Van valami baj a magyar munkásosztállyal, csak nem tudom megmondani, hogy micsoda. Először is nehézkes a képviselőivel kontaktusba kerülni. Vagy legalábbis a szakikkal, akiket a legtöbbre becsül az ember. A szaki az az ötven fölötti, bölcs, higgadt, hozzáértő, jó kezű szakmunkás, aki a megbeszélt időpontra jön, és a megfelelő munkát megfelelő minőségben végzi el. Mindenki más a nem szaki kategóriába tartozik, de sajnos vannak átfedések. A minap például jött hozzám egy vízvezeték-szerelő, aki ötven év fölötti volt, s szakinak tűnt, de hamar kiderült, hogy nem bölcs, mert hallgatni, azt nem tud. Fél óra elteltével, mikor úgy érezte, hogy a számára lefőzött kávé elfogyasztásával viszonyunk baráti szintre került, átmenet nélkül egyszerre csak szidni kezdte a migránsokat. Hogy így a jó kurva anyjukat azoknak, akik ide akarnak menekülni. Nem tudtam semmi okosat mondani erre.
- Hát, ööö - nagyjából ennyi jött ki a számon, majd arra akartam utalni, hogy ezek az emberek háború elől menekülnek, de érveimet nem tudtam kifejteni, mert a szerelő azt a megállapítást tette, hogy de akkor is a jó kurva anyját azoknak, akik gyáva módon elfutnak a szülőföldjükről, ahelyett, hogy azt megvédenék. S különben is, ő a tévében csak fiatal, életerős, jókötésű férfiakat látott menekülni, márpedig az ő véleménye szerint a fiatal, életerős, jókötésű férfiaknak a saját hazájukban kellene szolgálniuk a saját hazájukat, és nem idegen országokban robbantgatni. A hétköznapi humanizmus erősítése érdekében annyit tudtam tenni, hogy nem adtam neki borravalót. Ötezer-kétszáz forintot kért, és nekem csak egy ötezresem és egy ezresem volt, ezt adtam oda neki, s vártam, mire azt felelte, hogy nincs nála apró, nem tud visszaadni. Semmi baj, válaszoltam, ötven méterre tőlünk van egy közért, ott fölváltjuk a pénzt. Mit ad Isten, erre mégis talált aprót a zsebében.
Két napra rá szobafestők jöttek, méghozzá időben, reggel nyolc órára, nagyon meg voltam elégedve a pontossággal – a múltkor ugyanis három órát kellett várnom egy asztalosra –, a szobafestők azonban halálpontosan voltak, örömömben már mentem volna kávét főzni, de viszonylag hamar, úgy nyolc óra öt perckor elhangzott az első zsidózás. Valami olyasmi, hogy Soros bezzeg nem ilyenkor kezdi a munkát, de még szerencse, hogy minden szombaton szünnapot tart, mert olyankor nem ő dolgozik, hanem csak a pénze, és azokon a napokon, amikor Soros nem dolgozik, olyankor kevesebb ember megy tönkre a világban.
Először nem is értettem.
Mármint a nyílt színi sorosozást és zsidózást elsőre fölfogtam, csak azt nem értettem, hogy miért kell ezt ilyen korán elkezdeni. Reggel nyolc óra öt perckor? Hát mi bajuk van ezeknek, hogy ilyen hamar kezdik? Jó, az ember legyen belátó. Ezek az emberek fölültek a kormánypropagandának, hiszen a szegény, megvezetett magyar nép szegény, megvezetett tagjai ők, hát mit is csinálnának mást, mint szajkózzák az ostoba és aljas kormánypropagandát.
De reggel nyolc óra öt perckor?! Mikor az ember jó esetben még friss és kipihent, s valamiféle megmagyarázhatatlan, derűs várakozással tekint a nap elé? Rendben van, legyenek hülyék a nap végén, amikor holtfáradtan, izzadtan, kimerülve és koszosan indulnak haza, de ezek itt már korán reggel hülyék. Amit tenni tudtam az ügy érdekében mindössze annyi volt, hogy mégsem főztem nekik kávét. Szégyellem, de kimondom: azt gondoltam, hogy lófaszt, nemhogy kávét.
Milyen üdítő kivétel volt két nappal később egy mosógép-szerelő! Igaz, szakinak még nem mondanám, hiszen nem volt még harminc, de a többi kritériumnak megfelelt, higgadt volt, hozzáértő, jó kezű szakmunkás, aki a megbeszélt időpontra jött, és a megfelelő munkát végezte el. Nem beszélt, ha beszélt is, halk volt, udvarias és figyelmes. Meg voltam lepve. Először is nem tegezett le, mint a többiek szoktak úgy két-három perc ismeretség után. Másodszor pedig érdeklődő volt, megkérdezte például, hogy miért éppen ezt a típusú gépet használom, s kíváncsi vagyok-e rá, hogy ő helyette milyen típust ajánlana. Mondtam, hogy ez nem az én döntésem, én csak egy albérlő vagyok, azzal mosok, ami van, mire bólogatott, rendben van, értem, válaszolta, akkor viszont adna pár tanácsot arra vonatkozóan, hogy ezt a gépet hogyan kezeljem, ugyanis kicsit öreg már, nem ártana itt-ott néha megtisztítani, vízkőoldóval kényeztetni, s alul, ahol a szűrő van, a betétet rendszeresen cserélni, mert könnyen eltömődhet.
Nem akartam hinni a fülemnek. Se migránsozás, se zsidózás, csak a színtiszta szakma. Ez igen, bólogattam magamban, hát van még remény, lesznek ebben az országban még szakik. Meg is kérdeztem a távolabbi terveiről, mire azt felelte, hogy ha minden jól megy, a családdal együtt egy éven belül Németországba költözik.
Hát persze, Németország, bólintottam szomorkásan.
Majd megkérdeztem, hogy kér-e kávét, mire megrázta a fejét, nem, nem, mondta, sietnie kell, merthogy német nyelvtanfolyamra jár, és nem akar elkésni – van még húsz jó éve, tette hozzá, és azt nem akarja veszni hagyni: itt.
