Nincsenek könnyű helyzetben politikusaink, elsősorban a kormánypolitikusok: nagyon meg kell fontolni kijelentéseiket, ráadásul a rádió és a televízió rögzíti is a beszédeiket. Nem nehéz ellenőrizni, ha a sajtó munkatársait esetleg elragadta a „lendület”, ugyanakkor a politikus által mondottak nem eléggé átgondolt részét sem lehet semmissé tenni.
Azt nem tudom, hogy a kormányfőnek vannak-e beszédírói, az azonban biztos, hogy elmondott beszédei saját véleményét tükrözik. Ezt munkatársai is tudják, éppen ezért ha a beszédének valamelyik része visszatetszést szül, akkor semmiképpen sem az a helyes út, hogy cáfolják a kifogásolt mondat elhangzását, vagy módosítják azt. Mégis ez történt azzal a kijelentésével, hogy mi „etnikai homogenitást” szeretnénk. Mivel ez az át nem gondolt mondatrész itthon és külföldön is sokak szemében visszatetszést szült, a jobboldali média egy része megmásította a szöveget és az „etnikai” szó helyett a „kulturális” szót használta.
Más jellegű gond gazdasági helyzetünk értékelése. Az mindenféle propaganda ellenére aligha tagadható, hogy a rendszerváltozáskor a felzárkózással kapcsolatban kitűzött célt nem sikerült elérnünk. Az elmúlt években a gazdaság csaknem minden területén tapasztalt visszaesésünket, ami olykor drámai volt, már nem lehet letagadni és olyan primitív és szégyellni való állításokkal, propagandisztikus szólamokkal kompenzálni, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Sajnos nem teljesítünk jobban, és az elmúlt hét év gazdaságpolitikájáról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy sikeres. Azt a tényt, hogy a versenyképesség vonatkozásában a 69. helyre zuhantunk, s hogy a gazdasági mutatók nagy részében a környező országok mind megelőznek bennünket, nem lehet valótlan állításokkal ellensúlyozni. Különösen nem annak fényében, hogy milyen hatalmas pénzügyi támogatást kaptunk - és még kapunk - a legmagasabb szinten szinten folyamatosan támadott Európai Uniótól.
Én még változatlanul hiszek a magyar nép szorgalmában, igényességében, kreativitásában, és borzaszóan elszomorít, hogy mindezek ellenére fokozatosan lemaradunk. Az őszintén szólva egyáltalán nem vigasztal, ha a kritikusok rámutatnak a mérhetetlen korrupcióra, amit nem lehet úgy értelmezni, ahogy a kormányközeli Századvég Alapítvány elnöke, Lánczi András teszi, miszerint „amit hazánkban a korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája, a nemzeti tőkésosztály helyzetbe hozása”. Lehet, hogy már szép számmal vannak gazdaggá tett polgártársaink, de nincs vagy alig van jele annak, hogy ez új termelőüzemek létesítésében, technológiai fejlődésben, az ország gazdagodásában nyilvánulna meg.
A legközelebbi parlamenti választás közeledtével kívánatos lenne, ha a kormányfő őszintén elmondaná, mi az oka gazdasági lecsúszásunknak és mit kívánnak tenni a helyzet javítása érdekében. A legrosszabb megoldás az lenne, ha minden mutató igazságát tagadnák, és változatlanul a kampányszöveget mondanák fel: „Magyarország jobban teljesít”.
