– Az orrszarvú-védelem indított el, hogy megtaláljam a helyemet a világban – mondta korábban a baon.hu-nak egy vele készített interjúban Gyöngyi Krisztián, aki figyelemmel kísérte és sokat tudott a nyolcvanas évek végén indult rinocérosz-háborúról, amely a nemzetközi vadvédelem egyik legkomolyabb harca volt a globális orvvadász-hálózatok ellen. Példaképei lettek azok az emberek – például a kenyai Bill Woodley és David Scheldrick –, akik ebben részt vettek. Közéjük akart tartozni. A National Geographic dokumentumfilmjeinek stáblistájáról kinézett néhány nevet és címet – egyikük a Zimbabwei Nemzeti Park igazgatója volt, nála jelentkezett, hogy Magyarországról érkezett és vadőrként szeretne dolgozni.
Gyöngyi Krisztián egyetemi diplomáját vadvédelem-ökológiából Canterburyben, a Kenti Egyetem Gerald Durell Intézetében szerezte meg. A tapasztalat mellé magába szívta a legkorszerűbb ökológiai irányzatok szemléletmódját. Például azt, hogy a globális felmelegedés okozta veszély miatt már nem az egyes faj a legfontosabb, hanem az ökoszisztéma. Mindent megtett azért, hogy profi vadvédelmi szakemberként dolgozhasson Afrikában. Bejárta a szavannákat, fegyveres rangerként nyomozott orvvadászok után, feleségével együtt kutatták, tanulmányozták az orrszarvúak életét az afrikai kontinensen.
Az ismert és elismert magyar kutató, kiskunmajsai származású feleségével néhány hónappal ezelőtt jártak itthon Magyarországon, Kiskunhalason és Kunfehértón is előadásokat tartottak kinti életükről, mindennapi munkájukról. A kutatási eredmények mellett a hallgatóság fényképek és videofelvételek segítségével bepillantást nyerhetett, hogy milyen nehéz feladat megküzdeni az orrvadászokkal és milyen élmény 500 elefántot az egyik nemzeti parkból a másikba áttelepíteni. Arról is beszéltek, hogy gyermekükkel Ruandába térnek vissza, ahol szaktanácsadóként segíti Krisztián a helyi nemzeti park munkatársait a tervezett rinocérosz visszatelepítő program végrehajtásában. Sajtóinformációk szerint Gyöngyi Krisztián szerdán egy orrszarvúmentő-akció közben vesztette életét. A család megerősítette a kutató haláláról szóló hírt.
Gyöngyi Krisztiánnal egy keskenyszájú orrszarvú végzett Ruandában az Akagera Nemzeti Park csütörtöki tájékoztatása szerint, részleteket egyelőre azonban nem közöltek. A magyar ökológus az afrikai országba visszatelepített rinocéroszok beszoktatásán és a helyi vadőrök kiképzésén dolgozott – áll a park közleményében.
Nagyon ritka, hogy rinocérosz támad emberre, a statisztikák szerint évente 1-2 ilyen eset van, de ezek általában nem halálosak. Az Akagera 18 keskenyszájú orrszarvúját Dél-Afrikából telepítették májusban Ruandába, ahol az elmúlt évtizedben az orvvadászat következtében kihaltak. Az 1970-es években több mint ötven élt még közülük a mintegy 1200 négyzetkilométeres parkban. A visszatelepítésben kulcsszerepet töltött be a magyar szakember – fogalmazott a park vezetője, Peter Fearnhead, aki óriási veszteségnek nevezte Gyöngyi Krisztián halálát mindenki, de különösen az orrszarvú-megőrzési program számára.
2011-ben a házaspár interjút adott a lapnak, amikor elmesélték, hogy a vadrezervátumban a helyi lehetőségekhez képest szinte luxuskörülmények között éltek. Kis kőházukban volt áram, hűtő és folyó víz, mindez a legtöbb helyinek nincs meg. A feleség legnagyobb meglepetésére „házi fiút” is kaptak, aki öt testvérét neveli napi egydolláros fizetéséből, mert a szüleik meghaltak. A fiú reggel és este is 8-8 kilométert gyalogolt a tűző napon otthona és a vadrezervátum között. – Igazságtalannak tartottam, hogy nekünk, önkénteseknek minden jár, annak, aki meg ott éli le az életét – melyet nem mellesleg mindennap kockáztat a vadállatok miatt – semmije sincs. Sokat beszélgettünk a házi fiúnkkal, aki elmondta, hogy hogyan élnek. Persze nem hagyott nyugodni a dolog. Utána ha jött hozzánk, „elhalmoztam” ruhákkal, meg a piacon bevásároltam neki is – meséli Orsi. A legközelebbi piac 20 kilométerre van a rezervátumtól. Itt főleg zöldségeket árulnak. Nagyon kevesen engedhetik meg magunknak, hogy néha kecske- vagy marhahúst egyenek. – Mindenki megküzd, hogy tőle vedd meg a portékát. Éheznünk nem kellett, sőt sütni is volt lehetőségem, hiszen mi még a drága főzőolajat és tojást is meg tudtunk vásárolni – mondta Orsi, aki a gyermekeket sokszor örvendeztette meg palacsintával. Mint kiderül: a helyiek általában kukoricalisztből készült kásaféleséget fogyasztanak. Jobb napokon még zöldség, olykor egy kis hús is jut hozzá…
– Szerettem volna adni egy-két dolgot, amolyan búcsúajándékot a vadrezervátumban megismert embereknek – akiktől mi is rengeteget kaptunk, akik közül sokan a barátaink lettek –, mielőtt hazaindultunk, mondta az asszony. Az utolsó hetekben írtam egy levelet a majsaiaknak és néhány máshol elő barátunknak, hogy aki tud vagy akar, az támogassa ezt a kezdeményezést. Két hét alatt 150 ezer forint gyűlt össze.
A majsai nép, és még néhány kedves barát jóvoltából így vettünk egy biciklit a házi fiúnak, hogy ne kelljen annyit gyalogolnia. A 10 gyermekes vadőrt egy hűtővel leptük meg. Sírt, és nem akarta elhinni. A rezervátum éjjeliőre kapott egy jogosítványra való összeget, így nagy eséllyel tud majd egy jobban fizető munkára szert tenni, amivel el tudná tartani családját. Egy másik barátunk házára sikerült venni tetőfedő anyagot, így nem fognak többet ázni a kis viskójukban. A maradék pénzből vehettünk egy-egy focilabdát is, mellyel most 60-an játszanak. Egyenként beszédet mondtak Krisztiánnak, hogy mennyire hálásak ezért a labdáért...
Forrás, és fotó: baon.hu