Szekszárd;csalás;

- Milliárdokat csaltak autóversenyekkel Szekszárdon

Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe helyezte a Szekszárdi Törvényszék szerdán annak a hárommilliárd forintos költségvetési csalásnak a gyanúsítottjait, akik autóversenyekhez kötöttek fiktív reklámszerződéseket - közölte honlapján a törvényszék.

A 2016. november 17-én előzetes letartóztatásba helyezett hét gyanúsított közül hat emberrel szemben rendelték el a házi őrizetet, egy gyanúsítottnak korábban megszűnt a letartóztatása. A törvényszék szerint a hat ember esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, de elegendő velük szemben enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása is.

Az ügyben többrendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás. A NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint szerint az elkövetők autóversenyek rendezéséhez évente több milliárd forint értékben kötöttek szponzori szerződéseket, majd a pénz nagy részét visszaosztották a támogató cégeknek, amelyek adóbevallásukban azt költségként elszámolták. A szponzorációnak álcázott adócsalás 3,2 milliárd forint kárt okozott a központi költségvetésnek.

Kis híján megölte munkaadóját baltával egy 41 éves férfi Miskolcon, mert nem kapta meg járandóságát, ellene a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat - közölte a vádhatóság szerdán.