Késik a doktor, pedig néhány perce ígérte, mire Tiszaroff határából ideérünk a falu rendelőjébe, ő is itt lesz. A váró ajtaja nyitva: a helyiségben középkorú cigány asszony és az asszisztens. A töpörödött fekete nő hiszi is meg nem is, hogy ha most kapott beutalóval bemegy a szolnoki kórházba, minden rendben lesz. A baj nagy, de hogy mekkora, azt kellene a megyei kórház tüdőgyógyászatán tisztázni. Az asszisztens győzködi, hogy kell az a vizsgálat, és az asszonynak nincs mitől félnie. Csak vigye magával az összes leletét, meg az írást, amit a doktor úr adott.
Hogy mi az az írás, már nem tudjuk meg. Az asszony sietősen el, az udvarra meg bekanyarodik az orvos autója. A kocsi maga is megragadja a figyelmet, nem csak azért, mert az egy 25 éves, korának megfelelő külsejű Lada Samara, hanem mert egyben ez a doktor politikai hirdetőtáblája is. A kocsi motorházán lévő matrica arról tudósít, hogy ruszki és jól teljesít. A hátsó sárvédőn már a Magyarország jobban teljesít – felirat van. Ám fölötte egy fityisz ad személyes ízt a tartalomnak. A kocsi oldalán az olvasható: Nemzet orvosa. A sárhányó szélén a dohányboltok ismert logójában a felirat: nemzeti háziorvosi szolgálat.
– Egy magyar háziorvosnak ennyire futja – mutat a csotrogányra Katona Gábor, az orvos.
Ami meg a feliratozását illeti, azért még soha senki, nem mert szólni. A tudása, az ő nagy hatalma. Ő a környék szinte egyetlen, mindenre bevethető gyógyítója, így ha valamiért fogná a sátorfáját, nem lépne a helyébe senki. Itt a Tisza szegletében, mintegy féltucat faluban rajta kívül egy fiatal orvosnő, még két 65 éves, és egy 77 éves doktor dolgozik. Az orvosnő nemrég szült, s ugyan már munkába állt, de előfordul, hogy őt is helyettesítenie kell.
S olykor azt is el kell látni, ami máshol nem feltétlenül egy háziorvos dolga. Katona doktor most is „műtéthez” készülődik. Következő páciense térde olyan mint egy nagy kalács, fölszaporodott benne az ízületi folyadék, ahogy hozzáér az orvos, a nő felszisszen a fájdalomtól.
Lecsapoljuk – nyugtatja a nőt, gumikesztyűt húz, érzéstelenít, és szúr.
– Beküldhetném a kórházba, de csak hetek múlva kapna időpontot, és végén úgy is itt kötne ki nálam – magyarázza. Meséli, hogy a hétvégén Abádszalókon két szembe fúródott fémforgácsot távolított el. Ugyan nincs szemész vizsgája, ám, ha ő nem teszi meg, Debrecenig kellett volna ennek a két embernek mennie, mert ott van csak szakorvos. Arra meg a flexelő férfiaknak se pénzük, se idejük nem volt. Épp úgy, mint annak a férfinak, akinek a heréjéből a hétvégén távolított el egy zsírdaganatot. Őt be akarta küldeni a sebészhez, de az azt kérdezte: viccel-e, hogy csak úgy azonnal elvégzi a műtétet? S néhány héttel későbbi időpontot ajánlott. Csakhogy ez a férfi külföldön dolgozik, vasárnap este indulnia kellett vissza, nem tudta, legközelebb mikor jöhet. Mit tehetett volna, elvégezte maga a beavatkozást.
„Ha kiderülne, mennyit dolgozom, bilincsben vinnének el” – mondja. Hivatalosan hetente legfeljebb csak 60 órát tölthetne gyógyítással, csak hogy napi 16, olykor 24 órán át is műszakban van. Most azért ennyire gyűrött az arcom – mentegetőzik –, mert az éjjel aludtam. Nem vagyok hozzászokva.
Csapolás - Számos olyan feladat hárul a háziorvosra, amely aligha az ő dolga lenne. Ha kell, akkor térdben felgyűlt folyadékot szív le.
A napi rutinja egyébként az, hogy amikor befejezi a nyolcórás rendelést itt Tiszaroffon, négyre megy Abádszalókra, ott reggelig ügyel. Aztán vissza a saját praxisába. Alkalmanként még helyettesíti a környéken a gyermekgyógyászt, és maradék idejében, hétvégenként Fegyverneken, a központi ügyeleten dolgozik.
Alkalmazott orvosa a tiszaroffi önkormányzatnak, itt bért kap. Azt mondja, ő is, és a falu is így jár jobban. A rendelő új, jól felszerelt, a rezsijét állja az önkormányzat, mindig teli a gyógyszerszekrénye, és a munkáját három nővér segíti. Ha vállalkozóként dolgozna, a praxisra jutó állami finanszírozásból, mindennek a töredékére sem jutna.
„Ha reggel, mikor ideérek, és nincs még beteg, adminisztrálok, beutalót, receptet írok. Átnézem a laborból visszajött leleteket. Az ápolónők leveszik a betegektől vért, az önkormányzat meg elviteti a tiszafüredi laborba, délutánra már olvashatom e-mailen az értékeket. És mondhatom is a betegnek, hogy mi van. A környéken mi kérjük a legtöbb laborvizsgálatot. Ez konfliktus a finanszírozóval, erre kapom a legtöbb fekete pontot.”
Egy nővér az ágyhoz kötött betegeket látogatja, ellenőrzi a vérnyomásukat, följegyzi az adatokat, ha pedig orvosra lenne szükség, szól, hogy menjek. Gyakorlatilag a három munkatársam – Faragó Józsefné, Szabó Lajosné és Zámbori Zsuzsa – a rendelésre mindent előkészít, kikérdezik a pácienseket, nekem csak az orvosi munka marad: vizsgálok, terápiát ajánlok.
Fél kettőre megtelik a váró, néhány férfi és féltucatnyi anya megannyi, különböző korú gyerek. Zámbori Zsuzsa ápolónő magyarázza: iskolaidő alatt a rendeléseken mindig sok a gyerek, a szünetekben meg egyet se látni.
Sorra jönnek az orvos elé. Orrfolyás, hasfájás, hányinger – szinte valamennyinek ugyanaz a panasza. Alapos vizsgálat nélkül senki sem ússza meg. Katona Gábor spatulát vesz elő, torkot vizsgál, hasakat nyomkod. Láza senkinek nincs. Ma kedd van, általánosságban péntekig kap gyógyulási szabadságot mindenki. Egy fiatal férfi arról panaszkodik, hogy napok óta alig van vizelete. Katona Gábor prosztata vizsgálathoz készülődik, ki kell mennünk. Később elmondja, nagy jelentősége van annak, hogy ő ezt is megcsinálja. Az itt élő férfiak nem járnak prosztata vizsgálatra. A rák meg őket sem kíméli.
A betegségek itt is ugyanazok, mint bárhol másutt az országban, csak errefelé kicsit keményebbek a körülmények. Akik maradtak a Tisza-menti falvakban, mert nem mentek el külföldre vagy az ország nyugati felébe dolgozni, nagyon szegények. Az ínség meg erősen kövérít, mert szinte csak a kenyérre futja. Gyakoriak a keringési betegségek, a cukorbetegség, a rák. Az itt élők elvben húsz évvel, a gyakorlatban harminccal élnek kevesebbet, mint az átlagos, érettségizett ember.
Nem spórol a falu - A rendelő új és jól felszerelt, a rezsijét állja az önkormányzat, a gyógyszerszekrény pedig mindig tele van.
Katona doktor már húsz éve rabja a Tiszazugnak, Tiszabőn kezdte, először csak helyettesített az orvos nélküli, cigányok lakta faluban, mert senki nem akart állandóra odamenni. Közben megszerették a helyiek az orvost, az orvos a helyieket, az akkori polgármester, Négyesi Zoltán egymilliós fizetést ajánlott, ha állandóra oda szegődik hozzájuk. Erre az összegre nem tudott nemet mondani. A cigány falvakban a munka nehezét az adja, hogy sok az indokolatlan hívás, a munkaidőn túli munka. A tiszabői milliós fizetést adó polgármester 2000-ben aztán feladta. Az őt követő, új polgármester be se nagyon járt a hivatalába, a falu élhetetlenné vált. Csődbe is ment.
– Lépnem kellett – mondja a doktor. – Pedig az ottani munkáért Sólyom Lászlótól a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kaptam, az indoklásban az állt, a kisebbségek egészségügyi felemelkedéséért...
Nem tudom, mire gondoltak: nem tettem egyebet, mint emberszámba vettem a helyieket, megismertem a nyelvüket, és azt is tudom, ha keserű is kimondani, hogy belőlük nem lehet se szakmunkás, se egyetemi tanár. El sem juthatnak odáig. Hiába kezdik el a lányok is a középiskolát, egy-két évig maradnak a padban, aztán mennek szülni. Mire 25 évesek, négy-öt gyerekük van, harmincévesen úgy néznek ki, mintha ötven évesek lennének. Már az anyaméhben szívják a füstöt, vagy a dohányét, vagy a vizes fáét. Kis súllyal és obstruktív tüdőbetegséggel jönnek a világra. Az anyatej minősége sem olyan, mint lennie kéne, mert az anyjuk se a terhesség alatt, se aztán nem jut normális ételhez. A csecsemők korán kapnak tápszert, amit a gyártók alaposan megcukroznak. Az óvodásoknak a fele, az iskolásoknak már a kétharmada elhízott vagy túlsúlyos.
– A tiszaroffiak nagyon szerencsések, miután a polgármester úgy látja, hogy tanár, orvos és pap nélkül nincs falu. Ezekre sokat költ a közpénzből. Itt mindenki megkapja a gyógyszert, ha szüksége van rá. Fölírom a receptet, a beteg elviszi a patikába a patikus beárazza, ezt a cetlit átviszi a páciens a polgármesteri hivatalba, ahol megkapja a szükséges összeget, azzal visszamegy a gyógyszertárba és kiadják neki az orvosságot. Szerencsére az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal és a patika egy udvarban, egymástól néhány méterre található.
Három nyelven beszél Katona Gábor, hívták Amerikába, kétszer Németországba is dolgozni. Maradt, mint mondja, azért, mert hazafi.
Van egy álma, végig járná egyszer a zarándok utat, az El Caminót, az indulást múlt év novemberére tervezte, csakhogy nem volt ideje felkészülni, találni valakit, aki tartja a frontot helyette egy-két hónapig. Úgy érzem, ha nem vagyok itt, összeomlik az ellátás, mert engem is helyettesíteni kell, engem, aki másik hármat helyettesít… Mi ez, ha nem maga az El Camino?
