A lengyel származású amerikai diplomata a hidegháborús évek egyik meghatározó személyisége volt, Henry Kissinger mellett a legismertebb és legnagyobb befolyással rendelkező geostratéga, az egyik legnagyobb külpolitikai „menedzser”.
Számos siker és több kudarc is nevéhez köthető. A kelet-európai országok demokratizálódása, NATO-ba való integrálódásuk, a szovjet befolyás gyengítése mindig központi kérdés volt számára. A hidegháborús évek idején a kelet-európai ellenzéki mozgalmak támogatásának híve volt, a rendszerváltás után pedig a régió és a volt szovjet tagköztársaságok nyugati integrációját prioritásnak tartotta. Állította, hogy a kelet-európai országoknak 1999-ig csatlakozniuk kell az észak-atlanti szövetséghez, s már 1997-ben azt sürgette, hogy Ukrajna 2015-ig lépjen be a NATO-ba.
Hídpolitikája egyértelműen sikeres volt. Brzezinskinek óriási szerepe volt az amerikai-kínai, illetve az amerikai-orosz gazdasági kapcsolatok kiépítésében valamint a közel-keleti békefolyamat elindításában. A lengyel-amerikai stratégának elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy az izraeli kormányfő Menáhem Begin és az egyiptomi elnök, Anvar Szadat 1978 szeptemberében aláírta a Camp David-i békemegállapodást. Ugyancsak az ő egyik elvitathatatlan érdemeként tartják számon azt is, hogy Jimmy Carter elnök 1979-ben Bécsben aláírhatta a SALT-II-t, a hadászati fegyverzetek korlátozásáról szóló amerikai-szovjet megállapodást.
Az iráni válság, valamint az afganisztáni háború kapcsán képviselt álláspontja azonban nem sikertörténet. Az 1979 őszi teheráni túszdráma idején a katonai megoldást favorizálta, a szabadító akció azonban nem sikerült, s hozzájárult Carter elnök újraválasztási kudarcához. Az afgán-szovjet háború idején a mudzsahedek felfegyverzésének híve volt, ami ugyan rendkívül hatékony hidegháborús taktikának bizonyult a Kreml ellen, de a szélsőséges iszlám térhódítását nagyban elősegítette, lehetővé tette a tálibok későbbi rémuralmát.
