Bár Orbán Viktortól tudjuk, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz, azért az is kétségtelen, hogy tisztában van a szavak jelentőségével. Tudja azt is, hogy az üzenetnek egyszerűnek és közérthetőnek kell lennie, hiszen akkor ér célba, ha minél többen értik és el is hiszik. Ha tehát hadüzenetnek nevezi Soros György véleményét róla és az utóbbi években kiépült rendszeréről, akkor jelentős bólogató bázisra számíthat. Ha pedig közben még hálás szívvel köszönetet is rebeg annak az egymillió hétszáz ezer embernek, aki visszaküldte a nemzetinek és konzultációnak nevezett kérdőívet, teljes egyetértésre számíthat. Legalábbis a saját táborában. És azért az is valami.
A szokásos péntek reggeli szózat megnyugtathatta azokat, akik az utóbbi napokban már kezdtek elbizonytalanodni. Szerencsére (?) a média jelentős része a hatalom közvetlen irányítását élvezi - és az jut el a még érdeklődők túlnyomó részéhez is -, ám azért nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a hangokat sem, amelyek szerint még sincs minden rendben ebben az országban. Akik tehát egynél több információs csatornából igyekeznek tájékozódni, joggal aggódhatnak. Nehezen lehet ugyanis eldönteni, hogy végül is hol, milyen országban élünk.
Az egyik oldalról arról értesülhetünk, hogy a jelenlegi vezetés lop, csal és hazudik. Ezt természetesen konkrét esetek ismertetésével illusztrálják. Megtudhatjuk például, hogy a rendszer kedvezményezettjei hány milliárddal és millióval gazdagodtak az elmúlt évben. Miközben tovább nőtt a szegénység és sok ember - legutóbb a mentősök - már az utcára kénytelenek vonulni, mert a megélhetésük sincs biztosítva.
Ha viszont a másik oldalra figyelünk, nincs okunk aggodalomra. Hiszen jóságos pártunk és kormányunk mindent megtesz az emberekért, mostanában elsősorban a családok és főképpen a gyermeket vállalók jobb létét tűzték ki célul. Ebbéli igyekezetüket az sem gátolja, hogy a gonosz ellenzék még gonoszabb támogatójával - tudjuk, ki az - csak elvenne az emberektől és még az idegeneket is beengedné édes hazánkba.
Mégis lehet azonban valami azokban a konkrét történetekben, amelyek miatt a hatalom némely felkent képviselői kínos magyarázkodásra kényszerülnek. Vagy csak kiállnak és nyilvánvaló butaságokat, vagy egyértelmű hazugságokat mondanak. De mégsem szabad azoknak hinni, akik így állítják be a dolgokat. Hiszen köztudott, hogy itt minden rendben van, csak Orbán Viktor - és így Magyarország - ellenségei igyekeznek (saját és külföldi megbízóik érdekében is) rossz színben feltüntetni a helyzetet.
Az ember csak kapkodja a fejét. Egy olyan országban, amelyet a jelenleg uralkodók régen kettészakítottak, most már végképp nem lehet tudni, hányadán állunk. Kinek higgyünk és kinek hihetünk? De a legfontosabb kérdés az, hogyan mászunk ki ebből a helyzetből. Mert a jövő évi választást természetesen nem a média vagy a sajtó dönti majd el, ők csak közvetítik a folyamatosan érkező üzeneteket. És most már - miután Orbán Viktor kimondta egyik kedvenc szavát - a hadüzeneteket is.
Még nehezebb idők jönnek.
