - hagyományos robbanóanyagra erősített nukleáris hulladék - alapanyagai is lehetnek).
"Tudjuk, hogy a szankciók alól kiszabaduló iráni gazdaság vonzó lehetőségnek tűnik, de az iráni-magyar atomalkut ennek ellenére rendkívül kockázatosnak tartjuk. Nincs rá reális magyarázat, hogy egy európai országnak miért pont a nukleáris területen kellene együttműködnie Iránnal, annak ellenére, hogy az ország illegális atomprogramja éveken át a Közel-Kelet egyik legsúlyosabb problémája volt – fogalmazott a Népszava kérdésére Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja.
